Család

Megszólalt a síró hondurasi kislány fotósa

Elmondta, mi áll az egész világot bejárt fénykép mögött.

Az elmúlt napokban az egész világot bejárta egy fotó, amely akárhány szónál többet mond el az illegális bevándorlók sorsáról. A fénykép egy kétéves kislányt ábrázol, aki keservesen sír, mert az amerikai–mexikói határon elválasztották az édesanyjától, akit az amerikai hatóságok őrizetbe vettek.

Az Egyesült Államokban a közelmúltban vezették be azt az intézkedést, amelynek értelmében minden egyes, az Egyesült Államokba illegálisan belépő embert letartóztatnak, vádat emelnek ellene, a gyermekeit pedig elveszik tőle. A törvény beiktatása óta mintegy 2000 gyermeket választottak el a szüleitől. A döntést republikánus politikusok is kritizálták, sőt még a first lady, Melania Trump is felszólalt az embertelen gyakorlat ellen.

Fotó: John Moore/Getty Images

A döbbenetes erejű fénykép készítője, John Moore a CNN-nek azt mondta: a szeme előtt lezajló események annyira megrázták, hogy a képek elkészülte után neki is össze kellett szednie magát, mielőtt folytatni tudta a munkát.

Az édesanya azt mondta nekem, hogy már egy hónapja úton voltak. Hondurasból jöttek Mexikón keresztül: ez nemcsak hogy nehéz, de nagyon veszélyes útvonal, úgyhogy mire elérték az amerikai határt, már nagyon sok mindenen túl voltak

– mesélte Moore, majd így folytatta:

Azt mondták neki, hogy tegye le a gyermeket, amíg megmotozzák. A kislány azonnal sírni kezdett. (…) Apaként nagyon nehéz volt azt látnom, ahogyan őrizetbe vették ezeket a családokat, hiszen én tudtam, hogy hamarosan elválasztják őket egymástól. Láttam az arcukon, hogy nekik viszont fogalmuk sincs, mi vár rájuk.

Fotó: John Moore/Getty Images

Az, hogy a családnak ezután mi lett a sorsa, nem teljesen világos. Egy hatósági szóvivő azt nyilatkozta, biztosan nem választották el őket egymástól a kislány korára való tekintettel. Ilyen kicsi gyerekeket csak bizonyos körülmények, például bűncselekmény elkövetése esetén választanak el a szülőktől, vagy ha úgy látják, hogy a gyermek nincs biztonságban náluk. Egy hondurasi nő ugyanakkor azt nyilatkozta, éppen szoptatott, amikor a hatóságok elvették tőle a gyermekét.

További szomorú adalék, hogy az egyik fényképen látszik, hogy az édesanyával kiszedették a kislány cipőfűzőit, ahogyan a raboknak szokták, hogy ne tudjanak kárt tenni magukban az őrizetben.

Fotó: John Moore/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése