Mióta vagytok nevelőszülők?
Móni: Már 2008 óta, de az SOS-be csak tavaly nyár végén érkeztem. Régebben anyás csecsemőotthonban dolgoztam, aztán öregek otthonában, majd konzervgyárban raktárosként, utána lettem nevelőszülő. Az unokatesóm nevelőszülő, ő győzködött, hamarosan követ engem ide az SOS-hez. Kilenc évig egy másik hálózatnál dolgoztam az ország egy távoli részén, ott csecsemőket neveltem, összesen már 11 gyerek került ki a kezeim közül, a többségüket örökbe adtam.
Miért jöttetek el onnan?
Móni: A gyerekek a mindenem, de a hálózattal nem voltunk egy hullámhosszon a gyereknevelés kérdéseiben. Csecsemőkoruktól neveltem a kicsiket, mindet sajátomként. A feletteseim szerint viszont túlságosan szerettem őket, és sérelmezték, hogy magunknak neveljük őket, az örökbefogadásoknál nehéz volt az elválás. Ott akartam hagyni a régi hálózatot, el akartam menni külföldre bébiszitternek, de a fiaim hallani sem akartak róla.
Mennyi idősek a fiúk?
Móni: 23 és 27 évesek. A kicsi most diplomázott, a nagy pénzügyi tanácsadóként dolgozik.
Nagyon fiatalon szülhetted őket…
Móni: Én 45 vagyok, 27 éves házasok voltunk karácsonykor. Akkor elmentem egy nagy bevásárlásra, és a pénztárnál láttam az adománygyűjtő dobozon, hogy SOS Gyermekfalu. Hazamentem, rákerestem, nagybetűvel ki volt írva, hogy nevelőszülőket toboroznak. Írtam nekik. Megnéztük a területeket, a férjem azt mondta, hogy csak Kőszeg jöhet szóba. Másnap felhívott a pszichológus, nagyon pörgősen ment minden. Pár hét múlva kezdhettem is.
Móni és Mihály
Az SOS mivel győzött meg?
Móni: Itt azt csinálhatom, amit szeretek, gyereket nevelhetek, és nem egyet-kettőt. Ezek a gyerekek család nélkül nőttek fel, és úgy gondoltuk, nekik is kijár, hogy megtapasztalják, milyen egy igazi család, egy igazi karácsony.
Mihály, te is ilyen lelkesen vágtál bele?
Mihály: Nem, a legelején nagyon elleneztem. Elég a saját kettőnk, sok gondunk volt, nem akartam őket ennek kitenni. Nem olyan nagyok még a fiaink, a kisebb Crohn-beteg, hónapokat voltunk vele kórházban, rengeteget költöttünk rá. És nem tudtam elképzelni, hogy nevelem és odaadom őket. Mindig tudtuk, hogy ezt kell, de nem gondoltam, hogy ennyire nehéz.
Móni: Más az elmélet és a gyakorlat. A tanfolyamon azt tanították, hogy el kell tudni engedni a gyereket.
Mihály: De ezt csak annak szabad csinálni, aki szereti a gyerekeket. Én rengeteget játszottam a kisfiúkkal, kislányokkal, amire tudtam, megtanítottam őket.
Mit szóltál az SOS-hez?
Mihály: Ha megyünk, akkor ide jöjjünk, mondtam, én csak olyan helyre akartam költözni, ahol hegy van, így csak Kőszeg jött szóba.
Mindent feladtatok odahaza?
Mihály: Igen. Eladtuk a házat, én ugyanúgy a vasútnál dolgozom, csak Szombathelyen. A nagy fiaink meg Pesten élnek.
Móni: Eljöttünk ismerkedni, szétnézni. A helyettesítő nevelőszülő mondta, hogy nagyon várnak már minket a gyerekek. Olgi, az előző nevelőanya kiment külföldre.
Egy kész házat kaptatok, összeszokott csapattal. Hogy ment az átvétel?
