Család

Két nő fiatal lányokat szólít le a soproni iskolák környékén

Egy olyan cég nevében, amely azt ígéri, „médiasztárokat” farag a fiatalokból.

Az elmúlt napokban két nő több kamaszkorú fiatalt is leszólított a soproni iskolák környékén –elsősorban lányokat. A beszámolók szerint a két nő a fiatalok és az édesanyjuk telefonszámát is elkéri egy olyan cég nevében, amely azt ígéri, médiasztárt farag a gyerekekből – írja a Kisalföld.

A lap megszólaltatta az egyik édesanyát, akinek hetedik osztályos lányát és annak két barátnőjét is megszólították. Elmondása szerint lánya egyik nap izgatottan mesélte az iskola után, micsoda lehetőség hullott az ölébe. Az édesanya szerint azonban csak üzlet az egész.

Mindig arra tanítottuk a lányunkat, hogy idegennel ne álljon szóba, főleg ne adjon ki senkinek adatokat. Most bennünket is kellemetlen meglepetésként ért, hogy van az a mézesmadzag egy kamasz lány számára, ami törli a szülői figyelmeztetést és felülírja azt

– nyilatkozta az édesanya, aki több veszélyt is lát a dologban.

Utcán leszólítani kiskorúakat abszolút tisztességtelen. Miért nem hirdetik meg a lehetőséget, és akkor szülő és gyermeke eldönthetik, élnek-e az ajánlattal. Azt a korosztályt szólítják meg, akik életkorukból eredően is sérülékenyebbek, befolyásolhatóbbak, ahol a kortárs vélemény éppen fontosabb, mint a családi minta. Ebben a korban nehezen fogadják el, hogy ez a felkínált lehetőség pusztán üzlet. S ami anyaként és szakemberként is felháborít, hogy szembeállítja a szülőt a gyerekével, családi konfliktust generál

– mondta.

Az utcai leszólítások híre időközben a Facebookon is terjedni kezdett. A hozzászólók többsége felháborítónak találta a gyakorlatot. Az ilyesmi egyébként nem törvénytelen, de sokak szerint etikátlan. A Kisalföld felkereste a szóban forgó céget, akik azt nyilatkozták: ők csak egy lehetőséget kínálnak, ráadásul kifejezetten a szülőkkel együtt hívják meg a rendezvényekre a gyerekeket, itt pedig természetesen a szülők döntenek a befektetésről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top