Család

Nem kell feltétlenül szakítani, ha másfelé változtok a pároddal – a pszichológus tanácsai

Egy hosszútávú párkapcsolatban, házasságban könnyen előállhat az a helyzet, hogy úgy érzed, nagyon megváltozott a párod, és már szinte rá sem ismersz. A pszichológus szerint ilyenkor nem kell azonnal pánikba esni és elválni.

Egykor rendmániás volt a párod, mára meg trehány lett, vagy egyre több időt tölt az edzőteremben, holott régen szerette veled este a sorozatokat nézni. Esetleg valamilyen nagyobb ügyben változott, például hogy a kapcsolat elején még akart gyereket, most pedig már nem érdekli a téma. Mit lehet tenni, amikor megváltozik a párod?

Terri Orbuch klinikai szakpszichológus, a 5 Simple Steps to Take Your Marriage from Good to Great című könyv szerzője segít a tanácsaival.

Mítoszok a változásról

A pszichológus szerint nincs olyan kapcsolat és ember, ami és aki ne változna. Ez elkerülhetetlen és teljesen természetes folyamat. Amikor a párkapcsolat átesik bizonyos krízishelyzeteken, például egy állás elvesztésén, egy betegségen, vagy valamilyen pénzügyi problémán, akkor mindenképp változni fog. Orbuch szerint az is egy mítosz, amit el kellene felejtenünk, hogy a változás csak rosszat jelenthet. Fogjuk fel inkább úgy, hogy a változás valami új és izgalmas dolgot hoz az életünkbe.

A kis változásokkal könnyű elbánni

A kis változás kategóriába esnek az olyan apróságok, mint egy új hobbi, vagy hogy rendetlen lesz a rendes emberből. A kis változás pedig azt is jelentheti, hogy kissé idegesít a párunk miatta. Általában ezek nem is jelentenek személyiségbeli változást, mert valószínűleg régebben is érdekelte az edzés a párodat, vagy volt egy rendetlen oldala, csak épp eddig nem igazán zavart. Gyakran nem a másik változik, hanem mi nézünk rá másképp az idő múlásával.

párkapcsolat változás pszichológus

Gyakran nem a másik változik, hanem mi nézünk rá másképp az idő múlásával. (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

Orbuch az egyik kutatásában házaspárokat vizsgált, és azt találta, hogy ezeket az apróságokat nagyon fontos kezelni és megbeszélni, hogy ne gyűljenek össze, és robbanjanak bele az arcunkba. Ha valami zavar, akkor támadás nélkül hozzuk szóba, és beszéljünk róla.

Kommunikáció és kompromisszum

Amikor a párunk nagy változáson megy keresztül, például régen akart gyereket, most meg már nem, vagy hirtelen az eddigiekkel teljesen ellentétes karrierre vágyik, akkor már kicsit összetettebb problémával állunk szemben.

Orbuch szerint ebben az esetben a kommunikáció mentheti meg a kapcsolatot, vagyis az, ha teljesen nyíltan és őszintén tudunk arról beszélgetni, hogy ez a változás milyen hatással van a párkapcsolatra és ránk. Így juthatunk el együtt oda, hogy kiderítsük, tudunk-e a megváltozott párunkkal továbbra is együtt élni. A kommunikáció mellett a pszichológus még a kompromisszumkötést látja kulcskérdésnek, hiszen muszáj, hogy a két ember valahol középen találkozzon, ha a változás olyan mértékű, hogy az egyikük életére negatív hatással van.

Az első viszont minden kicsi és nagy változásnál az, hogy ne vegyük magunkra, ne sértődjünk meg miatta, hanem dolgozzunk azon, hogy elfogadjuk a másik új szokásait és változásait. A belső munka elengedhetetlen: meg kell vizsgálni magunkban, miért olyan zavaró a párunk megváltozott magatartása, mit jelent számunkra az, hogy másfelé változik, és hogyan tudnánk kibékülni az új énjével. Közös erővel le lehet győzni ezt az akadályt is, csak empátiára van szükség, valamint arra, hogy támogassuk egymást, és adjunk időt magunknak, hogy hozzászokjunk az új helyzethez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top