Otthon

Nem tudnak mit tenni az iskolák a lakcímkártyával trükköző szülőkkel

Idén is nagy gondot okoznak az iskoláknak azok a trükköző szülők, akik átjelentik gyermeküket egy ismerőshöz vagy a nagymamához, hogy a kiszemelt iskolába járhasson. Az ilyen átjelentett gyerekek a valóban a környéken élő gyerekektől vehetik el a helyet.

Csütörtökén és pénteken tartják országszerte az általános iskolai beiratkozásokat, így ismét előkerült az átjelentkezéssel trükköző szülők ügye. Nyílt titok, hogy egyes szülők máshová jelentik be gyermeküket, hogy az ne a rosszabb körzeti, hanem egy távolabbi, de jobb iskolába járhasson. A Ripost szerint idén is tömegesen élnek a „lakcímkártyatrükkel”, az iskolák pedig tehetetlenek.

„Három gyerekem van. Mind másik iskolába jár, és három különböző lakcímre vannak bejelentve, mi, szülők pedig egy negyedik címre, oda, ahol tényleg lakunk” – mondta el a lapnak egy budapesti anyuka.

Készülő lakcímkártyák – MTI Fotó: Pénzjegynyomda

Az érvényben lévő jogszabály szerint az iskoláknak kötelességük felvenni a körzetükben életvitelszerűen élő gyermekeket, ám ennek ellenőrzésére sem jogi, sem pedig fizikai lehetőségük sincs. A jobb iskolák környékére a beiratkozás idején ezért évről évre egyre több gyermek költözik, legalábbis papíron.

A trükközéstől a szülőket az sem riasztja vissza, hogy aláírjanak egy nyilatkozatot arról, hogy gyermekük valóban életvitelszerűen él a megadott címen, pedig ha hazudnak, azzal okirat-hamisítást követnek el.

Az iskola a jogszabályi előírásnak megfelelően a körzetes gyerekeket felvételi nélkül veszi fel tanulói közé mindaddig, amíg erre kapacitással rendelkezik. Ha az elfogy, akkor a körzethez legközelebb eső iskolába irányítják át a fel nem vett diákokat. A Ripost szerint ilyenkor általában a tehetősebb, jobban lobbizó szülők gyerekei maradnak benn, a szegényebb, képzetlenebb családok gyerekeit küldik másik iskolába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top