Nem akarunk senkinek sem két lábbal tiporni a lelkébe, és biztos vannak szép számmal olyan férjek, akik valóban csak nemes egyszerűséggel lusták, mert így születtek. De a szakember szerint gyakran az áll a férfiak lustaságának és döntésképtelenségének a hátterében, hogy a feleség foggal-körömmel ragaszkodik az irányításhoz.
Elnyomott férjek?
Elizabeth Stone, a Why Men Lose Interest című könyv írója és randitanácsadó saját magán vette észre, hogy a munkahelyén annyira hozzászokott a parancsolgatáshoz, hogy rátelepedett végül a saját családjára is. Vezető beosztásban dolgozott, a férjét extra lustának tartotta, úgy érezte, nélküle megáll az élet, és senki más nem tudja kézben tartani a családi ügyeket, csak ő. Ennek persze az lett a vége, hogy Stone elégedetlen volt, mert megszakadt a munkában és a család körüli sürgölődésben, a férje pedig elnyomva érezte magát. Stone az ügyfeleivel beszélgetve rájött, hogy nemcsak őt érinti az irányításmánia problémája, hanem nagyjából minden második karriert építő nőt, akiknek minden összejön a munka területén, de közben szerencsétlennek érzik magukat a szerelemben.
Állítása szerint azért van ez, mert ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak párkapcsolatot építeni a nők, amiket a munka területén sikeresen használnak, márpedig a főnöki viselkedés (elvárások támasztása, feladatok egy kézben tartása) nem hatásos egy párkapcsolatban, elüldözi vagy lustává teszi a férfit. Otthon le kellene vetkőzni az ajtóban a munkahelyi viselkedést, és átváltani otthoni üzemmódba: kompromisszumok, segítségkérés, együttműködés és okosan megválasztott viták kellenek ahhoz, hogy működjön egy kapcsolat.
Amikor Stone olyan ügyféllel találkozik a tanácsadásán, aki panaszkodik a férjére, mert az állítólag nem képes elvégezni egy feladatot sem, amit kér a feleség tőle, mindig gyanakodni kezd: valóban nem csinálta meg, vagy csak nem úgy, ahogy a feleség elvárta? Esetleg a feleség meg sem hallgatta a férj véleményét, hogy egyáltalán el kell-e végezni azt a feladatot, vagy van jobb megoldás a problémára?
Részlet a Szakíts, ha bírsz című filmből – Forrás: iMDb
Ha egy feleség irányításmániás, akkor előbb-utóbb beindul egy játszma a férjével:
a nő nyaggatja a férfit, a férfi ellenáll, a nő tovább nyaggatja, a férfi megpróbál segíteni, a nő elutasítja, mert ő akarja hozni a döntéseket, a férfi az ellenállásba menekül, és inkább nem csinál semmit, mert úgysem lesz elégedett vele a nő. Végül a nő egyedül megcsinálja a feladatot, és mérges a férjére, mert az nem képes megmozdulni, és lusta.
Ez a fajta kommunikációs játszma rendkívül fárasztó, mindkét fél kimerül, és eltávolodnak egymástól. A férj úgy érzi, gyerekként kezeli a nő, és képtelen boldoggá tenni a feleségét, úgyhogy fel is adja a próbálkozást.
Stone azt szokta javasolni az ügyfeleinek, hogy a következő nyolc kérdést válaszolják meg őszintén, és derítsék ki, mi állhat a konfliktus hátterében.
- Nem szeretsz segítséget kérni vagy másokra támaszkodni? Szerinted úgyis csak elrontják, amibe belekezdenek?
- Sok szabályt és elvárást támasztasz a párod felé?
- Gyakran adsz kéretlen tanácsot, javaslatot, amiről azt gondolod, hogy építő kritika?
- Ha problémába ütközöl, te vagy az, aki kézbe veszed a dolgok irányítását, és utasításokat adsz a körülötted lévőknek?
- Mindig neked van igazad, és tiéd az utolsó szó? Ellenőrzöd, ha a párod elvégez egy feladatot?
- Egyszerű programokat is túlszervezel?
- Nem érzed jól magad a bőrödben, ha otthon nem minden úgy van elrendezve, ahogy elképzeled?
- Hogy érzed magad, ha valaki miatt elkésel, vagy el kell térned az eredeti tervedtől?
Végül, de nem utolsósorban természetesen meg kell hallgatni a másik felet: komoly jelzés, ha a férjed megmondja a szemedbe, hogy irányításmániás vagy. Ha a legtöbb pont igaz rád, akkor érdemes elbeszélgetni magaddal, és átgondolni, miben tudnál változtatni, hogy ne menjen rá az irányításmániára a párkapcsolatod.
