Az anyuka élete két évvel ezelőtt omlott össze, amikor a férje az egyik este kisétált az ajtón, magára hagyva őt az egy- és kétéves gyerekeikkel. Voltak előjelek, a férfi már egy ideje erősen ivott, nem törődött a családjával, kimaradt sokszor napokig, de a feleség mégsem számított arra, hogy meg sem próbálják megoldani a problémákat, hanem csak elmenekül a férje.
A szétköltözés utáni egy évben az anyuka leírása szerint a tankönyvi durva válást élték át: elvágta a férj az asszonyt és a gyerekeket a közös bankszámlától, csajozott, és még be is perelte az exfeleségét lopásért, mert megtartott a közös ingóságokból pár cuccot.
Az exférj kicsit sem volt hajlandó rugalmasan kezelni a láthatásokat sem, sőt ott tartott be az anyukának, ahol csak tudott.
Például az jól leírja a helyzetet, amikor árultuk a házat, és megkértem az exemet, hogy hadd aludjanak délután nála a gyerekek, amikor jönnek a vásárlók az ingatlanossal körülnézni. Ő csak annyit válaszolt, hogy szó sem lehet róla, nem így szól az ítélet, márpedig ő ahhoz tartja magát. Közben pedig minden szabad percét az új barátnőjével és annak három gyerekével töltötte. Emlékszem, hogy aznap ott ültem a kocsiban egy parkolóban, a hátsó ülésen aludtak a gyerekeim, és nem értettem, hogyan jutottunk idáig.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
Az anyuka bármit hozott fel, ami nem volt benne az ítéletben, rögtön nemleges választ kapott rá. Ha dolgoznia kellett, és ezért cserélni akart hétvégét, az ex visszautasította. Ha a gyerek szülinapi bulijára akarta meghívni az apukát, nemet kapott. Persze az exférj a saját részéről nem tartotta be a megállapodást, simán nem ment szó nélkül a gyerekekért a hétvégéjén, mert elutazott vagy dolgoznia kellett. Két évig úgy tűnt, nem tudnak békében, elváltan is közösen gyerekeket nevelni.
Akkor fordult egyet a történet, amikor kiderült, hogy az 5 éves gyereküknek fejlesztésre van szüksége, amihez a család minden tagjának szüksége volt hulahoppkarikára, hogy együtt csinálják a gyerekkel az előírt gyakorlatokat. Ekkor jött az a mondat sms-ben az exférjtől, amitől az anyuka úgy érezte, mégis van remény: „Épp a boltban vagyok, vegyek neked hulahoppot?”
Amikor megkaptam az sms-t, konkrétan elkezdtem könnyezni. Ez volt az első eset, hogy az exférjem valamit akart tenni értem, amivel megmutatta, hogy valamennyi emberség maradt benne azért. Másnap beállított hozzánk két hulahoppkarikával. Tudom, hogy ez nem nagy dolog kívülről nézve, és nyilván nem törli el az elmúlt két év összes bosszúságát. És azt is tudom, hogy szomorú, hogy a gyerekeim apja felé ilyen alacsonyak az elvárásaim. De még legalább 14 évig közösen kell nevelnünk a gyerekeinket, úgyhogy ha már csak ilyen szinten ki tudunk békülni, én elégedett leszek.
