Család

Az óvszer újrafelhasználható, a medencében pedig nem kell védekezni – alkalmazás a tévhitek ellen

Nem kérdeznek, inkább kipróbálják – állítja Langmár Bettina, a Loveinfo mobiltelefonos alkalmazás kitalálója. Szerinte súlyos zavar van a mai fiatalok fejében a szexet illetően, ezért prevenciós célból létrehozta az applikációt, hátha segít eloszlatni bizonyos kételyeket, tévhiteket.

Miért gondoltad, hogy elindítanád a Loveinfót?

Egy általános iskola igazgatóhelyettesével beszélgettem, ő mesélt arról, hogy az egyik ötödikes osztályban teherbe esett egy lány egy nyolcadikos fiútól, majd ikreket szült. Ez elég sokkoló és elgondolkodtató volt számomra, éreztem, hogy valamit tenni kell. Mi fogkefe- és fogkrémadagoló automatákkal kezdtünk el anno a prevenció területén dolgozni, így kerültünk kapcsolatba az iskolákkal. Egy szempillantás alatt beugrott ez után a beszélgetés után a Loveinfo gondolata. Utánajártam, hogy létezik-e ilyen felvilágosító program a fiatalok számára, és még csak hasonlót sem találtam. Bemutattam az ötletet a Fejér megyei Kormányhivatal egészségfejlesztési osztályán, ők segítettek az alkalmazás megvalósításában. A fejlesztői csapat munkájában részt vett még szexológus tanácsadó, ügyvéd,  nőgyógyász szakorvos, még a megyei kapitányság bűnmegelőzési alosztálya is. Három és fél éve kezdtünk el az alkalmazáson dolgozni, a mostani verziót két éve frissítettük tartalmilag és grafikailag. Körülbelül 3500 felhasználónk van jelenleg.

Az alkalmazás elvileg 12–25 éves fiataloknak szól. Ez elég nagy szórás. Ennyire rossz a helyzet a huszonévesek esetében is?

Szerintem igen. Az iskolák legtöbbje megpróbálja hárítani ezt a kérdést, a szülő valahogyan képtelen elhinni, hogy felnő a gyereke, nehezen tudja elfogadni, hogy ezek a témák valóban érdeklik őket, vagy hogy korábban kellene leülni velük beszélgetni ezekről a kérdésekről. A fiatalokat a különböző csatornákról érik ez irányú impulzusok, és sokszor nem kérdeznek, inkább kipróbálják, amit látnak, hallanak. A Loveinfo pontosan erre jó, mert anonim módon, ingyenesen letölthető, és pontos, hiteles információkat tartalmaz. Amúgy tervezzük, hogy a későbbiekben a felnőtt korosztálynak is készítünk alkalmazást, elég sok más témával, mint amit a Loveinfo tartalmaz.

Langmár Bettina, a Loveinfo megálmodója (Fotó: Tele Élettel)

Azt írják az alkalmazásról, hogy nagy hangsúlyt fektettek a pozitív családtervezésre. Ez mit jelent pontosan?

Felhívjuk a figyelmet a megfelelő fogamzásgátlásra, hogy mire odaér valaki a családtervezéshez, addigra lehetőleg ne legyen túl olyan testi-lelki sérüléseken, például abortuszokon, nemi betegségeken, amelyek nem tennék lehetővé a saját gyermek vállalását.

Állást foglal a Loveinfo az abortuszkérdésben?

Nem, mi csak felhívjuk a figyelmet arra, hogy melyik korban mi a javasolt. Fiatal korban, amikor még viszonylag gyakran váltogatják a partnereiket, a különböző betegségek és a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében a leginkább megfelelő módszernek az óvszert javasoljuk. Tartós párkapcsolatban más fogamzásgátló módszerek is számításba jöhetnek. Az alkalmazásban bemutatjuk a különböző módszerek előnyeit és hátrányait is.

Segít vagy hátráltatja a töméntelen információ az interneten a szexszel kapcsolatos kérdések tisztázását a fiatalok körében?

Abszolút összezavarja. Teljesen szűretlenek az információk az interneten. Ennek alapján született meg a Loveinfón a Tévhitek és kacsák menüpont, ide a leggyakoribb tévhiteket gyűjtöttük össze. Egymásnak adnak hihetetlen bölcsességeket a fiatalok, ebben érdemes kicsit elmélyedni, milyen elképesztő információk kavarognak a fejekben. A másik probléma, hogy ha van is olyan oldal, ahol megbízható információk állnak rendelkezésre, sokszor nem frissülnek. Mi próbálunk erre figyelni, pedagógusokkal beszélni, követni az új tanulmányokat, kutatásokat.

Mit gondolsz, súlyosabb a zavar a mai gyerekek fejében a szexszel kapcsolatosan?

Azt gondolom, igen. A különböző médiacsatornákon sugárzott tartalmak szinte „felhívások keringőre”. Nagyon sok impulzus éri a fiatalokat, a szülők nagy része pedig nem tudja ezt igazán a helyén kezelni. De még az sem kell feltétlenül, hogy felmenjen az internetre, elég, ha egy osztálytárssal történik valami, és esetleg követi ebben a másik. Teljesen felgyorsult a világ, rengeteg információ áramlik, köszönhetően az internetnek és az okostelefonoknak. A Loveinfón külön menüpont foglalkozik az internet veszélyeivel is.

