Sok tizenéves élete az iskola-barátok-család háromszögben zajlik. De nem kevesen vannak olyanok is, akik a tanulás mellett már dolgoznak. Az okok nagyon különbözőek lehetnek: van, akinek a napi megélhetéséhez nélkülözhetetlen, hogy legyen saját keresete, mások gyűjtenek valamire.
De vajon hasonló kihívásokkal kell szembenéznie egy diákmunkásnak, mint egy felnőttnek?
Kasszás, ruhabolti eladó, raktáros, matricázó, csomagoló, telefontesztelő – sorolja egy csapat középiskolás egymás szavába vágva, amikor megkérdezem, hogy ki milyen munkát végzett eddig iskola mellett. Abban mind egyetértenek, hogy a diákmunka jó lehetőség, és érdemes kipróbálni legalább egyszer, milyen érzés, ha az embernek saját keresete van.
Fotó: MTI / Balázs Attila
„Szerettem volna egy kocsit, de nem várhattam el a szüleimtől, hogy ők vegyék meg nekem. Ezért elmentem dolgozni, és egy év alatt összeszedtem annyit, hogy tudtam venni egy öreg használt autót – meséli Csanád. – Így még sokkal értékesebb, mert tudom, hogy magamnak köszönhetem, ez igazi teljesítmény volt.”
Leon szerint nagyon jó érzés az is, hogy a saját keresetét az ember arra költi, amire akarja.
A szüleim szeretik beosztani a zsebpénzemet, mert tudják, hogy hajlamos vagyok elszórni. De amiért én dolgoztam, az teljesen az enyém. A fizetésemből egyébként szoktam hazaadni is, ők is sokat költöttek rám, az a legkevesebb, hogy kicsit én is beszállok a családi költségekbe.
Az Öt Elv Iskolaszövetkezetnél dolgozó Varga Gabi napi tapasztalatai is azt erősítik, hogy a diákok alapvetően szeretik a munkát.
A gyerekek nem bánják, ha munkát kell vállalniuk a céljaik eléréséhez, sőt gyakran élvezik is az ezzel járó felelősséget. Az viszont nagyon fontos, hogy olyan tevékenységet találjanak, amit értelmesnek és hasznosnak gondolnak, mert önmagában a pénz nem elég motiváció ahhoz, hogy valaki naponta eljárjon dolgozni. A magas fizetés az elején lehet vonzó, de ha a munka értelmetlen vagy lélektelen, akkor a kezdeti lelkesedés hamar elszáll, és a gyerek előbb-utóbb váltani szeretne valami hasznosra.
Lehetőségek, kockázatok
A középiskolások számára a munkakeresésben a diákszövetkezetek jelentik a legális utat. Ezek a cégek vállalják, hogy a velük szerződő gyereket időről időre értesítik az adódó munkalehetőségekről, és garanciát nyújtanak, hogy aki dolgozik, az elvégzett munkáért rajtuk keresztül megkapja a fizetését. Ha valaki egy üzlethálózatnál, például gyorsétteremben vagy ruhaboltban szeretne dolgozni, csak így kerülhet oda, diákszövetkezeten keresztül.
Fotó: MTI / Balázs Attila
Sokan így is feketén dolgoznak: alkalmi munkákat vállalnak itt-ott, ahol épp adódik valami, vagy ismerősön keresztül jutnak nem bejelentett pénzkereseti lehetőséghez. Ennek sok kockázata van: a munkaadó komoly büntetésekre számíthat, ha kiderül, hogy diákot dolgoztat a hivatalos utat megkerülve, a gyereknek pedig ott lebeg a feje felett, hogy bármelyik pillanatban kirúghatják úgy, hogy semmilyen jogorvoslati lehetősége nincsen. Ennek ellenére a „gyorsan kell egy kis pénz valamire” típusú problémákra sokszor ez jelenti a megoldást.
A szerencsésebbek szülei vállalkozóként megtehetik, hogy a saját cégüknél kínálnak alkalmi munkákat a gyereknek. Ez egy biztonságos, védett környezetet jelent, és garanciát arra, hogy a munkaadó korrekt és támogató lesz. De ennek is megvannak a hátrányai.
Domi évek óta besegít a szüleinek, fizetést is kap érte, mégsem teljesen elégedett.
Nagyon nehéz elválasztani a munkát a magánélettől. Ha otthon összeveszünk valamin, akkor utána a munkában is csak kerülgetjük egymást, nem beszélünk, csak ha nagyon muszáj. Ha este hazamegyek, a főnököm van ott is, csak akkor éppen az apám. Nem hiszem, hogy ez egészséges.
Ilyenkor az az elvárás is ott lehet a háttérben, hogy a gyerek esetleg később folytatja majd, amit a szülei elkezdtek, és továbbviszi a gondosan felépített vállalkozást.
