Család

Kisbocival lepte meg a feleségét karácsonykor – fotók

Háziállatként szeretik.

Az észak-karolinai Amanda Smith élete legkülönösebb, egyben legkülönlegesebb karácsonyi ajándékáról mesélt a Dodónak. A háromgyerekes édesanya két évvel ezelőtt egy élő kisbocit kapott a férjétől. A férfi a karácsonyfa mellett a telefonján mutatott egy képet az állatról, hiszen ekkor még néhány hetet várni kellett arra, hogy hazahozhassák őt. Smithszel elmondása szerint madarat lehetett volna fogadni, hiszen gyerekkora óta egy borjúra vágyott.

Finnt – ahogyan később elnevezték – egy tejfarmról hozták el, ahol előbb-utóbb halál várt volna rá. Ők azonban igazi háziállatként, sőt családtagként kezelik őt. Smithék úgy bánnak vele, mintha csak egy menhelyről elhozott kutya lenne. Játszanak vele, strandra viszik, hóembert építenek (és rombolnak) vele, olykor-olykor még a házba is beengedik. Mivel sokáig cumisüvegből itatták, a kétéves marha most úgy tekint a házaspárra, mintha a szülei lennének.

Finn-nek saját Instagram-oldala van, ahol csaknem 9 ezren követik. Karácsonyonként pedig jótékonysági akciókhoz is felhasználják. Idén egy Daisy nevű játszótársat is kapott maga mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top