Család

Tengerszem ovi – nem talált jó óvodát, inkább alapított egyet

Szeptemberben nyitja meg kapuit Budapest legújabb magánóvodája a Városliget közelében. A Tengerszem Óvodába ovibusz viszi reggelente a gyerekeket, akik az idegen nyelv mellett akár robotprogramozást is tanulhatnak játékosan.

„Egészséges gyermekkor, ahol a fejlesztés játékosan valósul meg” – így szól a jelmondat, amivel szeptemberben megnyitja kapuit a budapesti Tengerszem Óvoda. A Városliget közelében található intézmény olyan sajátos és összetett szolgáltatást kínál a szülőknek és gyerekeknek, ami minket is kíváncsivá tett. Anyaként és apaként nincs fontosabb annál, hogy jó helyen tudhassuk gyerekünket, ezért utánajártunk, hogy mit is jelent pontosan a hangzatos szlogen. Az egyik alapítóval, Szótér Beátával beszélgettünk az alapítás körülményeiről, és mindenről, ami különlegessé teszi magánóvodájukat.

Ha jól gondolom, egy óvoda ötletében meghúzódik pár személyes tapasztalaton alapuló indíttatás is. Honnan jött az elhatározás, amire ma már a Tengerszem Óvodaként tekinthetünk?

Férjemmel, Richárddal 2016 őszén kezdtünk magánóvodát keresni kisfiunknak Ricsinek, aki akkor volt két és fél éves. Lényegében minden ovi kínált valamit, ami nagyon tetszett mindkettőnknek, de olyan nem volt, amiben az összes ilyen „plusz” egyszerre lenne meg. Nem tudtuk az mondani, hogy „ezt kerestük, ez kell Ricsinek”. Innen aztán egyenes út vezetett az elhatározáshoz, hogy alapítunk egy óvodát, ahol minden megvan ahhoz, hogy a legjobb helye legyen egy gyereknek.

Forrás: Tengerszem Óvoda

Nincs fontosabb a készségek fejlesztésénél

De ezzel nemcsak a felszereltségre utalt…

Nagyon fontos, hogy milyen egy óvoda épülete és felszereltsége, de van, ami ezeknél is fontosabb. Még csak körvonalazódott bennünk, hogy milyen lesz az ovi, de azt már tudtuk, hogy számos különböző módon szeretnénk fejleszteni a gyerkőcöket, amit kifejezetten játékos formában kell megoldanunk. A készségek fejlesztésénél nincs fontosabb, de ha túlterheljük őket, azzal több rosszat teszünk, mint jót. A hangsúly a gyerekek folyamatos fejlődésén van, de közben észre sem fogják venni, hogy nem csak egyszerűen játszanak, hanem tanulnak is.

Az óvoda egyik különlegessége, hogy robotprogramozást is tanulhatnak a kicsik. Hogyan válhat ez hasznukra?

Nem titok, hogy az informatikusokra vadásznak a vállalkozások, és a bérezésük is jóval magasabb, mint egy átlagos hazai fizetés. Mondhatjuk, hogy az IT-szakmák sikerszakmák, és ez így lesz a jövőben is. Nálunk már kiscsoportosként is elkezdhető a programozás, de minden korcsoport más programozó eszközöket használ. Aki óvodás korában kezd robotprogramozást tanulni, annak úgy gondolom, nyert ügye van. Persze csak akkor, ha később is szeretne ilyesmivel foglalkozni. Ha nem, akkor is jól jár, mert kiválóan fejleszti a logikus gondolkodást. Többek között ezt segítik fejleszteni a további játékos fejlesztő órák és a sakkozás is.

Sakk, 27 idegen nyelv

Szóval a sakkoktatás is szerepel a palettán.

Igen, az én véleményem az, hogy nagyon is érdemes igénybe venni. Kevés olyan sport létezik, ami ilyen jól használható a kreativitás és a stratégiai gondolkodás kialakítására. Ráadásul a gyerekek koncentrációs képességét is javítja. Az iskolában nagyon fontos lesz, hogy mennyire tudnak odafigyelni valamire. Erre a sakk már óvodáskorukban megtanítja őket.

Tehát játék, kreativitás és logikus gondolkodás mindenekelőtt! Kissé idegen(nyelvi) vizekre evezve: a Tengerszemben az angol mellett 27 nyelven tanulhatnak a kicsik. Mennyit nyom a latban, hogy hány évesen kezdi valaki?

Saját tapasztalatból tudom, hogy a kiskorunkban megszerzett tudást később már nem lehetne ugyanolyan eredményességgel elsajátítani. Férjem mindig emlegeti, hogy négy különböző gazdasági felsőfokú angol nyelvvizsgája van, mégsem ért meg olyan készséggel bizonyos szituációkat, mint én, aki óvodáskorom óta tanultam angolul, és már középiskolában felsőfokút szereztem. Ebből jól látszik mennyire fontos, hogy a gyerekek minél korábban elkezdjenek idegen nyelvet tanulni. Az ovinkban ezért az alapellátás is tartalmaz angol nyelvi fejlesztést, anyanyelvi pedagógussal.

Forrás: Tengerszem Óvoda

Egészséges étkezés, sok mozgás és sóterápia

A szlogenben szerepel az egészséges gyermekkor is. Miként valósul ez meg az óvodában?

