nlc.hu
Család
Ez a kutyus saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen csodákra képes a szeretet

Ez a kutyus saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen csodákra képes a szeretet

Ellen, a Kalifornia Állam utcáin összeszedett öt hónapos kóbor kutya már éppen feladta volna a küzdelmet, amikor a helyi állatmenhely munkatársai rátaláltak és megmentették.

Az alábbi előtte-utána képeken jól látszik, hogy már két hét szerető gondoskodás is mennyit segíthet egy Ellenhez hasonló, borzasztó állapotban menhelyre került kóbor kutyuson. Az öt hónapos kutyára Fresno utcáin találtak rá a Dogwood Állatmentő Szolgálat mukatársai. Súlyos bőrfertőzésben szenvedett, szőrén mindenféle kórokozók szaporodtak el.

Gondozóitól mindennap gyógyító fürdőt kap, illetve különböző gyógyszerekkel igyekeznek javítani az állapotán. Ennek köszönhetően máris elkezdett visszanőni Ellen szőre, és a korábban szinte haldokló kutyus új erőre kapott. Ellen imád gondozói közelében lenni, és egészségének javulásával párhuzamosan elkezdett barátkozni a menhelyen lévő többi kutyával is. 

(Forrás: Thedodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top