Egy anya felháborodva vette tudomásul, hogy a 14 éves lányát hazaküldték az iskolából, hogy öltözzön át, mert nem megfelelő a ruhája. A diák azért nem maradhatott a cornwalli iskolában, mert a nadrágja szára rövidebb volt a kelleténél, és egy kicsit látszott a bokája. De nem is ez volt a legnagyobb gond.
A lány azt mondta, nem tud hazamenni, hiszen még nem jöttek érte a szülei. Ezután az édesanya elmondása szerint a cornwalli iskola egyik férfi munkatársa a saját autójához kísérte a lányt, hogy hazavigye a nadrágcserére.
Eközben a gyerek az anyját próbálta telefonon elérni. Végül az autóhoz érve kijelentette, hogy semmi szín alatt nem száll be, amire a tanár azt mondta, hogy akkor visszamennek az iskolába.
A Falmouth-iskola elismerte, hogy a diákot valóban elkísérték egész az autóig, de állították, a fuvarra nem is kerülhetett volna sor, hiszen ez ellenkezik a szabályaikkal.
A család ennek ellenére felháborítónak tartja a bánásmódot, úgy vélik, az iskolának az a célja, hogy addig szekálja a lányt, amíg ott nem hagyja az iskolát.