Móni: Olgi már elköltözött, mikor érkeztünk, a helyettesítő nevelőszülő vitte a házat. Nem volt betanulási idő, átjöttem, és az első naptól ezt kellett csinálni. Persze az SOS szakemberei mindenben segítettek.
A gyerekek könnyen elfogadtak?
Móni: Igen, az első pillanattól kezdve. Azt persze a mai napig mondják, ha valamit nem engedek meg, hogy Olgi néni ezt megengedte. Nem is tudom, igaz-e. De csak tiltakoznak a szabályok ellen.
„Ezek a gyerekek család nélkül nőttek fel, és úgy gondoltuk, nekik is kijár, hogy megtapasztalják, milyen egy igazi család”
Őt látták azóta?
Móni: Egy hónappal az érkezésem után eljött látogatóba, nagy felbolydulást okozott, két hétig én nem is léteztem a gyerekeknek, csak Olgi néni. Mégiscsak csecsemőkoruk óta nevelte őket. A kis ovis Lara sokáig szerette volna, hogy én elmenjek, és azt hitte, akkor visszajön Olgi néni. Most végre megértettem vele, hogy akkor sem fog visszajönni.
Mennyi idősek a gyerekek a házban?
Móni: Lara hatéves, Milán 9, Adrián tíz, ők hárman testvérek. Léna 9 éves, Kiara 13, ők is testvérek. Elvileg van még egy lányom, Vivien, aki a nővérük, ő szökésben van.
Mihály: Egyszer hazahoztuk, itt töltött két órát, megismerkedtünk, evett, lefürdött, átöltözött és elment. Azt mondta, kimegy cigizni. Nem jött vissza.
Móni: Azt mondta, nem a mi jelenlétünkkel van baj. Azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon, senki mást nem hív fel, csak engem.
Mit csinál?
Mihály: Úgy tudjuk, a barátjánál él Pesten, és terhes.
Milyenek a gyerekek?
Mihály: A két fiú nagyon okos, nem kell nekik segíteni a tanulásban, a 4-es átlag megvan így is, rengeteg díjat nyernek a sportban, fociznak, futnak, a német nyelv is jól megy nekik. Ha valamit nem értenek, megkérdezik. A másik testvéreknél kell segíteni, főleg a matekban. Lara ovis, cuki, de sok fejlődési lemaradása van, nem mehet iskolába még. A 13 éves Kiara igazi kiskamasz, a telefon a mindene, de nagyon kedves is tud lenni. Tőle tartottam, mikor idejöttünk. Megijedtem, hogy nem tudok majd vele megbirkózni, és ez az egy gyerek ki fog csinálni. Ő változott a legtöbbet! A többi nevelőszülő is megjegyezte már, hogy mióta itt vagyok, nem tudom, mit csináltam vele, de nagyon sokat változott.
Móni: Léna nagyon szeretetre éhes kislány, bújós, folyton középpontban kell legyen, őt állandóan babusgatni kell. Misi papunak hívja a férjemet. Amint leülök, abban a pillanatban itt ül mellettem.
Mihály: Amint leülök tévét nézni, körbeülnek a gyerekek, az egyik a hajamat birizgálja, a másik hozzám bújik…
Móni: De a 13 éves is. Rettenetesen igénylik a szeretetet, a törődést. Ha csak megkérdezem, milyen volt az iskola, le se lehet őket állítani.
Látogatják a gyerekeket a szülők?
Móni: A három kicsit igen. Lénusnak meghalt nyáron az apukája, anyukájával évek óta nincs kapcsolat. Kiara felügyelet mellett tart kapcsolatot az édesapjával, mert megverte. Lénusnak most elindították az örökbeadását.
A kilencéves gyereknek fognak találni szülőket?
Móni: Nagyon remélem. A minisztériumból visszaigazolták, hogy külföldre van esély. Itthonra azért nem, mert diszlexiás, diszkalkuliás, sok tanulási nehézséggel küzd. Amúgy gyönyörű kék szemű kislány, és pici kora óta nincsen kapcsolata a családdal.
A többi gyerek fejében mi van az ő helyzetükről?
