nlc.hu
Család
Könyörögnie kell a fiatal nőnek, hogy a kétéves kisfia mellett ülhessen a repülőn

Könyörögnie kell a fiatal nőnek, hogy a kétéves kisfia mellett ülhessen a repülőn

Az utasok jóindulatára kell hagyatkoznia

A londoni Julia White legutóbb, mikor az Easy Jet légitársasággal akart utazni, kellemetlen meglepetéssel szembesült. Mikor a repülőút előtt egy héttel próbált online helyet foglalni, kiderült, hogy őt és a kétéves kisfiát szétültette a rendszer, és már nem is maradt két, egymás melletti hely.

Az Easy Jet a nő megkeresésére azt mondta, hogy majd kérje meg az egyik utastársát, hogy cseréljen vele helyet, de nem tudják garantálni, hogy Portugáliáig a kisfia mellett ülhet. Julia joggal tette fel a kérdést, hogy nem lenne-e logikus, hogy a gyerekek alapból a kísérőjük mellett üljenek.

Az Easy Jet szóvivője elmondta, hogy a kisgyerekkel utazóknak azt tanácsolják, hogy mihamarabb válasszanak ülőhelyet, hogy biztosan egymás mellé szóljon a jegyük. „Az algoritmusunk az esetek 99 százalékában egymás mellé ülteti a családtagokat. Ha ez mégsem sikerül, akkor a személyzet fogja megkérni az egyik utast, hogy cseréljen helyet a gyermekkel.” Azóta már felvették a kapcsolatot az anyával, hogy segítsenek elrendezni a problémát.

(via The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top