A mai szülők gyerekkorában még praktikus szempontokat vettek figyelembe az iskolaválasztásnál: vagy a legközelebbi körzeti iskolába ment valaki, vagy a szülő munkahelyéhez közelibe. Persze már akkoriban is voltak akik a jó gimnáziumok miatt felsőben elvitték máshova a gyereküket, de nem ez volt a jellemző.
Manapság az iskolaválasztás sokkal bonyolultabb feladatot ró a szülőkre, nem ritka az olyan család, ahol táblázatba szedik az összes szóba jöhető iskolát, és akár húsz-huszonöt nyílt napra is elmennek. Ha mindre nem jut idő, akkor bevetik a nagyszülőket is. Nagy a tét, mindenki igyekszik a legjobb iskolát, a legrátermettebb tanítót kiválasztani a gyerekének. Az alapítványi fenntartású, fizetős iskolákban kicsit más az eljárás, pár héttel korábban tartják a felvételi válogatókat, hogyha mégsem sikerülne oda a bejutás, még az állami iskolába legyen idő beadni a papírokat. A szülők általában úgy érzik, hogy ezeket az intézményeket nem is annyira ők választják, mint amennyire az iskola választja a gyereket, vagy az egész családot.
Öt család mesélte el, hogyan folyt a kiszemelt iskolában a felvételi eljárás, és hogy végül sikerült-e bejutniuk a választott iskolába.
Zoli egy kerületi, de nem körzetes iskolába szerette volna beíratni a kislányát, sikerült neki.
„Óvodai pletykákból tudtuk, hogy melyik iskola mennyire jó, hova érdemes beiratkozni, a körzetest senki nem ajánlotta. Ennek ellenére az összes kerületi iskola nyílt napjára elmentünk, megnéztük a saját szemünkkel. Végül egy viszonylag közeli, de nem a körzetes sulit néztük a lányomnak, ott is a Gabi nénit. Állítólag tanító nénit kell választani és nem iskolát, nekünk azonban mindkettő tetszett. A beiratkozás napján már hajnalban ott álltunk az iskolakapuban, de hiába mentünk oda reggel hatra, már több mint tíz szülő várakozott előttünk.
Azért kellett ennyire korán érkezni, mert olyan a rendszer, hogy első körben elosztják a körzetes gyereket, a maradék helyre pedig a körzeten kívülről érkezőket, és minél hamarabb érkezel, annál jobb sorszámot kapsz ahhoz a tanító nénihez, akit szeretnél. Érdemes volt hajnalban kelni, sikerült beiratkoznunk, és jól választottunk. Azon azért csodálkoztam, hogy a gyereket meg se nézték.”
Direkt nem stresszeltük azzal, hogy ezen a beszélgetésen bármi is múlik (fotó: istock)
Az átjelentkezésekkel is sokan játszanak
Kata egy nem kerületi iskolába szerette volna beíratni a kislányát, nem sikerült neki.
„Hallottam rémtörténeteket arról, hogy be kell jelentkezni az adott körzetbe, különben semmi esélyünk, de nagyon bíztam magunkban, nem jött be. Egy sima, de nagyon jó hírű és népszerű általános iskolát választottunk, csak a legjobbakat hallottuk róla. Messze lett volna, de pont útban a munkahelyem felé, úgyhogy beadtuk a jelentkezést. Volt egy válogatás, ahova behívták a gyerekeket, de mi szülők nem mehettünk be velük, úgyhogy nem tudom hogyan szerepelt a lányom, mit rontott el, mindenesetre boldogan jött ki a beszélgetésről. Direkt nem stresszeltük azzal, hogy ezen a beszélgetésen bármi is múlik, azt mondtuk neki, hogy csak megismerkednek vele, és kész.
Ha jól tudom, hetven százalékos a nem körzetes gyerekek túljelentkezése, úgyhogy nem vettem annyira a szívemre, hogy elutasítottak, de kicsit rosszul esett. A gyereknek nem mondtuk meg, nem is kérdezte később, hogy miért nem oda fog járni. Sajnos a körzetessel nem vagyunk megelégedve, de nem akarjuk évente rángatni a gyereket, azzal neki se tennénk jót.”
Eszter egy fizetős, alapítványi iskolába szerette volna beíratni a kisfiát, sikerült neki.
„Három alapítványi iskolába is beadtuk a jelentkezésünket, abban bízva, hogy valamelyikbe csak sikerül majd felvételt nyernünk. Mindháromba nagyon nagy a túljelentkezés, százezres tandíj ide vagy oda, de semmikép nem akartuk állami iskolába járatni a gyereket. Úgy tűnik ez az összeg még pont sokaknak belefér, így nem a tandíjjal szelektálnak a gyerekek között.
Kicsit úgy éreztem, hogy áruba bocsátom a fiamat, olyan volt a jelentkezési procedúra. Mindhárom helyen kértek levelet a családról, és arról, hogy miért pont abba az iskolába szeretnénk járatni. Tulajdonképpen egy interjúra is ilyen motivációs levelet küld az ember, ha új állásra pályázik. Volt ahol levelet kellett írni a képzeletbeli felnőtt gyerekemnek arról, hogy milyen volt óvodásnak, volt ahol hosszan kellett ecsetelni, hogy mennyiben változtatná meg az életünket, ha felvennék a gyereket, és akadt olyan is, ahol külön levelet vártak az anyáról és külön az apától, amiben ajánlani kellett önmagunkat, mint lelkes szülőket. Igazából nehéz volt eldöntenem, hogy önmaga miatt veszik majd fel, vagy az én jó fogalmazásom miatt.
