Család

Cipő nélkül rohangáló kisfiúnak segítettek a jószívű rendőrök

Vannak még kedves emberek.

A washingtoni Tukwila rendőrsége egészen különleges abból a szempontból, hogy munkatársaik nemcsak a rendet tartják fenn, hanem segítő szándékkal és szeretettel közelednek a védelmükre bízott polgárokhoz. Ezt bizonyítja a következő történet is.

Két, a neve elhallgatását kérő rendőr egy kisfiút vett észre, aki cipő nélkül, zokniban és vérző lábbal mászkált – de egyébként láthatóan tiszta, rendezett, tisztelettudó gyerek volt. A rendőrök bekötötték a kisfiú lábát, majd megkérdezték, hova lett a cipője. A gyerek elmondta, hogy a cipőjét kinőtte, ezért inkább nem veszi fel, mert töri a lábát.

Erre az egyik rendőr elrohant és vett a kisfiúnak egy cipőt, míg a társa elszórakoztatta a kisfiút és barátait. Amikor a rendőr visszatért a cipővel, a kis társaság minden tagjának hozott egy fagyit is mellé. Segített bekötni a kisfiú cipőjét, majd együtt elfogyasztották a fagylaltot.

Egyébként ugyanez a rendőr már többször segített a saját pénzéből: hajléktalanoknak, szegényeknek, bárkinek, akinek szüksége volt rá.

(via Yahoo)

Kiemelt képünk: Tukwila Police Department

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top