Nagy szerelem volt a szüleim között, amikor összeházasodtak. Anyám alig volt tizenkilenc, apám pedig húsz. Fél év boldogság után apámat elvitték katonának, és akkor történt valami, ami mindenhol fordítva szokott történni.
Apámnak lett valakije ott, a faluban, ahol katona volt.
Állítólag hónapokig nem jöhetett haza, és ő még két évig volt katona. Anyám meg nem tudott minden hétvégén leutazni, mert folyamatos műszakban dolgozott, így apám megismerkedett ott egy lánnyal, aki ráért ápolni a lelkét. Aztán anyám terhes lett, apám meg el tudta intézni, hogy felkerülhessen Pest mellé katonának. Apu elmondta anyunak, hogy mi történt, de anyu megbocsátott. Volt pár nyugodt évünk, aztán megszületett az öcsém is, anyu pedig befejezte az egyetemet.
Ott ismerkedett meg egy évfolyamtársával, aki sokszor feljött hozzánk. Aztán egyszer reggel jött, amikor apu már nem volt otthon, de mi még nem indultunk el az oviba. Előtte soha nem hallottam róla, hogy emberek megcsalnák egymást, vagy hogy valakinek szeretője lenne, de már attól féltékeny lettem a fickóra, hogy nevetgélt anyuval a konyhában. Kaptunk tőle csokit is, és láttam, ahogy átkarolja anyu derekát.
Anyu megkért, hogy ne említsem apunak, hogy itt járt, mert apu nem szereti ezt a férfit, de ő csak nekünk akart csokit hozni, az öcsém meg délutánra úgyis elfelejti az egészet.
Tényleg nem szóltam egy szót sem, de annyira feszített a titok belülről, hogy majd szétrobbantam. Sírtam is az ágyamban, pedig a helyzet csak rosszabb lett később. Többször láttam, amikor leszálltunk az ovinál a villamosról, hogy ez az ember ott ácsorog a megállóval szemben, úgy tesz, mintha nem látna minket, de nem száll fel a villamosra.
Jelenet a Suburbicon című filmből – Fotó: Profimedia
Nem tudom miért gondolják a gyerekekről, hogy becsaphatók, mert én azonnal összeraktam az egész sztorit.
Tudtam, hogy anyura vár, és tudtam, hogy elmennek valahova kettesben. A férfit meg tudtam volna ölni, de anyura is nagyon haragudtam. Úgy éreztem, mintha engem csaltak volna meg. Mintha anyu az én feleségem lett volna, és az a fickó el akarta volna rabolni tőlem. Sajnáltam aput is, aki persze a világ legjobb embere volt a szememben, egy hibátlan alak, az én hős apukám, akit egy gonosz el akart takarítani az útból.
Sokat fantáziáltam arról, hogy én egy tündér vagyok, és mindenféle varázslattal kell megvédenem apámat és persze anyámat is a gonosz betolakodótól. Egész nap tündéreket rajzoltam.
Aztán elkopott a fickó, végre én is megnyugodhattam, de akkor meg apámnak lett szeretője. Ezt onnan tudtam, hogy vita is volt belőle otthon, apám valahogy lebukott, anyám meg veszekedett vele, amit én is hallottam. Akkor is majdnem megőrültem a féltékenységtől. Ha apám végre hazaért a munkából, azonnal a nyakába csimpaszkodtam, és egy percre se hagytam magára. Ha lement cigit vásárolni, akkor mentem vele, ha tévézett, mellette ültem.
Egyik este nem bírtam tovább, és a vacsoránál sírva fakadtam, majd elkezdtem könyörögni a szüleimnek, hogy ne váljanak el.
Anyám szeme szikrákat hányt apám felé, aki szintén nagyon megrémült, és megígérte, hogy soha nem válnak el anyuval, hiszen mi vagyunk nekik a legfontosabbak. Nem sokkal később mi az öcsémmel elmentünk a nagyanyámhoz nyaralni, ahonnan küldtem haza egy képeslapot, amire ezt írtam, hogy soha ne váljatok el, ölel a szerető kislányotok. Amikor hazamentünk, tényleg olyan jónak tűnt minden, apám és anyám állandóan nevetgéltek, egymás kezét fogták, jól láthatóan boldogok voltak.
