Nagyanyám hozománya lett volna pont ennyi keményített, monogrammal hímzett lepedő, de mikor a háború végén kereste volna a szekrényében, kiderült, hogy a szekrény sincs már meg. Mégis ragaszkodott a gyönyörűen kivasalt lepedőihez, így a negyvenes évek végére összehozta a régi készletet mindenféle cserével. Amikor meghalt, megörököltük a lepedőket.
Lehet, hogy a szekrényben kellett volna hagyni, de annyira hívogató volt a sok hófehér, ropogósra keményített textília, hogy ágyat húztunk. Maximum két órát aludhattunk, amikor valami furcsa érzés kerített hatalmába, mintha gyolcsok közt feküdtem volna. A lepedő! Annyira öreg volt, hogy darabokra szakadt alattunk. Ahogy kivettem a többit a szekrényből, rögtön éreztem, hogy mind elérett, szétszakadt az állásban úgy, hogy soha egyszer sem feküdt rajtuk senki.
Pedig mennyit vasalta őket nagyanyám!
Kétévente előszedte, újravasalta, -hajtogatta, ellenőrizte őket, nincs-e bennük moly, rossz illat, gyűrődés. Pont, mint a terítőkkel, ingekkel, blúzokkal, nadrágokkal, szoknyákkal, zsebkendőkkel, konyharuhákkal. Mindig mindent keményített, vasalt. Persze közvetlenül mosás után, a megfelelő nedvességtartalom mellett. Nem akkor, amikor már száradt volt, hanem akkor, amikor vasalószáraz volt az anyag. Pont annyira nedves, hogy mire befejezte a vasalást, már mehetett is minden a szekrénybe tökéletesen szárazon, de vasalás közben megfelelő volt a gőztartalom. Kíváncsi lennék, mi lenne a véleménye a szárítógép „vasalásnedves” programjáról!
Képünk illusztráció. Háztartási munkák bemutatója egy május 1-jei felvonuláson (fotó: Fortepan)
Nagyapám szombaton csak kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, és húsz egyforma, hófehér inge közül kiválasztott egyet, majd gondosan megválogatta mellé a nyakkendőt is. Nem kellett kivárnia, hogy mama újravasalja, mert azon a legkisebb ránc sem volt soha! Anyám is vasal, ha nem is a legtökéletesebb pillanatban, hanem amikor ráér, de vasalatlan ruhát ő sem tesz a szekrénybe. Vasalja az ágyneműt, a konyharuhát, talán az alsógatyát is, de apám ingei egészen biztosan makulátlanok.
Mit lépek erre én?
Gyűlölök vasalni! Semmi nem olyan időrabló, mint a vasalás. Nyilván lehetne gyorsabban is, pedig ingvasalásban én is egész jó vagyok, legalábbis ami az óra/ing mennyiségét illeti. Anyukám tanított, de a sebességet bébiszitterként csiszoltam Svédországban, bár ott is mindig volt sokkal jobb nálam. A barátnőm, aki Dániában szitterkedett ugyanakkor, tizenhét férfiinget vasalt tökéletesre óránként. Annyira szerették ezért, hogy miután a három gyereket nem bírta tovább, béreltek neki egy pici lakást takarításért és ingvasalásért cserébe. Örülök, hogy nekem nem egy olyan fickó a férjem, mint az volt, ő ugyanis naponta három inget cserélt, trikóval, miegymással együtt. Szóval volt ing bőven.
GIF
Annyira utálok vasalni, hogy azt még az összeköltözésünk első napján leszögeztem, hogy én nem vasalom ki az ágyneműt soha. A férjem akkor hallott először ágyneművasalásról. Megfejtettem később a dolgot, anyósom krepp ágyneműket használt, és azt valóban nem szükséges vasalni. Azt az első pár napban még titkoltam, hogy mi mindent nem vagyok még hajlandó vasalni. Viszont elég jól teregetek, ami tulajdonképpen fél vasalás. Amit mindig vasalva teszek el, az a konyharuha. Azt valahogy muszáj úgy eltenni, hiszen bármikor kellhet másik, és amikor konyhai vészhelyzet van, nincs idő vasalgatni.