Az egészséges gyermekkor biztosítását három területre osztottuk. Egészséges étkezés, sok mozgás és sóterápia. Napi háromszor van étkezés, amihez változatos menüket állítottunk össze, nemcsak egészségesek, hanem finomak is. A három fő étkezést egészíti ki a biozöldségekből és gyümölcsökből álló tízórai. Ami a mozgást illeti, igyekeztünk az óvodai mindennapok természetes részévé tenni. Az alapprogramba heti négy mozgással töltött alkalmat tettünk. Választható foci, tánc, úszás nyáron, korcsolyázás télen. A program tartalmaz egy nagy mozgásfejlesztő tornát is, amit fejlesztő pedagógusok és szakértő edzők felügyelnek.  Az alapprogramon felül elérhető sportlehetőség a balett, a küzdősportok, a tenisz, a golf, a lovaglás és a síelés is.

Az alapprogram minden mozgáslehetősége az óvodában valósul meg?

Az úszás és korcsolyázás kivételével igen, a BVSC uszoda pedig nagyjából hárompercnyi távolságra van. Egy szülő mindennél jobban félti a gyerekét, ezért nem szerettük volna, ha utaztatni kell őket. Ezt szerencsére sikerült is megoldani. Az ovi udvarára focipályát, kosárpályát és egy nagy, színes játszóteret építtettünk, és többféle mozgásfejlesztő eszközt is használhatnak a gyerekek.

Bizonyára van valamilyen terv rossz idő esetére is.

Az oviban száz négyzetméteres tornaterem van, eső esetén ez lesz a játék terepe. Büszkék vagyunk a nemzetközi teniszszövetség által a Play+Stay programban bevezetett piros teniszpályára, ahol három éves kortól kezdhetnek teniszezni a gyerekek. Sőt, a családunkban többen is elkötelezett golfozók, ezért nem hagyhattuk ki a tornaterem adta lehetőséget. Így aki szeretne, golfozni is tanulhat.

Mit érdemes tudni a sószobáról?

Ez egy direkt gyerekek részére kialakított speciális terem, amiben egy sóhomokozó is helyet kapott. A sószobában heti egy alkalommal lesznek a gyerekek, valamilyen játékos foglalkozás keretében. Ez lehet például meseolvasás, diavetítés és éneklés is. A szoba nagy részét a sóhomokozó foglalja el, aminek számos jótékony hatása van. Gyógyhatású, erősíti az immunrendszert, és a sótéglák megvilágításával érvényesül a fényterápiás hatás is. Ennek az a lényege, hogy megnyugtatja a túlmozgásos, figyelemhiányos gyerekeket. Az sem elhanyagolható, hogy imádni fogják, mert az őszi és téli esős időben is homokozhatnak. Bocsánat, „somokozhatnak”.

Forrás: Tengerszem Óvoda

Gondoltak a szülőkre is

Ez a találó kifejezés pedig a szülőknek fog tetszeni. Fontos kérdés viszont, hogy a pozitívumok mellett jelenthet-e valamilyen kockázatot is ez a környezet?

Nem, erre külön odafigyeltünk. Az építkezés során a szakemberek nem használtak sóporlasztót, és figyeltünk arra is, hogy ne építsék be túlzottan a kamrát, mert az káros lehetne a légúti problémákkal vagy allergiával küzdő gyerekeknek. A lehetséges negatív hatásokat így teljesen ki tudtuk szűrni.

A másik oldalról: milyen szolgáltatásokat tartogatnak a szülőknek?

A legkényelmesebb talán az ovibusz lesz számukra. Ez az ötlet is személyes tapasztalaton alapszik, mert saját bőrünkön éreztük, hogy az állandó rohanásban egyre nehezebb megoldani, hogy egy szülő óvodába vigye a gyerekét. A busz a budai és pesti oldalon, valamint az agglomerációs területen is időre érkezik majd a megjelölt címekre. A szolgáltatáshoz hozzátartozik a nyomkövetés is. Ezt egy nyomkövető alkalmazással valósítottuk meg, amin követni lehet az ovibusz helyzetét. Ha a kislány vagy kisfiú biztonságban megérkezett az oviba, akkor az óvónő SMS-t küld, vagy egy hívással értesíti a szülőt. Emellett az anyukáknak is biztosítunk háromféle mozgási lehetőséget. Járhatnak mamatornára, baba-mama tornára és jógára is. Úgy gondoltuk, hogy ez kifejezetten hasznos lehet azoknak az édesanyáknak, akiknek még van ideje a gyerekük délutáni hazavitele előtt, vagy miután megérkeztek az oviba.

Mindenki megkapja, amire csak vágyik. Mi az, ami táplálja ezt az elhivatottságot?

A fő mozgatórugó, hogy szeretnénk egészséges, fejlesztő, vidám gyermekkort nyújtani minden gyereknek. Olyat, ami felkészíti őket az iskolára, és a későbbi életüket is megkönnyíti. Az óvodánkkal szeretnénk megmutatni, hogy ezt lehet játékos formában is csinálni, amivel nem terheljük túl a gyerekeket. Tanítani úgy kell, hogy a játék öröme és az óvónénikkel, barátokkal való együttlét élménye ugyanolyan fontos legyen, mint a gyerekek fejlődése. Ez pedig nem csak nekik kedvez, hanem a szüleiknek is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top