nlc.hu
Család
Kiköltött egy tojást a meleg pingvinpár

Kiköltött egy tojást a meleg pingvinpár

Most együtt nevelik a fiókát.

Kiköltötte a rájuk bízott tojást egy két hímből álló pingvinpár. Most együtt nevelik a fiókát – jelentette be pénteken az ausztrál állatkert, ahol a madarak élnek.

Sphen és Magic, a két szamárpingvin „felváltva foglalkozik a kis fiókával”, amely október 19-én jött világra – mondta el az AFP francia hírügynökségnek a Sydney-ben található tengeri állatkert, az Aquarium egyik munkatársa, Tish Hannan.

A két hím azért tűnt fel az állatgondozóknak, mert állandóan együtt voltak. A költési szezon előtt ennél tovább is mentek, közös fészket építettek.

Az akvárium munkatársai először egy műtojást adtak a párnak, majd amikor látták, hogy a két szamárpingvin azonnal gondoskodni kezd róla, adtak nekik egy valódi tojást.

Rögtön tudták, hogy mi az, és neki is álltak kikölteni

– idézte fel Hannan. 

A gondozó szerint a két madár megfelel minden kritériumnak, ami a pingvinpárokat jellemzi.

Felismerik egymás kiáltását és énekét. Csak a párban élő pingvinek képesek a hangokról egymásra ismerni, amikor nincsenek látótávolságban

– magyarázta.

Az emlősállatok többségével ellentétben a hím és a nőstény szamárpingvinek egyenlően veszik ki a részüket a szülői feladatokból, vagyis szinte mindegy, hogy ellenkező vagy azonos nemű pár neveli-e a fiókákat.

Utóbbira más pingvinfajok esetében is volt már példa a világ több állatkertjében. Az egyik esetet, amikor a New York-i Central Park Állatkert két hím pingvinje nevelt fel közösen egy fiókát, egy gyerekkönyvben is feldolgozták. A 2005-ben megjelent And Tango Makes Three című kötetet sokan örömmel üdvözölték a hagyományostól eltérő családtípus ábrázolásáért.

Képünk illusztráció (Wikipédia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top