Család

Kevesebb gyereket kellene vállalnunk, hogy megmentsük a bolygót – állítják a klímakutatók

Miután kiderült, hogy már most elhasználtuk a Föld 2018-as energiakészleteit, nem csodálkozunk, hogy a klímakutatók radikális megoldásokon törik a fejüket. A gyermektelenség azonban még őket is megosztja.

Ami a Föld energiakészleteit illeti, 2018-ra már mind elhasználtuk őket – pedig még csak augusztusban járunk. Kutatók szerint 1,7-el nagyobb bolygó kellene ahhoz, hogy elég víz, élelem és szén jusson az embereknek, legalábbis a mostani fogyasztási szokásaink alapján.

Hogy hogyan csökkenthetnénk az ökológiai lábnyomunkat, arra az egyik legradikálisabb megoldást az nyújtaná, ha kevesebb gyerek születne a jövőben. Ha ezentúl minden amerikai család csak eggyel kevesebb gyereket vállalna, az ugyanolyan eredménnyel járna, mintha 684 tinédzser ezentúl élete végéig lelkiismeretesen újrahasznosítana.

Míg minden meg nem született gyerek 58,6 tonnával csökkenti a világ szén-dioxid-kibocsátását, arra a kutatók szerint is túlzás felszólítani az embereket, hogy ne szüljenek többet. Az ideális az lenne, ha a szegény régiókban sikerülne csökkenteni a születésszámot, hiszen a klímaváltozás is ezeknek az embereknek az életkörülményeit fenyegeti a leginkább.

independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top