Hozzánk legalábbis az igazi Mikulás érkezett, szemben apám munkahelyével, ahova csak egy beöltözött fickó tette a tiszteletét, és egy hatalmas műgyémánt gyűrűt viselt az ujján, ami egyértelművé tette talmiságát még számomra is. De a mikuláscsomag klassz volt, amit hozott. Általában a mi lakásunkba jött a nagyszakállú, olyan este nyolc körül. Előtte megérkeztek a családtagok, a barátok, sok-sok gyerekkel. Sült a melegszendvics az alumínium szedvicssütőben, a szüleink beszélgettek, sőt pezsgőt is bontottak a Mikulás tiszteletére.
Valaki minden évben hozott egy nagyon menő filmvetítőt, amin a No megállj csak!-ot vetítette egy lepedőre, amit mi tátott szájjal néztünk, majd amikor a szüleink tudomására jutott, hogy most már nagyon közel járhat a Mikulás, akkor az ablakban tolongtunk, hogy láthassuk, ahogy bejön a régi bérház udvarára.
Nemcsak piros ruhája volt és szakálla, de egy nagy botja is, amit az udvarról megrázott felénk, mire mi torkunk szakadtából sikítottunk.
Mire felért a másodikra, a szívem a torkomban dobogott, és én bármit megígértem volna neki. Jól informált ember volt, valahogy mindent tudott rólunk, még a legkínosabb dolgokat is. Zolika, apám haverjának a fia, meg is ígérte nekem, hogy majd jól megveri a télapót, ha kekeckedik, de amikor elérkezett volna ennek az ideje, akkor alig mert megszólalni, és egérkehangon énekelte a télapóköszöntő dalokat. Eléggé nagyot csalódtam benne.
A Mikulás nem volt a legnagyobb kedvencem, olyan hároméves korom körül ugyanis nagyon szerettem volna egy járóbabát, de addigra már megírtuk neki, hogy xilofont hozzon, és hiába gondoltam meg magam, hiába sírtam, csak egy fa xilofont húzott elő a zsákjából, amivel tüntetőleg soha nem voltam hajlandó zenélni. Velem ne szórakozzon egy ilyen piros ruhás öregember!
Aztán egyszer egészen furcsa dolog történt.
A Mikulásnak ugyanis pont olyan gyűrűje volt, mint a nagynénémnek, sőt, az illata is a megszólalásig hasonlított. Ezt meg is jegyeztem neki, amikor az ölébe kellett ülnöm, és verset szavalnom, de kimagyarázta magát. Négyéves voltam, és még az is feltűnt, hogy a nagynéném kámforrá vált, amíg ott volt a Mikulás, utána pedig előkerült, és nagyon sajnálta, hogy végig az ünnepség alatt épp a vécén pisilt. Hát még én hogy sajnáltam hogy nem láthatta, egyforma gyűrűt hordanak!
Márpedig amit a saját szememmel láttam, azt elhittem (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)
Ötévesen még el akartam hinni az egészet, csakhogy az óvodánk egy belvárosi ház első emeletén kapott helyett, így nagyon jól láthattam az ablakból, amikor egy taxi megállt a ház előtt, kiszállt belőle a zöldséges, és felvette a Mikulás-jelmezét. Elég csalódott voltam, anyu mégis kimagyarázta egy egész napra.
Bementünk a zöldségeshez, és megkérdeztük furcsa hanglejtéssel, hogy valóban igaz-e, hogy a bácsi a Mikulás kérésére kisegítette őt a munkában? Igaz volt, a Mikulás létezik, csak néha megbíz pár bedolgozót, hogy minden gyerek kapjon ajándékot. Másnap viszont egy harmadik Mikulás részegen, tántorogva jött lefelé a lépcsőházunkból, majd hangosan odaokádott a lépcső aljára. Egy éppen akkor kilépő szomszéd nem éppen gyerekfülnek illő módon mondta el a véleményét erről, én pedig majdnem sírva fakadtam, hogy szegény Mikulás beteg, amikor anyám nem bírta tovább cérnával, és bevallotta, hogy ez a férfi csak egy részeg bácsi, sőt egyik Mikulás sem igazi.
Nem voltam szomorú, sőt nagyon nagylánynak éreztem magam, amiért tudom a titkot, amit a kisebbek még nem.
Hozzánk nem jár a Mikulás, de a kis csokimásolatait azért boldogan fogyasztjuk december elején. Bezzeg a fogtündér egészen komoly fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. A fiamnak még csak pénzt hagyott a párnája alatt, ami mondjuk pont egy tábla csokira volt elég. A lányomnak nyolc évvel később viszont már kisebb ajándékot is hoz. Egyik éjjel, amikor a foga után kutattam a párnája alatt, felébredt, és azt mondta: ja, csak te vagy, el ne lökd a fogam innen, mindjárt jön a fogtündér.
Szerencsére reggel már nem emlékezett rám. A Mikulásnak egyébként sokkal könnyebb dolga volt. Ő mindig odavitte az ajándékot, ahol a gyerekek a csizmát kitették az ablakba. A mi fogtündérünk nyáron, nyaralás alatt, egy váratlanul gyorsan kiesett fog kapcsán nem is tudta hova kéne érkezni, és hiába vártuk, csak egy hét múlva, nyaralás után jött el, és cserélte a fogat ajándékra. A lányom hatéves, lassan a fogtündér is le fog bukni, attól félek.
