Család

Szobalányként élt a feltételezett gyilkossal India első női magánnyomozója

India első női magánnyomozója rögtön egy gyilkossági üggyel kezdte a pályafutását.

Rajani Pandit, India első női magánnyomozója a Humans of Bombay Facebook-oldalnak mesélt élete első ügyéről, melyet még főiskolás korában oldott meg. 

Egy családban a férjet és a fiút is megölték, és bár feltételezték, hogy a feleség lehetett a gyilkos, bizonyíték nem volt rá. Az akkor 22 éves Pandit ezért szobalánynak szegődött az özvegy mellé, és a bizalmába férkőzött. Egy alkalommal azonban az asszony meghallotta Pandit diktafonjának kattanását, és onnantól kezdve nem bízott benne többé. Sőt, megtiltotta azt is, hogy kimenjen a házból.

Rajani Pandit (Fotó: Facebook/Humans of Bombay)

Egy nap aztán a bérgyilkos, akit a feleség felbérelt, látogatóba érkezett. Pandit ekkor egy késsel megvágta a lábát és arra hivatkozva, hogy el kell mennie orvoshoz, hogy ellássák a sebet, elhagyta az asszony házát. Egy telefonfülkéből értesítette a rendőrséget. Még aznap letartóztatták az özvegyet és a bérgyilkost is.

Pandit azóta több mint 80 ezer ügyet oldott meg, írt két könyvet, és számtalan díjat kapott.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top