Mindhárom helyre behívtak minket, megnézték, megfigyelték a gyereket különböző helyzetekben, szituációkban. Nem a tudására voltak kíváncsiak, inkább őt akarták megismerni, ami elég szimpatikus hozzáállás, végül is pont ezért szerettem volna ilyen iskolába íratni és nem államiba. Nem volt stresszes a gyereknek, de engem nagyon frusztrált az egész. Elfáradtam a végére, és maradt utána egy kis keserű szájíz, de legalább felvették, és pont a legszimpatikusabb helyre. Megérte.”
Nehéz volt eldöntenem, hogy a önmaga miatt veszik majd fel, vagy az én jó fogalmazásom miatt (fotó: istock)
Nem csak a gyereket, az egész családot felvételiztetik
Dóri Waldorf iskolába szerette volna íratni a kislányát, sikerült neki.
„Nem Waldorf oviba jártunk, de iskolaválasztásnál egyre egyértelműbb lett, hogy az, vagy valami olyasmi való a lányunknak. Tulajdonképpen nem is a gyereket, hanem az egész családot választották. Van pár fontos, neveléssel kapcsolatos elképzelése a Waldorfnak, és ezeket muszáj a családnak is magáénak érezni, különben nem tud együttműködni az iskola és a család. Ilyen például, hogy kis korban egyáltalán nem támogatják még a gyerek és számítógép kapcsolatát. Ezzel például mi tökéletesen azonosulni tudunk, nem adunk a gyerek kezébe sem okostelefont, sem tabletet, sőt tévét sem nagyon nézünk.
Volt egy nagy közös játék a tanítónőkkel a gyerekeknek, ahol kiválasztották azokat a gyerekeket, akiket első körben esélyesnek találtak arra, hogy később felvegyék. Majd egy közös beszélgetés következett velünk szülőkkel. Ez másfél órás volt, mindenféléről beszélgettünk, de leginkább természetesen a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzeléseinkről. Ezt követte egy újabb beszélgetés, ahol már a gyerek is ott volt. Nagyon tetszett, én is ezeken a beszélgetéseken bizonyosodtam meg arról, hogy valóban oda szeretném járatni a gyerekem és sehova máshova.”
Péter egy nem kerületi, két tannyelvű iskolába szerette volna beíratni a kislányát, nem sikerült neki.
„Utólag nagyon sajnálom, hogy ennyi felesleges időt, energiát és pénzt áldoztunk erre az iskolára, de nyilván mást mondanék, ha sikerült volna bejutnunk.
Nagycsoportban elkezdtünk iskola-előkészítő foglalkozásokra hordani a lányunkat, ahol azt vállalták, hogy kifejezetten arra az iskolára készítik fel, ahova menni szeretne. Azt hallottuk, hogy az előkészítő nélkül esélyünk sincs bekerülni a kiszemelt iskolába. Ez heti egy egész napot vett igénybe, ilyenkor nem óvodába ment, hanem az iskola előkészítőbe. Szeretett nagyon odajárni, kicsit már iskolás feladatokat kapott, sokat tanult, de ez nem volt olcsó mulatság. A havi díja 45.000 forint volt. Olyan feladatokra készítették fel a gyerekeket, amik az előző évben előfordultak a felvételin. Például húsztól visszaszámolni kettesével, vagy bonyolult ritmust visszatapsolni, csupa olyan dolog, amit alapból egy óvódásnak egyáltalán nem kéne még tudnia, és tulajdonképpen nincs is még értelme, de szűrniük kell a rengeteg jelentkező közül, amire ezt a módszert találták ki, hogy egyre komolyabbakat kérdeznek a gyerekektől. Nem csodálkoznék, ha pár év múlva egy saját novellával lehetne csak bejutni elsősnek. Nonszensz az egész, és magamra is dühös vagyok, amiért mi tartjuk életben ezt a rendszert.
Órákon át gyakoroltuk a bemutatkozást, a szülők bemutatását, a folyékony mesélést arról, mi szeretne lenni nagy korában, és szerintem elképesztően jól ment, de ezek szerint volt, aki még ettől is jobb volt. A felvételi előtt egész éjjel nem aludtam, de ahogy elnéztem a többi szülőt, ugyanezt élték meg, azzal a különbséggel, hogy volt, aki ott a folyosón még nyomasztotta a gyerekét azzal a szöveggel, hogy jól kell teljesítenie, mert az élete múlik rajta. Ilyenekkel versenyeztünk mi, akik azért igyekszünk helyén kezelni a dolgot. Alul is maradtunk, de nem a gyerek, hanem a saját kudarcomnak élem meg a történteket.”
Nektek is van tanulságos történetetek az iskolaválasztásról? Irjátok meg kommentben vagy küldjétek el az nlcszerk@centralmediacsoport.hu e-mail címre!
