nlc.hu
Család

60 év után találtak egymásra a szerelmesek

Mesebeli történet: 60 év után talált egymásra Laci bácsi és Margit néni

Laci bácsi és Margit néni 1938-ban találkoztak először, de csak 1996-ban házasodtak össze.
Idős házaspár

Mesébe illik egy szarvasi házaspár romantikus története. A 102 éves Papp László és felesége, a 99 éves Dankó Margit 1938-ban találkozott először. Azonban az élet úgy hozta, hogy csak 1996-ban házasodtak össze – írja a Bors.

Papp László 19 éves volt, amikor először meglátta Margitot, aki akkor 16 éves volt. „Táncos rendezvényeken sokat táncoltunk, de máskor szinte csak az ablakon keresztül néztük egymást” – emlékezett vissza Laci bácsi. Aztán az élet elsodorta őket egymás mellől, László több helyen dolgozott az országban, mindketten megházasodtak, családot alapítottak.

Egy szarvasi rendezvény volt a fordulópont, amelyen Margit és László húga találkoztak. Ezt követően László buszra szállt, hogy szarvasi lakásán meglátogassa Margitot, de nem volt otthon. Így levelezni kezdtek, majd találkoztak, végül 1996-ban összeházasodtak.

A házaspár már 25 éve van együtt, és mindketten jó egészségnek örvendenek. Szerintük a hosszú élet titka a szerelmük beteljesedése.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Vlada Karpovich)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top