Móni: A három kicsi abban bízik, hogy az anya majd hazaviszi őket. Csak közben megnőttek, eltelt öt év…
Milyennek látod az anyát?
Móni: Idejár a láthatásra, 25 éves. Nincs hol lakniuk. Larát 8 hónapos koráig nevelte, a nagyokat 2-3 éves korukig. Most egyébként három hétig ígérgette, hogy eljön Adrián születésnapjára, ne csináltassak tortát, majd ő hoz. Aztán mindig lemondta, utoljára szombaton hívott, hogy nem tud jönni, mert az élettársa, Józsi nem kapott fizetést. Teljesen összetört a gyerek. Az anyja neki azt mondta, Józsi főnökét hibáztatják, amiért nem kapott fizetést és nem tudtak jönni. Gyorsan elhárították maguktól a felelősséget.
És te mit csináltál?
Móni: Vettem egy tortát, és megtartottuk a születésnapot. A csendes pihenő után lejöttek, megterítettem, mintha uzsonnáznának. A gyerekek szemben ültek, Adrián nem látta, ahogy bejöttem a tortával, és a többiek elkezdték énekelni, hogy boldog születésnapot. A kisfiú nem tudta, hogy sírjon vagy örüljön. Nem tudott semmit reagálni, csak mosolygott, hogy úristen, ez az enyém.
„Nem könnyű, mert különböző korosztályú gyerekek vannak, különböző génekkel”
Mihály, kik neked ezek a gyerekek?
Mihály: Nem tudom megfogalmazni. Majdnem olyanok, mint a gyerekeim.
Mindketten mindenben részt vesztek?
Mihály: Igen, ha Móninak valami dolga van, én megyek az oviba a gyerekekért, mindent felváltva csinálunk. Már nagy okos gyerekek, barangolunk együtt a városban, ők már elég jól ismerik, megmutatják Kőszeget, megyünk fel a hegyre. Jól elvagyunk. Mindig kitalálunk valamit.
Hogy szólítanak?
Móni: Misi papának, Mónika néninek. Az előző nevelőanya Olgi néni volt. Lara mamikának hív, ő csecsemőkora óta itt van.
Van összetartás a testvérek között?
Mihály: Nincs, ezt nagyon bánom. Nem ölelkeznek, csak veszekednek, folyamatosan megy egymás szekálása. Egyfolytában ezt próbáljuk helyre tenni. Ha kikerültök innen, nem lesz kire számítani, csak egymásra, mindig ezt mondjuk nekik. Lénust se viszi ki a testvére még egy hétvégére sem. Úgy beszélnek egymással, mintha gyűlölnék egymást. A két fiú is összeugrik minden apróságon. Ezzel mutatják ki, hogy a szüleik hiányoznak? Nem értem, mi ez a nagy ellenségeskedés.
Móni: Ez furcsa, nálunk nagyon erős kötődés volt otthon a két fiammal. A férjem mindig mondja, hogy azért nem lett harmadik gyerekünk, mert a köldökzsinór még mindig nincs elvágva.
Hogy tartasz fegyelmet?
Móni: Nem könnyű, mert különböző korosztályú gyerekek vannak, különböző génekkel. A két fiú a legkezelhetőbb, velük a legkönnyebb. A 13 éves igazi kamasz, próbálkozik nálam, nézi, mi a tűréshatárom. De most már vagy két hete minden oké, ami most van, azt fel tudom fogni kamaszkornak. Nála a legnagyobb gond, ha a telefont elveszem. Néha magától jön, hogy nyolc óra, Mónika néni, itt a telefon. De ha bemegyek a szobájába, és elhajítja a telefont, akkor tudom, hogy itt háború lesz. Mondja a magáét, csapkod, mászkál. Több módszert kipróbáltam, úgy lehet lehiggasztani, ha nem szólok vissza. Szépen kell vele beszélni, mert vele nagyon sokat kiabáltak, a kiabálás csak kiabálást szül. Persze néha kiabálok, de utána leállok.
A szabályok fixek?
