Család

Több száz eurótól eshetnek el az ausztriai magyarok

Az osztrák kormány csökkentené a szociális juttatásait azoknak a külföldieknek, akik nem tudnak jól németül, de kevesebb lehet a nagycsaládosoknak járó pénz is.

A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy nem beszélnek haladó szinten angolul.

Ausztria tartományai jelenleg saját hatáskörükben szabályozzák a családokra vonatkozóan járó juttatásokat, van, ahol gyerekenként ugyanakkora pótlék jár, máshol pedig a negyedik gyermektől csökken az összeg. A jövőben azonban már a második gyerek után csökkenni fog a juttatás, a harmadik után pedig jelentős mértékben.

Az új szabályozás leginkább a migránscsaládokat sújtja majd, ahol általában több gyermek születik, mint egy átlagos osztrák családban. A gyereküket egyedül nevelő szülők az új szabályok szerint jobban járnak majd.

Sebestian Kurz kancellár szerint az intézkedés célja a munkavállalásra ösztönzés, másrészt pedig azt akarják elérni, hogy a bevándorlás ne terhelje túl az osztrák jóléti rendszert.

Jótékonysági szervezetek kifogásolják, hogy a Kurz-kormány hátrányosan különbözteti meg a külföldieket és a nagycsaládosokat, és kijátssza egymás ellen az embereket. Az is kérdés, hogy az elképzelés kiállja-e az alkotmányosság próbáját.

A törvénytervezetet a kormány tervei szerint már júniusban a parlament elé terjeszti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top