Háttérben az azúrkék tenger, előtérben egy laptop, mellette egy koktél, valahogy így képzeljük egy digitális nomád irodáját. De van, hogy a koktélt felváltja egy cumisüveg, az e-mailek megválaszolása helyett homokvárat kell építeni, a fotókon pedig egy egész család integet az itthon maradt rokonoknak.
Élet egy lakóautóban
Éva párjával és négyéves kisfiával a telet Andalúziában töltötte, most pedig Németországban időznek pár hónapig. Ők mindenféle tartalék és egzisztencia nélkül indultak útnak. Éva korábban tanárként dolgozott, párja legutóbb ipari alpinista volt. Most mindketten egy vidéki elvonulóhelyen dolgoznak, Éva közben képzőművészeti és művészetterápiás tevékenységét is próbálja építgetni online és offline is.
Egyszerű, természetes és fenntartható életmódra törekszünk, mert így érezzük legjobban magunkat, és ezt tartjuk társadalmi és környezeti szempontból is előremutatónak. Régi vágyunk volt a lakóautós élet, ami biztosít egy bázist, egyfajta állandóságot is az életünkben, miközben folyamatosan új helyzetekkel és kihívásokkal találkozunk. Utóbbiak nem mindig kellemesek, de folyamatosan tágítják előttünk a horizontot, arra tanítanak, hogy minden helyzetet képesek vagyunk megoldani, útközben pedig sok értékes emberrel is találkozunk, akiktől sokat tanulunk.
Éva és 4 éves kisfia
Szilvi egy 3 és egy 5 éves kisgyerek anyukája, családjával jelenleg Balin van, előtte fél évet Srí Lankán töltöttek „A gyerekek születése előtt turizmussal foglalkoztam. Nagyon szerettem, de abban is biztos voltam, hogy a gyerekeimmel annyi időt akarok együtt tölteni, amennyit csak lehet, és a régi munkáim szóba sem jöhetnek majd. A férjem is és én is sokat utaztunk a gyerekek születése előtt, egész fiatal korunktól kezdve az utazás éltetett minket, voltak is hosszú távú terveink arra vonatkozóan, hogy 15 év múlva majd ide megyünk, 20 év múlva meg majd oda a gyerekekkel. Aztán egy nap arra jutottunk, hogy vagy most elindulunk, vagy jó eséllyel soha nem fogunk útra kelni.” Szilviék vettek hát egy nagy levegőt, és röpke egy hét alatt meghozták a döntést. Eladták a házukat, a kocsijukat, a holmijaik jó részét, és vettek négy egyirányú jegyet Srí Lankára. Hosszú távú terveik továbbra sincsenek, csak azt tudják, hogy szeretnének minél több országot felfedezni a régióban. De nem sietnek sehová. Kalandjaikról blogot is vezet.
TukTukozik a család – Fotó: Molnár Szilvia
Cserelakás a világ túlfelén
Bianka és férje 6 éves fiukkal és 4 éves lányukkal járják a világot. Most épp Marokkóban vannak, utána pedig Dánia, Svédország, Erdély és – ha minden összejön – szeptembertől Mexikó következik majd. A tervük az, hogy ide helyezik át központjukat, és innen járják be Közép-Amerikát, a Karib-szigeteket, esetleg Dél-Amerikát.
Azért választottuk ezt az életmódot, mert nagyon szeretünk utazni. Én magam is több évet éltem külföldön, legmeghatározóbb élményem Brazília volt, ahol 9 hónapot töltöttem. Amióta a gyerekek nagyobbak, visszük őket mindenfelé, és mindig meglepődünk, hogy milyen könnyen alkalmazkodnak az idegen kultúrákhoz, és milyen könnyedén viselik az átállásokat.
Biankáék hamar rájöttek, hogy az 1-2 hetes pihenéseknél többre vágynak. Ekkor találkoztak a csereotthonrendszerrel, melynek köszönhetően már hónapokat tudtak külföldön tölteni úgy, hogy egy időre elcserélték budapesti otthonunkat például egy ausztrál, egy új-zélandi vagy épp brazil családdal. Aztán azt vették észre, hogy a kint töltött hónapok után már alig várják a következő évet, hogy újra mehessenek, ekkor döbbentek rá, hogy nekik ez az életforma való.
Sok kisgyerekes család azért nem utazik távoli vidékekre, mert félnek az esetleges betegségektől. Bianka is alaposan tájékozódik az új országokról, mielőtt útra kelnének.„Mindig utánajárok, hogy hol van a legközelebbi kórház, hová fordulhatunk, ha vészhelyzet van. Több eset is volt, hogy orvoshoz kellett mennünk, és örültem, hogy mindig megfelelő ellátást kaptak a gyerekek. Arra pedig mindig figyelünk, hogy maláriaveszélyes helyre sose megyünk.”
És mégis miből éltek?
Mindezekről az élményekről olvasva a legtöbb embernek természetesen az jut eszébe, vajon miből élnek ezek a családok? A cél a digitális nomádok többsége számára nem az, hogy meggazdagodjanak, hanem az, hogy az ehhez az életformához szükséges összeget előteremtsék. Márpedig például egy délkelet-ázsiai országban, ha már odautazott az ember, sok esetben nem kellenek vagyonok a hétköznapokhoz.
Bianka például egy affiliate (online kereskedő) oldalt szerkeszt férjével közösen, aki emellett fordít is. Marika, aki évek óta járja a világot családjával, a gyerekek mellett blogol, ír, hazai rendezvényeket, például otthon tanuló családi napokat szervez, FB-csoportokat menedzsel, és most dolgozik azon, hogy stresszkezelés és családi csapatépítés témában saját tudásanyagait formába öntse. Férje szoftverfejlesztő mérnök, és társtulajdonosa is a cégnek, amelynek dolgozik. A munka azonban jobban helyhez köti, mint ahogy azt szeretnék, így általában míg a család napközben kirándul, ő dolgozik, este azonban már együtt mennek felfedező körútra.
Márton nyolc éve él külföldön, és két éve utazik együtt párjával, illetve az 5 és fél éves Somával és a 11 hónapos Mátyás Mirkóval. Jelenleg Andalúziában vannak. Márton a Budapesten és Gran Canarián működő hosteleit, párja pedig a sződligeti vega konyháját menedzseli a távolból.
Nem arra hajtunk, hogy minél több pénzünk legyen, hanem arra, hogy minél szabadabb és egészségesebb életet tudjunk élni. Szeretnénk, hogy a gyerekeink is ezt lássák, így nőjenek fel, világot látva, több nyelvet tanulva, toleránsan, hogy magukra és a környezetükre figyelve éljenek, azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének. És nem szeretnénk fagyoskodni télen, téli ruhára, fűtésre, szuper házra, új autóra gyűjteni, kölcsönt felvenni. A házunkat kiadtuk, és egy lakókocsiban lakunk itt.
Márton családja
Az utazás nagy tanítómester
A megszólalók többsége nem aggódik azért, hogy gyermekei esetleg nem hagyományos iskolai keretek között fognak tanulni. „A lemaradás miatt nem félek, egyrészt látom, milyen ütemben fejlődik, és miket tud a fiunk, másrészt ez nem verseny” – mondja Éva.
Ha a megfelelő háttér és támogatás adott, a gyerekek mást sem csinálnak, csak tanulnak, a szabad és elmélyült játékban éppen azt, amire a koruk és érdeklődésük szerint készek. A fiunk sokat tud a növényekről és állatokról, rengeteg ehető és gyógynövényt felismer, és elképesztő kérdéseket tesz fel a világ működéséről. Meglátjuk, hogy a gyakorlat mivel szembesít majd minket, a fiunk igényihez alakítjuk a terveket.
Szilvi is azt mondja, nem fél attól, hogy le fognak maradni a gyerekek, a szabad tanulást preferálják, és ennek megfelelő oktatásban szeretnék részesíteni majd a gyerekeket. „Sokakat az egészségügyi ellátás vagy az iskola kérdése zavar, minket nem. Igyekszünk egészségesen élni, iskolába pedig otthon sem akartam járatni a gyerekeimet, úgyhogy ez sem okoz extra fejtörést.” Biankáék kisfia is hamarosan iskolába megy, ők azonban úgy döntöttek, épp ezért most már éves intervallumokban fognak gondolkozni, és egy suliévet lejárnak mindenhol, de ha tetszik nekik, akár több évre is lehorgonyoznak valahol.
Szilviék egy Srí Lanka-i játszótéren – Fotó: Molnár Szilvia
Vajas Gabriella, a MiraDonna.hu blog szerzője is évek óta jár most tizenéves gyerekeivel távoli vidékekre. Jártak már együtt Thaiföldön, Vietnámban, Kambodzsában, Burmában, Borneón, legutóbb pedig Japánba, de belföldön is sokat kirándulnak, évente járnak Erdélybe, hogy egy-egy újabb kis szegletét felfedezzék, ha pedig végeznek, szomszédolnak tovább. Ő azonban azt mondja, nem tudna digitális nomádként élni, nekik az vált be, hogy évente több hosszabb útra is elmennek, de azokról mindig hazatérnek, már csak azért is, mert gyerekeik itt járnak iskolába.
„Az utazás nagyon jó tanítómester, a gyerekek sokkal toleránsabbak, nyitottabbak lesznek, nem olyan elutasítóak az új dolgokkal szemben, és egyáltalán nem válogatósak.” Ők főleg a szünetekben utaznak, de az utazások néha belecsúsznak az iskolaidőbe is. „Az iskola, a társak jól állnak az utazásokhoz, de az iskolarendszer ebből a szempontból egyáltalán nem támogató. Természetesen fontos, hogy a gyerekek iskolába járjanak, de ha egy élsportoló gyerekeket bármennyit ki lehet kérni, akkor ugyanezt miért nem lehet megtenni egy másikkal, aki a szüleivel menne el két hétre világot látni? Az vesse rám az első követ, aki bebizonyítja, hogy ez rosszat tesz a gyereknek. Eddig még mindig mindent be tudtak pótolni.”
Tanulás, szabadon
Márton szerint az ő életükben is az oktatás az egyik legnehezebb kérdés, annál is inkább, mert Spanyolországban illegális az otthon tanulás, nem úgy, mint Magyarországon, ahol lehet a gyerek magántanuló, tanulócsoportos, járhat alternatív iskolába. Idősebbik fiának egy éve van még az iskolakezdésig, épp ezért, hogy addigra folyékonyan tudjon már spanyolul, úgy döntöttek, jövőre óvodába adják.
Márton a kisfiával
Marika nagyobbik fia most lesz 14 éves, a kisebbik 10 éves. Mivel a család nagyon szeret tavasszal és ősszel utazni, valamint a terveik között szerepel egy hosszabb távú külföldi tartózkodás is, egy amerikai iskola magyar nyelvű programjába jelentkeztek be.
Marika és a család (Fotó: Török Marika Tylli titkai című blogja)
Ennek az az előnye, hogy a tanulókísérőnk segít nekünk olyan, személyre szabott tanulási tervet összeállítani, amely alkalmazkodik a mi igényeinkhez és élethelyzetünkhöz. Mindeközben a világ bármely pontján lehetünk, és mindenből tanulhatunk. Elképesztő, hogy a szabadság milyen teljesítményekre ösztönzi a fiúkat. Ezenkívül hihetetlen mértékben fejlődik az önbizalmuk és az önbecsülésük is. Így aztán a tanulmányaik és a jövőjük miatt egyáltalán nem aggódunk.
Bianka szerint a digitális nomádok gyerekei, akik ennyi mindent látnak a világból, jóval elfogadóbbak, türelmesebbek, folyamatosan érdeklődnek, több nyelven beszélnek, nyitottabbak lesznek a világra, és nagyobb tudással rendelkeznek majd. A hátrány az szerinte, hogy a későbbiekben valószínűleg a hasonló tapasztalatokkal rendelkező gyerekkel fogják csak igazán megérteni egymást, és nehezebb lesz számukra a kaland nélküli hétköznapokat megszokni.
Márton szerint ezek a gyerekek sokkal több törődést, figyelmet kapnak, mint az átlag. „Mi nem városban lakunk, a fiaink folyamatosan ismerkednek a természet csodáival, patakokban és tengerparton lubickolhatnak, sokat kirándulunk együtt, esünk-kelünk, és minden nehézség ellenére boldogok vagyunk így.”
