Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Az oltárnál jelentette be, hogy megcsalta a vőlegénye

Az esküvő előtt pár órával derült ki, hogy a vőlegény csalta a menyasszonyt.

„Nem mennék hozzá feleségül. Te hozzámész?” – ezt az üzenetet kapta egy ismeretlen számról egy ausztrál nő az esküvője előtti éjszakán, majd pedig képernyőfotókat olyan üzenetváltásokról, melyeket a vőlegénye, Alex folytatott egy másik nővel, akivel megcsalta.

Bár úgy érezte, hogy minden egyes szóval tört döftek a szívébe, eldöntötte, hogy nem mondja le az esküvőt, inkább arra használja, hogy elégtételt vegyen csalfa párján.

Másnap felvette az esküvői ruháját, megfogta a csokrát és az oltárhoz sétált. Majd a a násznép felé fordult és közölte, hogy nem lesz házasságkötés. Ezután felolvasta az üzeneteket, melyeket Alex a szeretőjének küldött.

A férfi egyre jobban elsápadt, majd a násznagyával kikullogott a templomból.

Az esküvői fogadás azonban nem maradt el. A nő a barátaival megünnepelte – mint fogalmaz – „az őszinteséget, az igaz szerelmet, és azt, hogy kövesd a szíved szavát, akkor is, ha fáj”.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top