És ez tulajdonképpen így is maradt, pedig én mindig figyeltem őket.
Apám kabátját szagolgattam, nincs-e parfümillata, megnéztem a hátát, nincs-e egy női hajszál ráragadva, de kutattam anyám ridiküljében is, sőt rendszeresen benyomtam az ismétlőhívás gombot a telefonon, amikor hazaértem a suliból, hátha rajtakapom őket valahogy a megcsaláson. De ők láthatóan jól elvoltak egymással. Nem is hoztam szóba a dolgot egészen a saját eljegyzésemig. Akkor is csak a pezsgő beszélt belőlem, de igyekeztem úgy rákérdezni a dologra, hogy nehogy többet eláruljak, mint amit ők is tudtak egymásról.
Valami ilyesmit kérdeztem: „És ti hogyhogy még mindig együtt vagytok azok után?”
Azon eléggé megdöbbentem, amikor anyám visszakérdezett, hogy hát erre te még emlékszel?! Nem mondtam nekik, hogy persze, hogy emlékszem, egy végtelen rettegés volt az egész gyerekkorom. Olyan féltékeny voltam mindkettőtökre, hogy majdnem megőrültem.
És haragudtam is, mert nem volt elég, hogy féltem, és megcsalva éreztem magam, de még a titkukat is őriznem kellett mindkét irányba.
Az öcsém se tudta ezeket, egyedül én. De semmi ilyet nem hoztam szóba, nem volt alkalmas a pillanat, különben is, láthatóan jó házasságban éltek, legalábbis sokkal jobban, mint a kortársaik. De van bennem egy nagy hiányérzet, hogy egyszer ezt ki kéne rendesen beszélnünk. Nem tudom, képesek lennének-e rá, és ha igen, akkor engem is bevonnának-e egyáltalán. Én úgy érzem, megérdemelném!
Jelent a Suburbicon című filmből – Fotó: Profimedia
Nehezen dolgoztam fel a gyerekkori megcsalásos traumámat.
Több kapcsolatban is teljesen feleslegesen voltam féltékeny, jeleneteket rendeztem, nyomoztam a párom után. Állandóan azon gondolkodtam, hogy vajon most hűséges-e hozzám a párom. Mindenkire gyanakodtam, az osztálytársaimra, később a kolléganőkre, a szomszédra, az újságárusra. Mindezt úgy, hogy az önbizalmam szerintem nem igazán sérült. Én nem gondoltam azt, hogy túl kevés, túl csúnya, túl rossz lennék a szerelmeimnek.
Teljesen tisztában voltam és vagyok is az értékeimmel. Azt viszont sehogy se tudtam elhinni, hogy igenis vannak olyan emberek, akik monogámiára vágynak, csakúgy, mint én.
Amikor aztán egyszer már felnőttként berontottam az akkori kapcsolatom munkahelyére, és ott – bár megígértem magamnak, hogy nem csinálok jelenetet, hiszen nincs is okom rá – elkezdtem kiabálni a pasimmal, akkor felkerestem egy pszichológust. Azt mondta, hogy nem kell majd túl sokat dolgoznunk az ügyön, ugyanis az, hogy elmentem hozzá, azt jelenti, hogy elég jól ismerem magam, és ez a legfontosabb. Végül hetente egyszer találkoztunk, fél évig.
Teljesen felépítettem a saját önbecsülésem, a másokba vetett megelőlegezett bizalmat. A következő kapcsolatomnak már így futottam neki. Nagyon felszabadító érzés volt! Akkor éreztem először, hogy felnőttem.
Utána pedig nem sokkal rám talált az igazi. Elmeséltem neki az előzményeimet, és megkértem, hogy ha elkezdenék féltékenykedni, akkor szóljon. De megnyugtatott, hogy tinikorában ő is állandóan a barátnői agyára ment a sok féltékenykedéssel, és mára kinőtte. Abban maradtunk, hogy már én is kinőhettem, úgyhogy összeházasodtunk. És valóban: tökéletesen megbízom benne, és ez kölcsönös. Tavaly született meg a kislányom, és a szüleim is egy átlagos nagyszülő képét mutatják. Bennük is megbízom már.
