Család

Rossz oldalon autózott a magyar nő Angliában, halálos balesetet okozott

Andrea nem a fordított, bal oldali közlekedés szerint vezetett a szigetországban. Elütött egy motorost, akinek már nem tudták megmenteni az életét. A nő két év börtönt kapott.

Valószínűleg egy pillanatig azt hihette, hogy Magyarországon autózik a 30 éves Andrea, ezért haladhatott a rossz oldalon Angliában, ahol fordított, bal oldali a közlekedés. Egy szembe jövő autó lámpája döbbentette rá, hogy rossz sávban halad, félrerántotta a kormányt, de azonnal nekicsapódott egy motorosnak – írja a Bors.

A motoron a 60 éves Fred McIlveen ült, aki szabályosan közlekedett, még láthatósági mellény is volt rajta. Az ütközés után átrepült a kocsi fölött. Andrea azonnal segítséget hívott, a férfit kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni.

A tavaly októberi baleset miatt Andreát két év börtönre ítélték. Még örülhet is, ugyanis a maximálisan kiszabható büntetés 14 év. Emellett négy évig nem vezethet, és újra kell majd vizsgáznia, hogy legyen jogosítványa.

Andrea szervezetében nem találtak sem drogot, sem alkoholt, és a telefonja sem volt a kezében. Viszont egy olyan útvonalon közlekedett, ahol korábban sosem járt, előtte mindig csak az otthona és a munkahelye között autózott.

Andrea nagyon bánja a történteket, de tudja, hogy a nagypapa családja sosem fog megbocsátani neki. Ráadásul a férfi nővére a temetés után három héttel szintén meghalt. Szívelégtelenségben szenvedett, lánya szerint a Fred halála miatti stresszt nem bírta elviselni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top