„A szüleim cége villanyszereléssel foglalkozik, jól meg is élnek belőle – meséli Tina. – Ketten vagyunk testvérek, én és a nővérem. Az egy dolog, hogy mind a ketten lányok vagyunk, de nem érdekel minket a villanyszerelés, teljesen mással akarunk foglalkozni. Anyuék teljesen kétségbe vannak esve, hogy ha ők már nem lesznek, a cég is megszűnik, mert senki nem fogja továbbvinni. Nem tudják megérteni, hogy ez az ő álmuk volt, nem a miénk.”
A munka tanulási helyzet is
Lujzi idén érettségizik, a suli mellett már harmadik éve dolgozik ugyanott. A munkát egy ismerőse ajánlotta neki annak idején, ő pedig elment az állásinterjúra, ahol fel is vették azzal a feltétellel, hogy bejelentkezik egy diákszövetkezethez. Ebben az esetben tehát nem a szövetkezet közvetítette ki a munkaerőt, hanem a munkahely választott, és rendezte úgy, hogy a számára megfelelő dolgozót legálisan alkalmazhassa. Azaz: majdnem legálisan. Lujzi ugyanis nem egyben kapja meg a fizetését. A diákszövetkezettel kötött megállapodás alapján minden hónapban megérkezik a számlájára a szerződésben szereplő összeg a megfelelő levonások után. Majdnem ugyanannyit pedig megkap készpénzben a túlórák után, ennek az összegnek azonban sehol nincs nyoma az elszámolásokban. Mint ahogy annak sem, hogy Lujzi mennyit túlórázik egy hónapban, annak ellenére, hogy ezt nem tehetné meg.
Ez így mindenkinek jó. A munkahelyemnek megéri, hogy többet dolgozom, mert tudják, hogy megbízható vagyok. Én nem bánom, mert így többet keresek. A diákszövetkezet pedig ugyanúgy megkapja, ami jár neki, így őket nem érdekli, hogy azon kívül mi történik.
Fotó: MTI / Balázs Attila
Ez a helyzet sok felnőtt munkavállalónak is ismerős lehet. A gond – egyebek mellett – az vele, hogy ebben az esetben külön üzenete is van: megtanítja a gyerekeket, hogy a boldoguláshoz meg kell kerülniük a hivatalos utat.
„A diákmunka az első tapasztalatok egyike, ami a felnőtt élethez kötődik – mondja Varga Gabi. – Így a gyerekek nemcsak szakmai gyakorlatra tesznek szert, hanem azt is itt kezdik gyakorolni, milyen jogai és kötelességei vannak egy munkavállalónak. Ha az első benyomás az, hogy érdemes rögtön a kiskapukat keresni, mert a munkaadó ezt javasolja, a diákszövetkezet pedig szemet huny felette, akkor később már rutinosan az ilyen helyzetek felé fog fordulni a gyerek munkakereséskor úgy, hogy a valódi kockázatokkal nincs tisztában. Később ebből lehetnek nagy csalódások, és abba is érdemes belegondolni, hogy valójában mit is szeretnénk megtanítani a gyerekeknek.”
Új irány: személyközpontúság
Dani hiperaktív, emiatt sok iskolát is végigjárt, mire megtalálta azt, amelyik el tudja őt fogadni a furcsaságaival együtt is. Nehezére esik sokáig egy helyben maradni, nem bírja a monotonitást, mindig új élményekre van szüksége. Amikor munkát keresett, a diákszövetkezetnél ezt senki nem kérdezte vagy vette észre. Kiközvetítették egy futószalagos nyári munkára: napi nyolc órán át kellett ugyanazt a mozdulatsort ismételgetnie egy gép mellett állva. A szerződése határozott időre szólt, és ő végig kitartott, mert szüksége volt a pénzre, és más lehetőség nem adódott abban az időszakban. De kénytelen volt nyugtatót szedni, hogy képes legyen megfelelni a számára szinte lehetetlen elvárásoknak.
Fotó: MTI / Balázs Attila
„A nagy szövetkezetek szinte gyárakként működnek, nem feltétlenül igazodnak a gyerekek egyéni képességeihez, és nincs rá energiájuk, hogy feltérképezzék, ki miben jó igazán – erősíti meg Varga Gabi is –, de az utóbbi időben egy új irányvonal van kibontakozóban. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a jövő a személyközpontú munkaerő-közvetítésé. A nagyon nagy cégek még nem, de a kis- és középvállalkozók már kezdik felismerni, hogy hosszú távon ők is jobban járnak, ha komolyan veszik a diákmunkásokat is, és egyre jobban képesek alkalmazkodni az egyéni igényekhez. Ennek nagyobb megtartó ereje van, a gyerek motiváltabb, jobban teljesít, és később szívesebben marad ott esetleg már felnőtt munkavállalóként is. A jól megválasztott diákmunka így szakmai gyakorlat és pályaorientációs képzés is lehet egyben. Úgy tűnik, ez lesz a jövő, és a diákszövetkezetek is kénytelenek lesznek szemléletet váltani, ha lépést szeretnének tartani.”
