nlc.hu
Család
„Picit leírják a színésznőt, ha háromgyermekes anya lesz”

„Picit leírják a színésznőt, ha háromgyermekes anya lesz”

Mit tegyen egy színésznő, ha a színházat, ahova leszerződött, egyik napról a másikra bezárják? Szabadúszó színész lesz, mellette elindít egy saját vállalkozást. Akár úgy, hogy három gyereke születik. Horváth Lili színművésszel beszélgettünk családról, tanításról, gyerekekről és arról, kell-e a sajnálni a férfiakat, amiért mi, nők is megvalósítjuk az álmainkat. Nagycsalád ide-oda.

Egyre több színész dolgozik szabadúszóként. Te is az vagy, amióta bezárt a Budapesti Kamaraszínház. Nem sokkal utána elkezdtél tanítani, egy éve pedig megnyitottad saját iskoládat Lili Suli néven. Ennek a színházbezáráshoz volt köze, vagy mindig is szerettél volna gyerekekkel foglalkozni?

Ma már valóban minden második kolléga szabadúszó, magamat is beleértve. Pedig én még úgy nevelkedtem, hogy főiskola után az ember kőszínházhoz szerződik. Derült égből villámcsapásként ért a hír, hogy az évad közepén bezárják a Kamaraszínházat, ahol tizenkét évig dolgoztam. Nehéz időszak volt, komolyan elbizonytalanodtam, hogy fogok-e a közeljövőben színpadon állni.

Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

2000–2012 között a Budapesti Kamaraszínház tagja. 

2012-től szabadúszó színész, a Földessy Margit Drámastúdió tanára.

2017-ben megalapítja saját Lili Suliját a Hatszín Teátrumban.

Nem volt ebben kishitűség? Hiszen a Kamarához kifejezetten sok siker fűzött. Ott játszottad el például az Amerikai Elektra főszerepét Alföldi Róberttel, amiért rögtön Jászai Mari-díjat is kaptál.

Lehet, hogy volt, de amikor ennyire hirtelen csúszik ki a talaj a lábad alól, akkor ez az első ösztönös reakciód. Ráadásul akkor még nagyon nem voltam jó az önmenedzselésben. Ma már persze sok mindent máshogy látok, kifejezetten sokat tanultam ebből a történetből.

Például önmenedzselést?

Igen. Muszáj volt. Úgy éreztem, senki nem fog utánam nyúlni. Hogy nekem kell kitalálnom magamat, nekem kell megelőznöm, hogy kiszolgáltatott legyek. Olyasmibe szerettem volna belevágni, ami kapcsolódik a színházhoz. Korábban Földessy Margit stúdiójába jártam, ő készített fel a főiskolára is. Felhívtam telefonon, hogy beülhetek-e hozzá tanulni. Emellett rengeteget olvastam a drámapedagógiáról, és elvégeztem egy meseterápiás tanfolyamot. Nem sokkal később Margit mellett már én tartottam egy-egy órát, bedobott a mély vízbe. Utána jelentkeztem óvodákba, ez már az önmenedzselés igazi korszaka volt. Mindennek már hét-nyolc éve.

Forrás: LiIli Suli Facebook

Akkoriban kétgyermekes anya voltál. Három éve született a kislányod. Mi fér bele a színházból és a tanításból három gyerek mellett?

Most is tanítok Margitnál, az 5–11 éves korosztályban van két csoport, amit felváltva vezetünk. Közben csinálom a saját vállalkozásomat, a Lili Sulit, ahol hétvégenként tartok foglalkozásokat ugyanennek a korosztálynak. Most nyáron is lesz saját táborom, és nemrég jöttem vissza egy gyerekbarát wellnesshotelből, ahol visszatérő vendégprogram a mesehetem. Szeretnék egyszer egy saját gyerek-szülő közösségi helyet létrehozni. Rengeteg jó szakembert ismertem meg a különböző fejlesztőprogramokon. Remélem, hamarosan összejön, és nem csak álom marad. 

Mindehhez jön a színészet.

Igen. Mostanra 50-50 százalékban van jelen az életemben a színészet és a tanítás. Ehhez persze az kellett, hogy a saját kezembe vegyem az életem.

A jelenleg futó, édesanyáddal, Tordai Terivel közösen játszott darabotok, a „Nőből is megárt a sok” is saját ötlet?

Az, hogy újra együtt álljunk a színpadon, közös ötlet, de a darabot a mama találta ki.

Nem ez volt az első alkalom, amikor együtt játszottatok. Miben volt ez az élmény esetleg más, mint a korábbiak?

Úgy éreztem, ez volt az első alkalom, hogy egyenrangú partnerként voltunk jelen a színpadon, hiszen már nem vagyok pályakezdő, ráadásul három gyerekem is született. De nemcsak ez volt benne a nagyon jó. Van abban valami végtelenül megható, ahogy állsz a darab végén a színpadon, kéz a kézben az édesanyáddal, és együtt hajoltok meg a nézők előtt.

Az egyik interjúban azt nyilatkozta édesanyád, hogy a gyereknevelést jobban csinálod, mint ahogy ő csinálta. Elég nagy bók egy anyától.

Nem tudom, mire gondolhatott (nevet). Azt tényleg gyakran mondja, hogy hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki a színészet mellett három gyereket vállaljon. Ő is több gyereket szeretett volna, még az örökbefogadáson is gondolkodott, végül úgy alakult, hogy egyke maradtam.

Horváth Lili és lánya, Dóra (Fotó: Schumy Csaba)

Te is úgy érzed, hogy színészként bátornak kell lenni a nagycsaládhoz?

Nem tudom, hogy ennek a bátorsághoz van-e köze. A harmadik gyerek valóban fordulópont volt, a karrierem szempontjából is. Egyértelmű volt, hogy el kell döntenem, az anyaságot választom, vagy megmutatom, hogy három gyerek mellett is van létjogosultsága az önmegvalósításnak. Vágytam az utóbbira. Imádom a gyerekeimet, de a kreativitásomat nehezen tudom elnyomni. Ha őszinte akarok lenni, mindegyik szülés után felmerült bennem, hogy vajon hogyan fogom összeszedni magam fizikailag, hogyan fogom összeegyeztetni a szakmámat a gyerekneveléssel? Ha egy színésznő anya lesz, pláne, ha többszörösen, nem nagyon kapkodnak utána a rendezők. Picit leírják az embert.

Mi először találkozunk, tehát nincs összehasonlítási alapom, de most hihetetlenül nagy önbizalmat sugárzol. Korábban ugyanakkor többször is azt nyilatkoztad, hogy mindig is más szerettél volna lenni. Szokatlan mondat ez egy fiatalon nagy sikereket megélt színésznőtől.

Nem akartam ilyen magas lenni például. És szerettem volna cserfesebb, könnyebben barátkozós lenni. Emlékszem, a főiskolán folyton feketében jártam, mert az olyan művészi (nevet). Későn érő típus voltam, nagyon későn találtam meg önmagam úgy külsőleg, mint belsőleg. Ami a szerepeket illeti, mindig drámaiakat játszottam, miközben belül egy naiva voltam. Aztán ahogy teltek az évek, nyilván felnőttem, aminek a gyerekvállaláshoz is köze volt. Most vagyok talán rendben magammal. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, nem akarok már más lenni. Lehet, hogy ezt érzed.

Mi minden kellett ehhez?

Elsősorban a már említett hit magamban és furamód a gyerekek. Akik elvettek ugyan a színészi pályámból, de rengeteget adtak is. Nagyon sokat számíthattam a családra, különösen a mamára, aki szintén aktív, szerencsére nagyon szeret unokázni. A kicsinél például tudatosan hamar visszavettem egy-egy estére a szerepeimet, bevallom, jól esett kiszabadulni a háromgyermekesanya-szerepből. A színpad volt az „énidőm”, de hogy megkönnyítsem a családom életét, elvittem a mamához a kicsit, és előadások után nála vettem fel, miközben ő édesdeden aludt. Otthon azokon a napokon fiús este volt.

Apropó, miután megszületett Dorka, a nagyok két hónapig az édesanyádnál laktak. Miért döntöttél így?

Ennek részben praktikus okai voltak. Télen szültem, a férjem idegsebészként nagyon elfoglalt, borzasztó nehezen tudtam volna megoldani, hogy elvigyem a fiúkat az újszülött kislányommal együtt az óvodába, iskolába.

Akkor voltak a fiúk hat- és kilencévesek. Megértették?

Meg, de ne úgy képzeld el ezt azért, hogy két hónapig egyáltalán nem találkoztunk. Hat hétig laktak összesen a mamánál, közben rendszeresen hazajártak. Egyedül azt nehezményezték, hogy nem jöhettek be a kórházba az influenzajárvány miatt.

Fotó: Lili Suli Facebook

Említetted, hogy most fele-fele arányban vagy színésznő és vállalkozó. Boldoggá tenne hosszú távon, ha ez így maradna?

Sokan mondják, hogy ez előbb-utóbb el fog billenni valamelyik irányba. De én ezt egyelőre nem szeretném. A színészeten belül is vannak még álmaim. Egy egyszemélyes darab például, és a nagyobb  filmszerepek is kimaradtak még. A tanításból pedig rengeteget tanulok magam is.

Mondasz ez utóbbira példát?

Nagyon sokat kell improvizálni, ez rengeteg rugalmasságot igényel. Állandó tréningben tart. Hiába készülök óravázlattal, a gyerekek aznapi hangulatától függ, hogy mit lehet csinálni. Ez hat rám színészként is, ettől a játékosságtól, rugalmasságtól például kevesebb görccsel megyek a castingokra.

Milyennek látod a gyerekeket?

Meglehetősen le van blokkolva a kreativitásuk. Gondolom, azért, mert sok tévét néznek, sokat neteznek. Nehezen asszociálnak, nehezen gondolnak tovább egy-egy történetet. Ebben kifejezetten sokat segíthetnek a mienkhez hasonló foglalkozások.

