nlc.hu
Család
Kisfiút szült a nő, akinek korábban focilabda méretű tumort távolítottak el a petefészkéből

Kisfiút szült a nő, akinek korábban focilabda méretű tumort távolítottak el a petefészkéből

A ráktúlélő nőnek azt mondták, soha sem lesz gyereke, miután egy közel 30 centiméteres daganatot távolítottak el a testéből, és három hónapig kómában feküdt. A 37 éves nő ma már egy csodálatos kisfiú édesanyja.

A Bromsgrove-ból származó Cherie Urmacher testéből néhány éve egy hatalmas, 30 centiméteres petefészekdaganatot távolítottak el, három hónapig kómában is feküdt miatta, orvosai azt mondták, sosem szülhet gyereket. A nő nem adta fel, ma már boldog anyuka.

A biztosítási ügynökként dolgozó asszony szervezetében az orvosok 2014-ben fedeztél fel a daganatot, miután három hónapig mesterséges kómában tartották, mert nem tudták kitalálni, mi okozhat agyduzzanatot a nőnél, amelynek tüneteivel kórházba került.

Cherie testéből négy műtéttel tudták csak eltávolítani az A4-es lap méretű tumort, s bár előtte a nőnek eszébe jutott, hogy talán lefagyasztatna egy-két petesejtet az intenzív, hat hónapig tartó kemotárpiás kezelés elkezdése előtt, az orvosok azt mondták neki, nincs már rá ideje.

Pedig a 37 éves nő mindig is családanyaként képzelte el az életét, így utána sem engedte el a gondolatot, hogy gyermeke szülessen. Tavaly férjével részt vettek egy lombikprogramon, majd csodával határos módon és az IVF-kezelésnek hála Cherie teherbe esett, és karácsony előtt meg is született kisfia, Flint.

Cherie nem kímélte magát a terhessége alatt, a szülést megelőzően végig dolgozott, csak Flint érkezése előtt két nappal hagyta abba a munkát, pedig cukorbetegséggel és terhességi magas vérnyomással is küzdött. Ezek miatt is döntöttek az orvosok a szülés eredeti időpontja előtt három héttel végrehajtott császármetszés mellett.

„Mindketten nagyon szeretjük Flintet, örülünk, hogy mégis képesek vagyunk erre, és hogy megoszthattuk örömünket másokkal is.”

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top