Forrás: Loveinfo

Mennyi a szülő felelőssége és az iskoláké?

Az alkalmazás a szülőknek is nagy segítség lehet, hogy lássa, mi az a téma, amiről okvetlenül beszélgetni kellene a gyerekével. Ezért ajánljuk, hogy ők is töltsék le, hiszen nekik is támaszt jelenthet. Azt gondolom, ötven-ötven százalékban oszlik meg a felelősség szülő és iskola közt. Úgy tudom, egy évben egy osztályfőnöki órán tartanak felvilágosítást, körülbelül ötödik osztálytól. Itt általában a védőnők tartják a foglalkozást, nagy ritkán az osztályfőnök, de előfordul, hogy szexológus tanácsadót hívnak külön erre a célra.

Tapasztalataid szerint mik a legnagyobb tévhitek a fiatalok körében szexualitás terén?

A Kacsák és tévhitek menüpontban olyan téveszméket gyűjtöttünk össze, amiket az interneten leggyakrabban olvasni lehet. Körülbelül háromszáz oldalt olvastam végig, és a leggyakrabban előforduló tizenkilencet válogattam ki. Ilyen az az előszeretettel visszatérő gondolat, hogy a gumi óvszer újrafelhasználható, első menstruáció alatt nem eshetsz teherbe, ahogy akkor sem, ha Coca-Colával irrigálsz, de csakis azzal, mással már igen. Az is elég népszerű gondolat még, hogy 15-16 éves kor alatt a fiúk spermiumai nem annyira életképesek vagy virgoncak, ezért ilyenkor nem olyan fontos még a védekezés, és az uszodai szextől sem kell tartanod, ha nem védekezel.

Loveinfo mobilapplikáció

Két évvel ezelőtt nagy port kavart az a kezdeményezésed, miszerint óvszer-automatákat szerettél volna felállítani a középiskolákban. Mi lett a projekttel, hogy áll most? 

Egyáltalán nem állt le a program, másfél évvel ezelőtt valóban felkapták, miszerint ez nagyon rossz kezdeményezés. Én erről azt gondolom, hogy mi a védelem eszközét biztosítjuk. Elérhető áron, kétszáz forintért áruljuk darabját egy mechanikus működésű gépből, mely nem termel költséget az intézmény számára. Mi vártuk az intézményvezetők bejelentkezését, és nagy örömünkre Tolna megyében a család- és gyermekjóléti szolgálatok felkarolták a programot, így ott sok automatát állítottunk fel a fiatalok által gyakran látogatott helyeken, mint az iskolák vagy a vendéglátóhelyek. Székesfehérváron például buszpályaudvaron, vasútállomáson és a Comenius-iskolában is található óvszer-automata. Összesen körülbelül hetven automata működik most az országban, ennek nagy része Tolna megyében. Budapesten egyelőre az Óbudai Egyetemen működik egy gép, amúgy meg nem igazán lelkesednek az iskolaigazgatók, de várjuk a megkereséseket.

A mérhetetlen sok abortusszal magyaráztad az automaták felállításának szándékát, de ennek lehet egy olyan olvasata is egyesek szerint, hogy egészen kisiskolások orra elé viszitek be a szexet.

Mi leginkább középiskolákban és szakmunkásképző intézményekben helyezzük el az automatákat. Igen, értek olyan kritikák, hogy bevisszük a szexet az iskolába. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az óvszer-automata nem olyan, mint a kávéautomata, a terméket vásárlás után  NEM helyben fogyasztják.

A fiataloknak nagyon kellemetlen maga a vásárlási procedúra, mert esetleg méregetik őket a boltban, ráadásul a boltban sokkal drágább az óvszer, mint amennyiért mi kínáljuk, a zsebpénzét pedig nem egy több mint ezer forintos, három darabos óvszerre fogja költeni egy fiatal elsősorban. Azt sem gondolom, hogy meglepődnének egy óvszer-automatától, amin ráadásul rajta van minden információ és az alkalmazás hirdetése. Napi mint nap látom, hogy folyamatosan letöltik, tehát összekapcsolódott a prevencióval, nem csak úgy felállítottuk, minden magyarázat nélkül.

Egy darab óvszerhez kétszáz forintért lehet hozzájutni az automatából

Milyen ellenvetésekről hallottál még az automata felhelyezésével kapcsolatban?

Hogy vízibombaként fogják kidobni az óvszereket az ablakon, amiről azóta sem tudok, hogy megtörtént volna bárhol. Amúgy meg legalább egyszer a kezébe veszi, és megismerkedik vele a diák. Ez egy hétig újdonság, aztán mindenki megszokja, hogy ott áll, senkit nem fog onnantól kezdve frusztrálni. Akit pedig zavar, úgysem foglalkozik vele, nem kötelező venni belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top