Család

Letartóztatták a tanárnőt, aki erőszakkal levágta a diákja haját – videó

Ollóval a kezében hadonászott az osztályteremben, és énekelve vágta le a tanulók haját.

Letartóztatták azt a kaliforniai tanárnőt, aki erőszakkal levágta egyik diákjának a haját az osztályteremben, közben pedig dalolászott.

Az esetről készült videón az látszik, hogy Margaret Gieszinger egy ollóval a kezében parancsol rá a diákra, hogy üljön le a székre. Miután a tanuló engedelmeskedik neki, belevág a hajába, közben énekel, majd szertartásos mozdulattal a háta mögé dobja a tincset.

Egy másik videón a tudományos tárgyat oktató tanárnő az osztályteremben szaladgál ollóval a kezében, és megpróbál belevágni a lányok hajába. A többi diák eközben sikoltozva menekül a teremből.

Az 52 éves tanárnőt a gyerekek veszélyeztetése miatt tartóztatták le, és 100 ezer dolláros óvadékot állapítottak meg. A pedagógus ijesztő viselkedésének állítólag az volt az előzménye, hogy eltűntek az előző héten általa íratott dolgozatok.

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top