nlc.hu
Család
Igaz szerelem: 70 év boldog házasság után egyszerre halt meg az idős házaspár

Igaz szerelem: 70 év boldog házasság után egyszerre halt meg az idős házaspár

Még az orvosok sem tudták megállapítani, melyikük halt meg először.

70 évnyi boldog házasság után egyszerre, kéz a kézben halt meg egy idős házaspár Ausztráliában. Még a halál sem tudta elválasztani őket egymástól.

A 90 éves Norma June Platell az utolsó időkben Alzheimer-kórban szenvedett, és 92 éves férje hiába próbálta ápolni. Belátták, hogy az asszonynak egy idősotthonba kell költöznie, ahol szakszerűen a gondját viselik.

Férje mindennap mellette volt az otthonban, együtt ettek, tévéztek, vagy csak fogták egymás kezét, amíg Norma el nem aludt, a férje vállára hajtva a fejét.

Nem sokkal később a férfit is bevitték az otthonba, mert túl volt néhány súlyosabb esésen, és szélütést kapott. A felesége mellé került.

Az ágyaikat olyan közel tolták egymáshoz, hogy elérjék egymást. Az utolsó napjukon is csak fogták egymást kezét, miközben feküdtek. Az ápoló 10 perce magára hagyta az idős házaspárt, ám amikor visszaért, már egyikük sem élt.

Még az orvosok sem tudták megállapítani, melyikük halt meg előbb. A halotti anyakönyvükön szereplő időpontok teljesen megegyeznek.

(Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top