A Gyömrői Fekete István Általános Iskola konyhai alkalmazottai gyerekek elől, a konyháról lopták el az ételt. A település polgármestere, Kisberk Szabolcs érte őket tetten, ki is pakoltatta táskájukból az összes lopott élelmiszert, melyeket az esetről közzétett bejegyzésében tételesen fel is sorolt.
Kilószámra lopták az ételt a gyerekek elől
Egyetlen nap alatt a dolgozók elloptak a részletes felsorolás szerint:
- 6 kiló reszelt sajtból 5,1 kilót,
- 6 kiló sonka felvágottból 3,5 kilót,
- 6 kiló margarinból 3 kilót,
- 3 kiló zöldpaprikát,
- 5 kiló barackot,
- 1 nagy csomag levegyöngyöt,
így több olyan élelmiszer volt, melynek csupán a fele, sőt akár csak töredéke jutott el egyáltalán a gyerekekhez, szúrta ki a bejegyzést a 24.hu.
Mindez azonban még mindig nem volt elég számukra. kész szendvicsek, több adagnyi készétel, sőt még diétás menü is hozzájuk került az iskolások helyett.
Évek óta ezt művelhették a menzás dolgozók
„A konyhások munkaidejük vége előtt egy órával akartak távozni a konténeriskolából, amikor a parkolóban megkértem őket, hogy mutassák meg a náluk lévő csomagokat. Mind a négy dolgozónál azonos mennyiségű élelmiszer volt – dekára pontosan szétmérve négy felé –, amit megpróbáltak ellopni” – közölte a polgármester a közösségi oldalán írt posztban.
A konyhások a jelek szerint nem első alkalommal loptak, hanem már évek óta magukkal vitték a gyerekeknek szánt, a szülők által már befizetett menzaadagok egy részét.
Kisberk a tettenérés után kirúgta a négy önkormányzati dolgozót, és értesítette a rendőröket, akik lopás miatt indítottak eljárást az ügyben.
Más iskolában is történt már hasonló
A jelenség egyébként sajnos nem újkeletű. Legendákban már sokan és sokszor hallhattak hasonlóról, sőt konkrét esetek is derültek már ki.

Lopták az ételt a menzáról (Forrás: AI)
A XV. kerületi polgármesteri hivatalban például a szülők tettek panaszt évekkel ezelőtt, hogy eltűnt a hús a tányérokról, a gyerekek pedig nem kaptak repetát annak ellenére, hogy járt volna nekik. Mindez a Károly Róbert Általános Iskola menzáján történt, a polgármester pedig a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzésével leplezte le, hogy a személyzet zsákokban, rekeszekben lopja az ételt.
Az ügy végül kirúgásokkal és áthelyezésekkel, valamint feljelentéssel ért véget.