Mihály: Próbálom őket tiszteletre tanítani. Azt nem szeretem, ha ebédnél is a civakodás megy. Akkor mondom, hogy be lehet fejezni. Nekik az étel a legfontosabb. Farkastörvények vannak, harcolnak az ételért. Nem akartam elhinni először. Egymást szekálják, hogy megint mennyit eszel. Ezt nem tudom most sem megérteni, mindig kérdezem: miért kell a másikra rászólni, hogy ha neki egy kanállal több jutott, mint neked? Mintha egymástól sajnálnák az ennivalót, az egyik a másikra rászól, ha az egy pohárral több teát iszik.
Ki vannak mérve az adagok?
Móni: Dehogyis, mindenki kap, amennyi jólesik, bőven főzök.
Tudtok külön foglalkozni velük?
Móni: Igen, ha én főzök, Misi foglalkozik velük, és fordítva. Larát leültetem színezni, a három nagyot olvasni, veszünk egy könyvet, és mindenki felolvas egy fejezetet, vagy egy mesét, kiválasztom valamelyiket, aki visszamondja, miről szól, és ez megy körbe. Ez az értő olvasásról szól. Lénussal meg külön nagyon sokat kell foglalkozni a matematikával.
Mihály: A kivonás, összeadás még megy, de a szorzás rettentő. Ha megcsinálok neki tíz feladatot, és odaadom a kis táblázatot, akkor meg tudja csinálni, de öt perc múlva már nem tudja a szorzótáblát. Most megvizsgálták, és kiderült, nem jó a rövid távú memóriája. Az anyám tyúkjával is kínlódik, megtanultuk az első két versszakot, aztán a második kettőt, de akkor az első kettő már nem megy neki.
Móni: Larával is rengeteget szoktunk foglalkozni. Mintha beszélgetés lenne, de fejlesztjük. Az elefántot nem tudja kimondani, ilifintet mond. Jár fejlesztésre az oviba, az jött ki, hogy nem iskolaérett, egy háromévesnek felel meg.
Nagyon sokat kellett mesélni magunkról, a családunkról, a régi lakásunkról. Megígértem, hogy ha jól tanulnak, nyáron elmegyünk a régi lakhelyünkre. Már lefoglaltam a szállást. Megmutattam a neten az állatkertet, a tavat, hogy mi az a bobozás, most ebben a lázban égnek, nekik ez nagyobb élmény, mint mikor Olaszországba mentek.
Mit csináltok a havi öt nap szabadságotok alatt?
Móni: Wellnessezni megyünk, vagy a fiamékhoz. Ilyenkor velünk tölt 2-3 napot, ő vállalkozó, így rendezi az ügyeit. Visz minket ide-oda. Olyankor a helyettesítő nevelőszülő, Brigi van a gyerekekkel. Nagyon szuper csaj. Bármi gondom, bajom van, számíthatok rá. A kicsi fiam Crohn-beteg, Brigi mondta, hogy bármikor szóljak, ha kórházba kerül, és ő jön. A nyáron jön velünk nyaralni, visszük magunkkal.
Mikor vagytok kettesben?
Móni: Ha elmegyünk wellnessezni, vagy ha a fiaméknál vagyunk. Bár ott nem annyira, mert végig kiszolgálom a fiút, főzök, mosok. Márciusban hazautazunk, és együtt ünnepeljük a születésnapunkat, összekötjük egy nagy kirándulással. Előtte 26 évig nem voltunk kettesben sehol, mindig a pici gyerekekkel foglalkoztunk. Most van havi öt nap szabadságunk, és a férjemmel megpróbáljuk bepótolni az elvesztett éveket, minden időt együtt töltünk.
Még több történetet olvashattok gyermekvédelemről, nevelőszülőségről, örökbefogadásról az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- „Az első két hetünk pokol volt” – hogyan lehet egy egyévest elválasztani az anyjától?!
- “Állandóan be akartam bizonyítani, hogy megérdemeltem a szüleim szeretetét”
- „Eddig szinte minden Down-szindrómás gyereknek találtam családot
- “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai
