Hiába üvöltöttek a gyerekek a buszon, a szülők rájuk sem hederítettek

Szeretek buszozni, a mai út azonban rémes volt. Folyamatosan üvöltött két gyerek, pedig nem szoktak az agyamra menni a gyerekek, ha sírnak, akkor általában megsajnálom őket. Most is szomorú lettem, de inkább a szüleik miatt…

Egyik szebb, mint a másik, állapítottam meg a kicsikre nézve abban a pillanatban, amikor felszálltam a buszra. Gyönyörű, szőke kislány, nagy kék szemekkel, pisze orral, és egy nagyon helyes, 1,5 éves forma kisfiú. Először úgy tűnt, minden rendben a családdal, de alig 5 perc múlva már érzékeltem, hogy a szülők között vágni lehet a feszültséget. Anya telefonált, a nagyobbik gyerek csendben ült mellette, apa pedig a kisfiú babakocsija mögött állt, és kitartóan nyomkodta a telefonját ő is.

Akkor kezdtem el gyanakodni, hogy valami nagyon nincs rendben, amikor a pici fiú halál cukin elkezdte mondogatni, hogy apa, apa, de apa nem reagált. Aztán elkezdett sírni, mert a babakocsija úgy volt beforgatva, hogy semmit sem látott, és senki nem foglalkozott vele. Először a nővére eszmélt fel, és az ötéves forma kislány elkezdte simogatni a kistestvérét, aki egy percre el is hallgatott. Apa nyomkodott, anya beszélt. Amikor kitartóan sírt már vagy 5 perce a kicsi, akkor apa dühödten megfordította a babakocsit, amitől csönd lett, hiszen láthatta a kölyök végre az anyját, meg az utasokat, de apa gyorsan meggondolta magát, leült, a gyereket pedig maga felé fordította, aki így ismét nem látott semmit. Újra sírás, apa reakciója erre csak annyi volt, hogy ingerülten odaadta a cumisüveget. A gyerek nem akart inni, nyilván nem volt szomjas, csak nyűgös. Akkor már a nagyobbik is nyafogni kezdett, ő is unatkozott, anya leintette. A kisfiú kitartóan üvöltött tovább, nekem pedig már megfordult a fejemben, hogy odamegyek és elkezdek vele játszani, mert lassan elviselhetetlen volt az üvöltés. Mégsem tettem, hiszen nem vagyok senkije, ott ülnek a szülei, boldogulniuk kellene kettejüknek két gyerekkel.

A síró gyereket meg kell vigasztalni (fotó: Thinkstock)

Végre anya letette a telefont, majd azonnal összeveszett apával, szerinte foglalkoznia kellene a gyerekekkel. Mondjuk, szerintem is, de anya is megtehette  volna ugyanezt. Végül anya türelmetlenül kitépte a gyereket a babakocsiból, maga mellé ültette, és egészen addig csönd is volt, amíg az autókat nézegették. Aztán apa visszatette a kocsiba a kisfiút, és újra kezdődött a bőgés.

Világosan látszott, hogy anya meg apa egymással nem jön ki, de mindez a gyerekeken csapódik le. Sajnálom azt a két kicsi gyereket. Valószínűleg otthon, a négy fal között mindez még sokkal, de sokkal rosszabbul, hangosabban zajlik, a buszon nyilván visszafogták magukat a szülők… Szerencsére leszálltam.