Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Negyven feletti férfiak, nem vagytok ám szépek

Bocs, hogy így megmondom, de hát egyszerűen nem. Ez már nem az. Tényleg. Tudom, hogy vissza fogtok vágni, rendben. De jó, ha tudjátok magatokról. Ez van.

Nem szeretném ám elvenni a sikereteket, a sikeretek édes ízét, hogy most végre bepótolhatjátok, ami 18 és 25 között kimaradt, hiszen akkor a lányok talán semmibe sem vettek, és alig álltak szóba veletek, most pedig lám, nektek áll a világ, 22-től felfele kapkodnak utánatok a nőnemű lények (már aki után, mert azért hallottam panaszkodókat is), és végre-valahára tényleg menőbben vagytok, mint a kortársaitok, a női kortársaitok, akik állandóan a korral küzdenek, akik gyakran úgy érzik, hogy innentől már csak vesztesek, hiszen nekik már jobb nem lesz, szebb nem lesz, ti viszont még mindig bármit megtehettek, bárkit megkaphattok, és az életközepi válságotok mély tocsogásában, amikor megkérditek magatoktól, hogy mi végre, de tényleg mi végre ez az egész, miért csinálom és miért csináltam eddig,

akkor azért gyakran akad egy-két fiatal lány, aki megvigasztal, aki csepegteti a fiatalság elixírjét, mint a mesebeli könnycseppet a bőrötökre, az arcotokra, a testetekre.

És elringat abban az illúzióban, hogy fiatalok vagytok ám, és – nem vagyok ám férfigyűlölő, és extra módon féltékeny sem – ez valahol rendben is van, ettől még egyébként is úgyis rá fogtok jönni, hogy a miért kérdésre nektek kell válaszolni, mert a gyönyörű, élettől és vágytól duzzadó csitrilány nem fog, nem azért, mert bármi baj lenne vele, ő a maga részéről tökéletes, hanem egyszerűen ez nem az ő kérdése, ő választ adni nem tud, ő a szívét, a lelkét, a testét meg mindenét adhatja (adja is sokszor talán), de a válasz benne nem lesz meg, ez nem szériahiba, ez a dolgok menete. A gyötrő kérdést elodázhatja, a kutatást egy picit megkönnyítheti, de megoldani nem fogja. Lehet várni szegénytől, de csak belerokkan.

Na, de persze ettől még tiétek a világ. Mondjuk látlak benneteket, és úgy tűnik, ilyenkor kezdtek igazán megroppanni, amikor a hatalom tökéletesen a kezetekben van, már megtapasztaltátok, milyen 35 és 40 között bárkit megkapni, milyen az, hogy értetek küzdenek, és nem ti küzdtök folyton másokért, milyen egzisztenciával rendelkezni, és letenni az asztalra egy vagon pénzt, megveregetni a saját vállatokat, hogy ezt is meg tudtam tenni, ezt is ki tudtam fizetni, ez mind a munkám eredménye, vagyok valaki, és akkor negyven után beáll a titkos pánik, hogy „de minek?”. Beáll a félelem, hogy most akkor megérte-e. Így kellett volna csinálni? Ez akartam lenni? Itt a kezemben minden hatalmam, és mit kezdjek vele?

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Hirtelen nehéz lesz élni ennyi lehetőséggel, néha pedig értelmetlen. Máskor persze felszabadító. Én tisztelem a küzdelmeteket. Nekem tetszik.

És ha most azzal akartok visszavágni nekem, hogy ha tudni akarom, én sem leszek egyre szebb, akkor azt mondom, igazatok van. Tényleg nem. Tudjátok, lehet szeretni a ráncaitokat a szemetek alatt, amelyek csak mélyülnek, és petyhüdtté teszik az arcotok bőrét, lehet szeretni az őszülő hajatokat, mit őszülő, hulló hajkoronátokat és kopaszodó fejeteket, az apró löttyenést a karotok alatt – ez mondjuk némi sporttal javítható –, a kerekedő hasat, ha nem túl nagy, és egyáltalán, azt a puha állagot, ami benneteket talán arra ösztökél, hogy fiatal és kevésbé puha állagú nőt keressetek magatoknak, de gyönyörűnek találni mindezt talán kevésbé lehet. Beleszeretni igen, megőrülni érte, vonzódni hozzá, undorodni, visítani a hiányától talán igen, de a szépség, az valami más. Az férfiban is csak a fiataloké talán.

Ettől persze még jó a negyvenes férfi nevetése, ha benne van az elmúlt évek fájdalma, jó a vállrándítása, ha arról szól, hogy már nem ragaszkodik minden szabályhoz, jó az érdeklődő nézése, amikor felnéz az olvasószemüvegből, és kisfiús kíváncsiság látszik rajta, jó a kézfogása, mert más, mint régebben volt, több benne a szabadság, jó a simogatása, mert nem akar már megenni, nem akar mindent magának, nem akar minket sem csak magának kirakatba. Szépek a kétségei, jól néz ki a vívódása, és rosszul az arroganciája.

Fárasztó, ha a hatalmát fitogtatja, és lehengerlő, ha mindent kitesz egy lapra, és már nem is szégyelli.

De az arca már nem szép. Nem úgy szép. A teste sem. Igaz viszont, hogy legalább annyi közlendője van, mint egy női testnek, csak sokkal finomabban mutatja, nem olyan egyértelműen mentek végig rajta a gyerekek meg az évek. De ott vannak a könyökhajlatában, a bőre állagában, a kinyújtott kezében, mindenek előtt a simogatásában.

A negyvenes férfi nem a szépsége miatt kell, ha egyáltalán kell. Mit ne mondjunk, nem is az okossága vagy a bölcsessége miatt. Legfeljebb a szabadsága miatt, ha van neki. Meg a feltett keze miatt, amelyikkel azt mondja, hogy eddig bírta, nem akarja most már megváltoztatni a dolgokat saját képére és hasonlatosságára. Visszavonulót fúj benne a csakazértis. Ez tetszhet. Tud már simogatni. Ettől szép nem lesz. De mondjuk eléggé szerethető.

Címlap

top