El kell hagynia a gyermekét és az anyját elveszített 28 éves nőnek azt a házat, amelyben az utóbbi években a családjával lakott. Mint arról beszámoltunk, Brigitta édesanyja az unokájával, a 4 éves Benett-tel ugrott a vonat elé idén májusban.
Az ingatlan nem volt az övék, egy jótevőjük adta nekik kölcsön évekkel ezelőtt. A ház tulajdonosa azonban most úgy döntött, a mozgássérült nő a viselkedése miatt nem maradhat tovább – írja a Blikk.
A településen nemcsak bennem, többekben is megrökönyödést keltett, ahogy a szerettei elveszítése után viselkedett. A részletekbe nem szeretnék belemenni, legyen elég annyi, hogy finoman szólva nem emésztette a búbánat a lelkét
– mondta a tulajdonos, aki reméli, Brigitta hamar talál magának lakást.
A férfi inkább egy olyan család rendelkezésére bocsátja a házat, amelyik több gyerekkel, szegény körülmények között él jelenleg.
A kisfiát elvesztő Brigittának állítólag van egy háza a településen, azonban abban még fürdőszoba sincs. Kérdés, hogy a kerekesszékkel közlekedő nő beköltözik-e oda.