nlc.hu
Család
Kötelezték a reptéren, hogy bizonyítsa, ő az anyuka

Kötelezték a reptéren, hogy bizonyítsa, ő az anyuka

Az ok az, hogy a kisfiú fekete.

Lindsay Gottlieb, a Kaliforniai Egyetem kosárlabdaedzőjét nem engedték addig repülőre szállni, amíg be nem bizonyította, hogy ténylegesen ő a kisfia édesanyja, annak ellenére, hogy a férje is vele volt. Arra tippel, hogy amiatt történt ilyesmi, mert a nő fehér, a kisfiú pedig félvér (amit az afroamerikai apuka jelenléte is alátámaszt).

„Először azt mondta [a személyzet], hogy mutassam be a kicsi anyakönyvi kivonatát. Aztán közölte, hogy szövetségi törvény (nem igaz), és kérte, hogy Facebook-poszttal bizonyítsam, hogy az anyja vagyok. Mi???”

A kommentfolyamba Chrissy Teigen, John Legend felesége is beszállt, akinek szintén van két mulatt kisgyereke, Luna és Miles.

Chrissy Teigen és John Legend. Fotó: Getty Images.

Szerinte jogos a szabályozás, még ha a hangnemen lehetett volna is csiszolni: „Tőlem is ezt szokták kérni a légitársaságok. Amikor megtudtam, hogy ez azért van, hogy kiszűrjék a gyermekkereskedelem nagyon is valós veszélyét, megbarátkoztam vele. Mostanra már egészen aggaszt, amikor nem kérnek bizonyítékot.”

(via Yahoo)

Kiemelt képünk: Lindsay Gottlieb/Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top