Barátnőm sorozatnézés közben vasal, méghozzá elég hatékonyan, még soha nem égetett el semmit, de az is lehet, hogy a sorozatok rosszak, amiket néz.
Másik barátnőm péntek esténként vasal, azt mondja, őt kikapcsolja a vasaló gőzének a hangja, és ezzel zárja le a hetet. Tölt magának egy pohár bort, és borozás közben vasalgat. Vagy vasalás közben borozgat, attól függően, milyen hete volt. Heti egy borozós vasalás. Ismerek persze olyan rendes családokat is, ahol folyamatosan vasalónap van, éppen akkor, amikor leszedik a megszáradt ruhákat a fregoliról. De ők vannak kisebbségben.
Fotó: thinkstock
A legtöbb helyen van ugye a fotel, amiben mindig ott a ruhahalom, ami épp vasalásra vár. Nekem is volt ilyenem, eleinte a kanapé sarkában, hogy nyomasszon, amikor esténként ledőltem volna, később átköltözött az egyik fotelba. Aztán úgy fordítottam, hogy ne látszódjon, ha belépek a szobába. Aztán rájöttem, hogy engem annyira nem nyomaszt a vasalatlan ruhahalom, hogy elrontsam az estém vele, így inkább minden szárítás után azonnal elpakoltuk az összes ruhát.
Amit kell, azt reggel, indulás előtt kivasaljuk magunknak. A férjem is vasal, ő is pont úgy ki tudja vasalni a lányunk nyári ruháját, a saját ingét, az én blúzomat, mint én. Ha nem egyszerre indulunk, akkor mindenki a magáét intézi, kivéve a fiamat, aki a „majd kirúgja magát” elvet vallja. Bevallom, nem mindig győz meg, úgyhogy az ő pólóit néha azért kivasalom helyette, de olykor megteszi ő maga is, attól függően, mennyire időben sikerült felkelnie.
Érdekes, hogy annak ellenére, hogy vasalni mennyire utálok, az is nagyon zavar, ha valaki gyűrött ruhában van. Akkor inkább mégiscsak a vasalás.
Amikor egyszerre indul a család, akkor mégis rám marad legtöbbször a feladat, ennek az az egyszerű oka, hogy én csinálom leggyorsabban. Mire a férjem kivasalná a saját ingét, addigra én elintézem az egész család összes felvételre váró ruháját. Így ő addig hajat fonhat a lányunknak, segíthet a fogmosásban, uzsonnát csomagolhat, vagy főzhet nekem még egy kávét. Vasalásfóbiámnak van egy kellemetlen vonzata: a legtöbbször nyitva van nálunk a vasalódeszka. Ha rendesen vasalnék hetente egyszer, akkor a munka után összecsuknám és eltenném. A reggeli rohanásban az összecsukás rendszerint elmarad, mert valahol a vasalónak ki kell hűlnie, de legalább másnap reggel nem kell kinyitni újra az állványt.
Szerencsére van egy pici gardróbszobánk, pont akkora, hogy elfér benne a kinyitott állvány. Nem is gardróbszoba, hanem vasalóállvány-szoba az. Senki nem látja, csak aki célzatosan megy be oda. Márpedig a vendégek nem járnak a gardróbszobánkba. Így tartom fenn a jó háziasszonyi mítoszomat. Anyukám persze látja, húsz évébe telt, mire leszokott arról, hogy megkérdezze, kivasaljon-e nekem. Más már nem is hiányzik, mint hogy édesanyám nálam is házimunkázzon!
Ha létezne vasalórobot, ami mindenféle textilt kivasal, elsők között vásárolnám meg. A napi negyedóra vasalótologatás helyett annyi mindent tudnék csinálni! Másfél óra olvasás, egy kellemes séta, pont megjárom az edzőtermet ennyi idő alatt, négy kör Activity társasjáték a gyerekekkel, bevásárlás, hajbeszárítás a fodrásznál oda-vissza, manikűr-pedikűr és a legjobb, az alvás. Másfél órányi pluszalvás hetente!
Nyitókép: thinkstock