Gondolom, amikor egy-egy ilyen történetet előadtok, nagyon sok saját élmény felszínre kerül. Köztük fájdalmasak is.

Valóban meg tud pengetni saját, személyes húrokat. Én nem ásom ugyan nagyon mélyre, de épp a múltkor történt a nagyoknál, hogy vittem nekik egy hétköznapi példát egy iskolai lopásról, aminek kapcsán az igazgatónő leszidott egy gyereket, és az egyik kislány elsírta magát.

Mit csinálsz ilyenkor?

Elbeszélgetek kettesben a gyerekkel. Ha nagyobb a baj, szólok a szülőnek. Valakit elgondolkodtat, mások nehezen ismerik el, hogy lehet valamilyen problémája a gyereküknek.

A pedagógusoktól folyton azt halljuk, hogy nagyon sok ma a problémás gyerek. Ezt te is így látod?

Igen. Nehéz leültetni például őket tíz percre úgy, hogy ne zizegjenek megállás nélkül. A nagyobbaknál gyakran előjön az agresszió játék közben, aminek a hátterében az erőszakos számítógépes játékokat sejtem.

Két nagyobb fiad van, te is küzdesz a „hogyan korlátozzuk a nethasználatot” dilemmával?

 

„Én abban szeretnék hinni, hogy létezhet olyan egyenjogúság, amitől senki nem retten meg.”

Nap mint nap. Nehezen viselem, hogy beszövi a mindennapokat, ahogy az ezzel járó veszekedéseket is. Édesapámmal beszélgettünk nemrég arról, hogy nehezebb-e ma gyereket nevelni. Szerintem igen. Én egyébként úgy oldom ezt meg, hogy a nagynál tartok néhány napos szüneteket. Ilyenkor nagyon jól megfigyelhető, hogy más lesz. Elkezd beszélgetni, lenyugszik. Most alig várja, hogy elmehessen a nomád táborba, ahol szinte mindent a két kezükkel csinálnak majd. Szerintem a világ most a leszoktatás irányába megy. Valószínűleg ott rontjuk el, amikor a legkisebbek kezébe adjuk a tabletet. Ezért én rengeteget olvasok, mesélek a kicsinek, és csak néha kapcsoljuk be a tévét.

Más, de szintén aktuális téma: a „metoo”-botrányt a színészszakma robbantotta ki. Mi a véleményed arról, ami azóta történt?

Valahogy azt érzem, hogy nagyon rossz irányba tart a diskurzus. Arra biztosan jó, hogy többet beszéljünk a nők elleni erőszakról. Arról, ami a négy fal között történik, még ennél is többet kellene. Nemcsak a fizikai vagy a szexuális erőszakra gondolok, hanem a lelki terrorra is. Arra, hogy mi mindent nyelnek le a nők a családi egység érdekében. Óriási szükség volt a forradalomra az egyenjogúság terén, ugyanakkor még nem tudtuk utolérni magunkat a tanulási folyamatban. Olyan, mintha folyamatosan egymást hibáztatná a két nem.

Mostanában több olyan megszólalást lehetett hallani, amik azt sugallták, mintha sajnálnunk kellene a férfiakat, mert a női egyenjogúság miatt elveszni érzik hagyományos férfi szerepeiket. Mit gondolsz erről?

Sajnálni azért nem kell őket, de tény, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a „gyenge” női nem megerősödésével. Én abban szeretnék hinni, hogy létezhet olyan egyenjogúság, amitől senki nem retten meg. De idáig elég nehéz eljutni. Sok családban látom, hogy felborult valamifajta egyensúly, ami rengeteg konfliktust és feszültséget okoz. 

Én problémának érzem, ha egy férfi vagy egy nő önbizalma a másik nem, illetve konkrétan a párja véleményétől függ.

Világos, de ma még akkor is ott tartunk, hogy a férfiak jelentős részét elbizonytalanítja, ha a párját ugyanannyira keményen hajtja a karriervágy, mint őt. Azzal a sztereotípiával is egyetértek, ami szerint a nők többsége sokkal több mindent tud kezdeni a benne levő feszültséggel. Nagyon szeretnék belelátni, hogy férfiak egymás közt hogyan beszélnek a problémáikról. Van egy olyan érzésem, hogy a legnagyobb részt magukban tartják, nem ismerik fel, illetve nem ismerik be ezeket. Ez az egész kérdés nálunk is sok problémát okoz a férjemmel, bevallom, a mai napig nem tudom mindenre a megoldást. Az biztos, hogy óriási jelentősége van a mintának, amit ki-ki otthon látott. Popper Péter mondott egyszer egy hasonlatot, ami nekem nagyon tetszett: a házasság olyan, mint egy csónak. Állandóan billeg, néha kiesik valaki, ilyenkor a másik visszarántja, akkor van baj, ha felborul, vagy ha már nem tudnak egy irányba evezni azok, akik benne ülnek. Nagy kérdés, hogy hogyan lehet ezt évtizedekig jól csinálni a mai felgyorsult világban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top