Család

Pert nyert a gyerekével hat éve eltűnt anya, de még mindig rejtély, hol vannak

Az anya még 2012-ben a gyerekével hagyta ott olasz párját, még a rendőrség is nyomravezetői díjat tűzött ki miattuk. A nő most pert nyert, rejtélyes módon viszont továbbra sem derült ki, hol van.

Az olasz Andrea Tonello boldogan élt magyar párjával, Sallai Klaudiával és gyerekükkel Olaszországban. 2012-ben aztán a nő a gyerekkel együtt Magyarországra utazott. A kétségbeesett apa azóta nem találja őket.

Pedig az olasz és a magyar hatóságok is a férfit jelölték ki Chantal gyámjának. Azóta viszont semmit sem tud a gyerekről és az anyjáról, pedig magánnyomozó is dolgozott az ügyön, emellett a rendőrség félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel az asszonyra és külön a gyerekre.

A napokban azonban az anyára vonatkozó összeget visszavonták, mert az asszony a távollétében pert nyert a Mezútúri Járásbíróságon: felmentették a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vádja alól – írja a Bors.

Ez azért különös, mert a nő továbbra sem adott életjelet magáról, de ügyvédet fogadott. Az apa képviselője azt mondta, a bíróság szerint az anya nem tudja, hogy oda kéne adnia a kislányt. Azt viszont nem érti, hogy a felfogadott ügyvédtől meg sem kérdezték, hol van az asszony.

Az olasz férfi azóta új családot alapított, van egy kislánya, de nem adja fel a reményt. Minden évben többször elmegy Mezőtúrra, becsönget a nő házába, hátha egyszer ajtót nyitnak neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top