Annáéknál pont az történt, hogy egy tündér volt a férje, amikor megismerkedtek, a tenyerén hordozta, és csak akkor bújt elő belőle az agresszív énje, amikor már összeházasodtak, és megszületett a gyermekük. Anna elmesélte történetét.
„Ó, hányszor hallottam már ezt, hogy biztos csak nem akartam észrevenni a figyelmeztető jeleket a házasság és a gyerekvállalás előtt, az én hibám, hogy bántalmazó a férjem. Az én döntésem, hogy hozzámentem, most viseljem a következményeit. Pedig esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem látszott rajta semmi a gyerekünk születése előtt. Kedves, udvarias, csendes embernek ismertem meg, aki a csillagokat is lehozta volna nekem, ha kérem. A másik felemnek éreztem, mint egy mesebeli herceg vágtatott be az életembe fehér lovon. Csodálatos időszak volt, amikor udvarolt.
Igaz, hogy nagyon gyorsan megkérte a kezem, épp három hónapja randiztunk, amikor letérdelt, és azt mondta, neki egyértelmű, hogy én vagyok élete szerelme, és feleségül akar venni. Annyira levett a lábamról, hogy igent mondtam azonnal.
Egy hónappal később már összeköltöztünk, három hónapra rá pedig összeházasodtunk. Persze anyukám mondogatta, hogy túl gyors ez a tempó, hova rohanunk, ráér még az esküvő, és főleg ráér a gyerek. De a férjem mindennap többször is elmondta, hogy egy babával lehetne csak teljes az életünk, mert a szerelmünk ünneplése lenne, ha születne gyerekünk.
Utólag persze látom, hogy ez is az agymosás része volt, a manipuláció megtestesülése, hogy minél inkább kiszolgáltatottá tegyen. Csapdába ejtsen egy gyerekkel maga mellett.
Most már nyilván látom, hogy ezek voltak a bántalmazó kapcsolatra figyelmeztető jelek. Csak amikor benne vagy nyakig egy ilyen kapcsolatban, és napi sok órában manipulál a másik, akkor mindezt bóknak veszed, úgy érzed, te vagy a kivételes nő, aki szerencsés, hogy egy ilyen csodás ember párja lehet. Így alakult, hogy másfél évvel a megismerkedésünk után már meg is született a babánk. Aztán jött a feketeleves.
Részlet a Hatalmas kis hazugságok című sorozatból – Forrás: iMDb
Amikor két hónapos lehetett a baba, kaptam egy e-mailt egy ismeretlen nőtől, aki azt állította, hogy neki is van egy gyereke a férjemtől, egy hatéves kisfiú, akit a férjem nem látogat, nem fizet gyerektartást, de ennek a nő csak örül, mert így megszabadulhatott tőle teljesen.
Leírta, hogy a férjemmel közös ismerősökön keresztül jutott el hozzá a hír, hogy újabb gyereke született, és jó szándékból ír nekem, mert figyelmeztetni szeretne, milyen emberrel kötöttem össze az életemet. Mint kiderült, ennek a nőnek volt annyi esze, hogy ne menjen hozzá a férjemhez, de a sok manipulációt ő is elhitte, és belement a gyerekvállalásba.
Utána derült ki számára, hogy a férjem milyen agresszív, többször megütötte azért, mert nem tudta megnyugtatni a babát, és őt idegesítette a gyereksírás. Volt, hogy a konyha padlóján rugdosta a nőt, mert nem melegítette meg eléggé a vacsorát.
Bár a gyereket sosem bántotta fizikailag, de annál több lelki sérülést okozott neki azzal, hogy állandó feszültségben és fenyegetésben kellett élnie. A nő végül elmenekült a gyerekkel együtt az anyukájához, fogadott egy ügyvédet, elintézte, hogy övé legyen a gyerekfelügyelet, és felkészült, hogy mindenáron megvédje a gyerekét. De végül a férjem nem is akart küzdeni a gyerekért, elvesztette az érdeklődését, amikor látta, hogy nem szerezheti vissza a nőt maga mellé.
Ahogy olvastam a levelet, egészen sok apró jel tisztázódott előttem. A férjem ezek szerint a gyerekkel próbálja magához kötni a nőket, hogy ne hagyják el, amikor kiderül, milyen az igazi természete.
Voltak furcsa dührohamai eddig is, amiket mindig ráfogott a munkahelyi stresszre és arra, hogy nem tud aludni a baba miatt. Én meg hittem neki, mert még nem ütött meg, próbáltam elhessegetni magamtól a rossz érzéseimet, hogy valami más lett, valami megváltozott. Egészen addig, míg számon nem kértem rajta ezt a levelet.
Nagy hiba volt, most már tudom, hogy megmutattam neki, mit írt nekem az exe. Soha nem láttam még embert ennyire kifordulni önmagából.
Gondolom, a tehetetlenség vitte rá arra, hogy elkezdjen törni-zúzni a lakásban, mert nem tudta, milyen hazugsággal bújjon ki a levél alól. Aztán ellenem fordult, azt mondta, ez az én hibám, mert elhiszek ilyen ocsmány vádakat.
Ekkor kaptam az első pofont. Vagyis nem pofon volt, mert ököllel ütött az arcomba, én pedig meglepetésemben még lélegezni is elfelejtettem.
Utána persze jött a bocsánatkérés, térden állva könyörgött, hogy ne haragudjak, soha többé nem tesz ilyet. Sajnos ezt nem tudom elhinni, úgyhogy elmenekültem a babánkkal a szüleimhez, hátrahagytam minden cuccunkat, nem érdekel, mi maradt ott neki.
Az a szerencsém, hogy jó nagy darab apukám van, aki most beteljesíti azt, amivel gyerekkoromban kérkedtem, hogy nekem van a legerősebb apukám, és nem engedi a közelünkbe a férjemet. Nehéz időszak vár rám a válással, tudom, de inkább maradok egész életemben a szüleimmel, biztonságban, mint hogy még egyszer önként és dalolva megveressem magam a férjemmel.”
