„Nem fogok többé elbújni a gyerekeim elől, amikor sírok”

Katie Smith három gyereket szült három év alatt, majd elvált, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy az élete az elmúlt pár évben egy kissé stresszes volt. Katie sem sírt a gyerekei előtt, inkább elbújt a szekrénybe, vagy megvárta, míg lefekszenek este aludni, és csak utána engedte szabadon folyni a könnyeit. Aztán rájött, hogy nem jó, amit csinál, nem akarja többé elrejteni a gyerekei elől az élet szomorú oldalát sem.

„Az elmúlt években mást sem csináltam, mint elfojtottam a szomorúságomat. Elbújtam sírni a lakás legkülönbözőbb pontjaira, mert meg akartam védeni a gyerekeimet, szerettem volna, ha csak az élet napos oldalát látják. Aztán rájöttem, hogy annyira próbálom fenntartani előttük a boldogság látszatát, hogy a lelkemben megfagyott a szomorúság. Nemcsak a válás óta csináltam ezt, hanem már születésüktől kezdve magamra rajzoltam a mosolyt, mert nem akartam, hogy megijedjenek attól, hogy anya szomorú.

Pedig az igazság az, hogy a szomorúság is az élet része. Meg kell tanulniuk, hogyan küzdjenek meg vele.

Amikor a gyerekeink azt látják, hogy rossz napunk van, összeomlunk, sírunk, akkor úgy érezzük, cserben hagyjuk őket. Mert nem tudjuk nekik azt az örömteli életet nyújtani a nap minden percében, amit megérdemelnének.

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

A válás utáni időszak megtanított arra, hogy elfogadjam, hogy a gyerekeim látnak szomorúan és idegesen. Ahogy egyre többet fognak fel a világból, úgy veszik majd észre azt is, ahogy küzdök néha a nehézségeimmel. Már nem bírom tovább fenntartani a pozitív anya képét, elfáradtam.

Az élet nehéz. Olykor hetekig, hónapokig borzasztóan nehéz.

Szeretném, ha a gyerekeim tudnák, hogy az anyjuk is csak egy ember, aki joggal omlik össze a házasságát gyászolva. Nem azért sírok előttük, mert át akarnám rakni a vállukra a saját szomorúságomat, hanem mert nem baj ha felkészülnek rá, hogy lesznek az életükben nehezebb időszakok, amikor gyászolni és sírni fognak. És ez teljesen rendben van, nincs mit szégyellni rajta.

Nem akkor vagyunk jó anyák, ha hibátlan az álarcunk a gyerekeink felé, hanem ha őszinték vagyunk velük, és kimutatjuk az érzéseinket. A gyerekek nagyon rugalmasak, elbírnak azzal a ténnyel, hogy emberi lény az anyukájuk, és nem éri őket lelki trauma attól, hogy néha látják sírni.”