Öltözködjünk

Hazaküldték a gyerekeket az iskolából, mert nem megfelelő cipőben voltak

Sok brit iskolában olyan szigorú előírások vonatkoznak az öltözetre, hogy egy sima fekete cipő sem mindig felel meg.

Rengeteg szülő felháborodott azon Nagy-Britanniában, hogy több száz fontot kell költeniük a gyerekeik iskolai egyenruhájára a szigorú előírások miatt, de még így sem mindig megfelelő a gyerekek öltözete.

A négygyerekes John O’Sullivannek például szabadságot kellett kivennie, hogy elhozza az iskolából a két gyerekét, akiknek a cipője nem fért bele az iskolai dress code-ba.

Egy sima fekete cipőről van szó, amelynek még a címkéjén is az állt, iskolába való, ám a szigorú előírások szerint a kicsit sportosabb viselet is tilos, hiába nincs semmi különös a lábbeliben. Állítólag a tanévkezdés első napjaiban 10-15 gyereket küldtek haza ugyanezért a cardiffi iskolából.

De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő eset. Egy 15 lányt azért különítettek el két napra Barnsley egyik iskolájában, mert a szoknyája lycrából készült. Néhány tanár még „csípésteszttel” is ellenőrzi, milyen anyagból készült a ruha.

Az iskolák szerint az öltözködési előírások mindenki számára világosak, az erről szóló útmutatót még a nyáron megkapták a szülők.

(Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése