Nincs ebben semmi varázslat, talán egy kicsivel több szervezést igényel az, hogy egyedül tartom a frontot három gyerek mellett. Inkább az a nehéz része, hogy nem oszlik meg a felelősség két szülő között a mindennapokban, hanem egymagam kell, hogy megoldjam az olyan helyzeteket, mint amikor két helyen kellene lenni egyszerre, és amikor leesik a mászókáról a kölök, aztán szaladni kell vele az orvoshoz, hogy vajon agyrázkódása van, vagy elég, ha leragasztom a térdét egy katicás sebtapasszal.
Nagyon tanulságos volt ez a három év, amit már egyedül töltöttem a 14, 12 és 3 éves lányaimmal. Egyrészt megtanultam az igazi elengedést, és hogy ne akarjak tökéletes anya lenni. El kellett engedni az olyan tévképzeteket, mint hogy akkor vagyok jó anya, ha minden gyerekre jut ugyanannyi időm – teljes mértékben lehetetlen küldetés. Vagy hogy az az igazán jó anya, aki minden áldott nap a játszótéren szaladgál a gyerekeivel – biztos, hogy nincs rá időm, a nagy testvérek remekül le tudják vinni a kicsit csúszdázni, amíg én itthon igyekszem helyrerakni a lakást vagy elkészíteni a vacsorát, esetleg behozni a munkában az elmaradást.
Muszáj volt megtanulnom, hogyan zsonglőrködjek az időmmel.
Azt is meg kellett tanulnom, hogy zsonglőrködés közben hogyan szakítsak időt magamra, mert az elején annyira szorosan beosztottam minden percemet, hogy a végén itt ültem kiégve, apátiába süllyedve, hogy mégis mi az élet értelme. Most már lopok magamnak perceket, órákat, igenis elmegyek találkozni a barátaimmal – vagyis legtöbbször inkább ők jönnek át, mert nincs aki vigyázzon a gyerekekre –, és adok időt magamnak, hogy nyugalomban megigyam azt a fránya kávét, ami folyton ki akar hűlni, mire eljutok odáig.
Az egyedülálló anyaság csak úgy működik szerintem, ha minden létező segítséget igénybe veszek. Az exférjem például továbbra is mellettünk áll, és segít, ahol tud, legyen szó egy polc felfúrásáról vagy eltört ágyrácsról. Sőt a nagybevásárláskor még cipekedésre is meg lehet kérni, de azért van okos banyatankom is, amivel simán el tudom húzni hazáig a fél boltot, ha arra van szükség.
Kreatívan kell irányítani a mindennapokat, és a nehéz része az, hogy egy egyedülálló anya sosem pihenhet agyban.
Mindig észben kell tartani, melyik gyereknek milyen programja, problémája, vészhelyzete van, kinek kell épp levágni a körmét, ki nem mosott hajat, és melyiknek fogyott el a dezodora. Ez utóbbi kérdés még a legegyszerűbb, mert ahányszor drogériában járok, mindig mindenkinek megveszek minden szükséges tisztálkodóeszközt, így alakult ki az a helyzet, hogy van itthon öt flakon sampon elrakva a szekrényben rossz időkre. De nem baj, jobb biztosra menni, főleg kamasz lányok mellett, mert kinek van kedve hajnalok hajnalán arra a hisztire ébredni, hogy „anyaaa, elfogyott a sampon/tusfürdő/micellás víz…”
Részlet a Mildred Pierce című sorozatból – Forrás: iMDb
A titok tehát az időbeosztás, anélkül nem megy. Ha nincs kerete a napnak, akkor sem megy. Ha nincs időm magamra, akkor az egészet ott ette meg a fene, mert lesz a gyerekeimnek egy kifacsart, zombi anyjuk, aki két értelmes szót nem bír szólni. Muszáj megtanulni egy ilyen egyedülálló anyás helyzetben, hogy mi a tényleg fontos, és mi nem. Az nem fontos, ha a 3 éves reggel kijelenti, hogy tüllszoknyában és gumicsizmában megy az oviba, mert kit érdekel, a lényeg, hogy legyen rajta ruha. Az sem fontos, hogy a nagy kamasz még egy fülbevalót szeretne, legyen neki, hát ezen nem veszünk össze. Meg kell választani a harcokat okosan, hogy ne dögöljünk bele, hanem akár még élvezni is tudjuk az anyaságot. Márpedig eszem ágában sincs beledögleni, inkább azt választom, hogy jól érzem magam a gyerekeimmel még akkor is, ha egyedülálló anya vagyok.
A legfontosabb trükkjeim a túléléshez:
Az életmentő naptár
A naptáram nélkül teljesen el lennék veszve, mindent azonnal beírok, amint felmerül. Kinek, mikor, hol van jelenése, mit kell csinálni, pontos cím, telefonszám, belekerül még a ruhaméret is, mert akárhol elő tudom kapni, és a legfontosabb információk máris a szemem előtt vannak. Azért is fontos nekem a naptár, és hogy kiírjam valahova a teendőket, hogy ne kelljen mindent a fejemben tartani, mert szent meggyőződésem, hogy a sok kis információ kitolja az agyamból a fontosabb infókat.
Gondolkozz előre!
Nemcsak egy nappal, hanem egy egész héttel előre kell gondolkodni. Például ha egyedülálló anya vagy pici gyerekkel, akkor nem tudsz leugrani csak úgy egy liter tejért, mert épp elfelejtetted, hogy nincs otthon. Olyan sincs, hogy apa elugorjon a gyerekért az oviba, mert épp elúsztál a munkáddal, és nincs aki helyetted menjen szülői értekezletre, vagy kiporszívózza a lakást. Alapos szervezést igényel az élet, ezért előre kell gondolkodni, bébiszittert keríteni, beosztani a családtagokat és barátokat, ha hajlandóak segíteni, és minden teendőt alaposan átgondolni, hogy mire éri meg energiát áldozni, és mit jobb hanyagolni.
Az énidőm szent és sérthetetlen
Van, amikor az énidő azt jelenti, hogy a reggeli kávémat bizony megiszom nyugalomban. Ilyenkor, ha bármit akarnának tőlem a gyerekeim, akkor nem ugrom azonnal, hanem megmondom nekik, hogy várjanak, amíg kávézom. Lefektettem a határokat, tiszteletben is tartják az énidőmet, és már egymást figyelmeztetik, hogy ez a tíz perc most anyáé.
Nem olyan nagy móka egyedülálló anyának lenni, nagyon nagy önfegyelmet kíván, hogy össze tudd tartani a családot, és mindenki boldog legyen. De azért nem lehetetlen küldetés, csak egy kicsit fel kell kötni a gatyát hozzá, és megy minden, mint a karikacsapás.
