nlc.hu
Család
Így hat a gyerek agyára, ha a szülei kritizálják egyfolytában

Így hat a gyerek agyára, ha a szülei kritizálják egyfolytában

Egy új tanulmány szerint a gyerek agyfejlődésére negatív hatással van, ha a szülei folyton kritizálják: az érzelmek feldolgozásának folyamatában érheti károsodás.

A Binghamton Egyetem új tanulmányában vizsgálták a kritizálós szülők gyerekeit, és azt találták, hogy kevesebb figyelmet szentelnek az arckifejezéseknek, mindegy, hogy milyen érzelem rejtőzik mögöttük. A kutatók szeretnék, ha a tanulmány figyelmeztetésként állna minden olyan szülő előtt, aki a kritizálásban látja a fegyelmezés legfőbb eszközét. Kiera James, a tanulmány egyik szerzője így nyilatkozott:

Az emberek úgy működnek, hogy el akarják kerülni azokat a dolgokat, amiktől szoronganak, szomorúak lesznek, vagy kényelmetlenül érzik magukat. A gyerekek is így cselekszenek, ezért a kritizálós szülők mellett elkerülő stratégiákat keresnek. Az egyik ilyen stratégia az, hogy az arckifejezésekre inkább nem figyelnek, mert így elkerülhetik a szidás mélyebb érzelmi töltetét. Csakhogy emiatt lemaradnak a pozitív üzenettel bíró arckifejezésekről is.

A kutatók 7 és 11 év közötti gyerekek szüleit hallgatták meg először, ahogy a gyerekeiket jellemezték, majd azt nézték, hogy a gyerekek agya milyen aktivitást mutat, miközben különböző érzelmeket ábrázoló arcokat mutattak nekik. Az eredményből kiderült, hogy a kritikus szülők gyerekei kevésbé reagáltak bármilyen arckifejezésre.

kritizálás szülők gyereknevelés

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Ez azért nagy probléma, mert kihathat a gyerekek össze kapcsolatára, kommunikációjára, és hajlamosabbá teheti őket a szorongásra és depresszióra. A későbbiekben megnehezítheti számukra az életet a munkahelyen, párkapcsolatban és gyereknevelésben.

Érdemes tehát energiát fektetni abba, hogy szülőként felülvizsgáljuk a saját reakcióinkat a gyerekeinkre, mert a megjegyzéseink, kritikáink, büntetéseink maradandó hatással lehetnek az egész életükre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top