Mire az iskolába értem, más sem járt a fejemben, csak hogy háború van, és ez mérhetetlenül megijesztett. Nem voltam egyedül a rémülettel, több osztálytársam is rettegett attól, hogy ebből Magyarországon is gond lehet, és baja eshet a családunknak, az otthonunknak. Óriási szerencse, hogy angol volt az első óránk, méghozzá Piroska nénivel, aki a férje munkájának köszönhetően több éven keresztül élt Irakban, ahol a harcok dúltak. Aznap elő sem vettük az angol könyvet, Piroska néni ugyanis gyorsan felmérte, mennyire megijesztettek minket, gyerekeket a reggeli hírek. Hosszan mesélt arról, hogy Irak mennyire messze van tőlünk, s hogy egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy itthon is kitör a háború. Ez a 45 perces beszélgetés minden félelmünket eloszlatta, szerintem mindannyiunknak nagyon sokat jelentett. Később aztán biztos beszéltünk erről otthon is, de az közel sem hagyott bennem olyan mély nyomot, mint Piroska néni szavai.
Tévéterror
Mivel a mostani gyerekekre „csőstül zúdulnak” a rémisztőbbnél rémisztőbb képek és információk, ma már szülőként foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mikor és hogyan beszéljünk a gyerekekkel a világban zajló rossz dolgokról, terrorizmusról.
„Nem biztos, hogy népszerű lesz, amit mondok, én azonban azt javaslom, hogy még a 10 éves gyerekek se nézzenek híradót, mert ezekben a műsorokban olyan mélységekben és annyira felkavaróan tárják elénk a valóságot, hogy azzal ők sok esetben egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, mert például fogalmuk sincs arról, mekkora távolságra van tőlünk az adott helyszín – tanácsolja Győri Ildikó pszichológus, a játékos eszközökből álló Kreatív Gyereknevelési Rendszer kidolgozója. – Az mindenképpen fontos, hogy beszéljünk a témáról, főleg akkor, ha a gyerek hozza fel, vagy látjuk rajta, hogy félelmei vannak, de ne a tévében vagy az újságokban látható megrázó képekkel illusztráljuk a világban zajló szomorú eseményeket!”
Sokszor még a felnőtteket is megviseli a sikoltozó, menekülő emberek látványa, a gyerekekről nem is beszélve.
Győri Ildikó pszichológus
„A kisfiam 10-11 éves volt, amikor a nagyszüleinél látta a tévében a híres barcelonai sugárúton, a Las Ramblas-on történt 2016-os merényletről szóló híradásokat, amik annyira mély nyomot hagytak benne, hogy amikor nem sokkal ezelőtt Barcelonában jártunk, megkérdezte tőlem, hogy félnünk kell-e ebben a városban. Igaz, hogy nem beszélt velünk a nagyszüleinél látott képsorokról, azok mégis komolyan munkálkodtak benne. Szomorú, de igaz, hogy minél több ilyen negatív élményben van része a gyerekeknek, annál erősebbé válik bennük a félelem energiája” – mondja a szakértő, aki szerint a gyerekek amúgy is rengeteg stressznek vannak kitéve napjainkban.
“Ha a gyerekek kérdéseket tesznek fel nekünk a terrorizmussal vagy a háborúkkal kapcsolatban, próbáljuk meg az életkoruknak megfelelően elmagyarázni, hogy sajnos előfordulnak ilyen szomorú dolgok a világban, de hála az égnek Magyarországon nem történtek ilyen szörnyűségek, és biztonságban érezhetik magukat.”
Győri Ildikó, pszichológus
Jobb, ha tőlünk hallják
Rozsnyai Gábor két gyerek büszke apukája. Eszter még csak óvodás, így őt egyelőre nem érdeklik a „nagyvilág dolgai”, Márk viszont szeptemberben kezdte a gimnáziumot, így nem csak a hírekre kíváncsi, hanem már véleményt is formál a látottakról, hallottakról.
„Külön nem ültettem le Márkot azzal a felkiáltással, hogy »most akkor beszéljünk a terrorizmusról«, de persze érintettük már ezt a témát is. Szerintem a gyereknevelésnek fontos része az is, hogy (a nagyobbakkal) együtt nézzük a hírműsorokat, és elmondjuk, hogy mi mit gondolunk az ott látottakról.”
Nem csak a hírekhez fűzött megjegyezéseinkkel formálhatjuk a gyerekek gondolkodásmódját és értékrendjét, hanem már azzal is, hogy milyen tévécsatornát választunk, odafigyelve arra, hogy ne ráerőltessük a mi nézeteinket.
Gábor és Márk Berlinben
„Nekem kifejezetten örömteli látni, ahogy Márknak kibontakozik az egyénisége, és érdeklődve figyeli a világ eseményeinek alakulását, határozott véleményt alkotva olyan fontos kérdésekben, mint például a környezetvédelem” – mondja Gábor, aki kamasz fiának, hogy jobban átlássa a dolgokat, elmesélte, miként élte meg testközelből az EU-csatlakozást, mi a schengeni egyezmény lényege, illetve hogy milyen következményei lehetnek a Brexitnek.
„Mára már ő is kialakította, hogy honnan tájékozódik, és rendszeresen követi a híreket. Ha valami nem világos neki, akkor annak utánaolvas vagy megkérdez minket, felnőtteket. Tisztában vagyok vele, hogy a gyerekek csak ideig-óráig isszák a szüleik szavait, aztán olykor megkérdőjelezik. Szerintem ebben sincs semmi rossz, főleg akkor, ha addigra megtanulnak intelligensen érvelni és tiszteletben tartják azt is, hogy vannak, akik másként gondolkodnak, mint mi.”
Nem félünk, utazunk!
Gáborék családjában több éve hagyomány, hogy a felesleges tárgyak gyűjtögetése helyett karácsonyra egy-két napos európai kiruccanással lepik meg egymást, így utaztak el a közelmúltban Londonba, Berlinbe és Milánóba. Gábor egy percig sem gondolt arra, hogy esetleges terrorveszély miatt felhagyjanak a világjárással.
„Amikor apáékkal utaztunk, bevillant, hogy bármi megtörténhet, de aztán elengedtem ezt a gondolatot, nem akartam, hogy beárnyékolja a kirándulást, soha nem gondoltam arra sem, hogy a terroristák miatt ne induljunk el.”
Az igaz, hogy a zsúfoltabb terek és turistalátványosságok közelében nem szeretek sokat időzni, ha megnéztük, amit meg kellett, jobb, ha továbbállunk.
„Mielőtt Londonba utaztunk, sokat lehetett hallani az ottani terrorfenyegetettségről, ennek ellenére odamentünk, és egyáltalán nem bántuk meg. Ott nekem nagyon megnyugtató volt látni azt a rendőri készültséget, amivel a várost őrizték, így egy cseppet sem féltem” – veszi át a szót Gábor fia, Márk, aki tavaly nyáron járt azon a berlini helyszínen, ahol a támadók 2016 decemberében nagy sebességgel hajtottak a karácsonyi vásár látogatói és árusai közé. Gábor szerint nem morbid ezekre a helyekre ellátogatni , hiszen épp azt példázzák a gyerekeknek (és persze a felnőtteknek is), hogy egy ilyen sajnálatos esemény után is megy tovább az élet, és az adott város lakói sem élnek félelemben.
