„Egy hétig nem vette le a cipőjét, és nem is fürdött” – elképesztő cserediáksztorik

A cserediákprogramok a legtöbb esetben minimum egy nagyon emlékezetes külföldi utazást jelentenek, de sokszor valódi barátságok is köttetnek a külföldről ideérkező gyerekek és a fogadó családok között vagy a külföldön élő családok és a magyar gyerekek között. Sokszor, de nem mindig. Néhány vicces sztorit hoztunk.

Az öntudatos vegán

Zita és családja egy 16 éves német lányt fogadott be három hétre.

„Nem valódi cserediákprogram volt ez, ugyanis a mi gyerekünk is járt Németországban, de egy másik városban, egy másik családnál. A kislányt nem mi választottuk, hanem a jelentkezők közül ő és a családja választott ki minket. Előtte hetekig leveleztünk, és a szülőkkel is beszéltünk telefonon. Azt hittük, mindenre rákérdeztünk – azt is tudtuk, hogy nem eszik húst, ezért vegetáriánus vacsorával vártuk.

A kislány viszont nem vegetáriánus, hanem harcos vegán volt, úgyhogy a mac ‘n’ cheese – aminek a készítésében szerintem egyébként világbajnok vagyok – teljesen kiakasztotta. Azt hitte, hogy nem értünk németül, ezért angolul oktatott ki minket arról, hogy micsoda barbárság más emlős tejét fogyasztani, majd soha többet nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni velünk, de többször hallottuk, hogy arról beszél a barátnőinek, hogy középkori barbárok vagyunk. Alig vártuk, hogy elmenjen, és egy grillcsirkével ünnepelhessük a távozását.”

A tánctanár

Víz nélkül akartak tésztát főzni, lakástűz lett belőle

Éva és családja egy 16 éves finn fiút fogadott be tíz napra.

„Csupa szuper tapasztalatom van a cserediák-fogadással kapcsolatban. A finn fiúról nem sokat tudtunk előre, váltottunk pár levelet, annyi derült ki, hogy sokat sportol, és versenytáncol is. Első este mondta, hogy szeretne pár szót mesélni magáról, és mutatni pár videót a sikereiről. Elképesztően táncolt, és látta, hogy nagyon értékeljük, főleg, hogy mindketten botlábúak vagyunk a férjemmel, sőt a gyerekek se a parketten születtek. A videók után mondta, hogy megtanít minket egy kicsit táncolni.

Valahogy annyira természetes volt az egész, hogy tíz perc múlva mind a nappaliban táncoltunk, majd reggel is indulás előtt, és az összes többi napon, amikor csak volt pár percünk.

Nevetést, boldogságot hozott a házunkba ez a finn gyerek, furamód igazi mediterrán temperamentumot, úgyhogy nagyon sajnáltuk, amikor hazament. Titokban azóta is táncolgatunk a férjemmel, ha kettesben vagyunk, de mester nélkül nehéz.”

A bőgőmasina

Kingáék egy 12 éves török kisfiút láttak vendégül öt napra.

„Nagyon cuki kisfiú volt, annyira figyelmes és barátságos, hogy azt se bántam volna, ha hozzánk költözik végleg, tényleg mindenkit levett a lábáról. Volt viszont egy furcsa szokása neki meg a családjának: az otthoniak minden este hétkor felhívták videochaten a kissrácot, majd egy perc után mind a négyen (a szülők és a kistesó is) zokogtak olyan tíz percig, aztán egy pillanat alatt megnyugodtak, elköszöntek egymástól, és bontották a kapcsolatot.

Először nagyon megijedtünk, mert nem vettük észre, hogy ennyire hiányzik a fiúnak a családja (napközben egyáltalán nem szomorkodott), de megnyugtatott minket, hogy nincs semmi baj, már túl van rajta. De aztán másnap megint előadták ugyanezt a hangos zokogást, és az összes többi nap is, pedig láthatóan jól érezte magát itt. Azóta a mi gyerekünk is volt náluk, kértem, hogy ha a család igényli, hívjon, és majd prezentálunk mi is egy műsort, de szerencsére erre nem volt szükség.”

Ha cserediákot fogadunk, unatkozni garantáltan nem fogunk! (Pexels.com)

A takarító ikrek

Lindáék egy 15 éves ikerpárt láttak vendégül Kínából egy hétre.

„Nem ők voltak az első cserediákjaink, de kétségtelen, hogy a legfurcsábbak, még akkor is, ha ez a furcsaság inkább pozitív, mint negatív.

80 éves a világ legöregebb erasmusos diákja

Amikor befejeztük az első vacsorát, az egyik kislány felpattant, összeszedte a tányérokat, és már mosogatott is. Ezt még nagyon kedvesnek találtam, de aztán másnap a másik reggeli után már nemcsak elmosogatott, hanem ragaszkodott hozzá, hogy össze is porszívózzon. Később nem hallottam, hogy lejárt a mosógép, ők pedig már félig ki is teregettek, és innentől fogva mindennap kitakarították a konyhánkat, kisúrolták a kádat, rendet raktak a gyerekeink szobájában, sőt a fiam szekrényében egy pillanat alatt újrahajtogatták a ruhákat is.

Első három nap zavart a dolog, aztán megadtam magam. Olyan gyorsak és precízek voltak, hogy nekem is lett volna mit tanulnom tőlük, de a gyerekeimnek mindenképpen. A sajátjaim persze nem értékelték a kínaiak szorgalmát, de én el voltam ájulva!”

A fürdésfóbiás

Zoltán és a családja Portugáliából látott vendégül egy 14 éves kislányt egy hétre.

„Az első pillanattól nagyon barátságos volt a kislány, annyi ajándékot hozott például az egész családnak, hogy egész kellemetlenül éreztük magunkat, hogyan tudjuk majd ezt meghálálni neki. Na de aztán.

Első nap az egész portugál csapat az iskolában bulizott a magyar vendéglátó gyerekekkel, este 11-re kellett értük menni autóval. Nálunk az a szokás, hogy ha hazaérünk, kezet mosunk. Eddig nem is tudatosult bennem, hogy ezt mennyire betartjuk, de amikor a kislány nem ment el kezet mosni, és én viccesen átadtam neki egy saját kéztörlőt, akkor azért picit elgondolkodtam, hogy kényszeres vagyok-e. Ő mindenesetre nagyon barátságosan, de határozottan közölte, hogy nem fog kezet mosni. Nem lett belőle ügy, de azért furcsa volt.

Aztán megkérdezte azt is, hogy maradhat-e cipőben, noha látta, hogy mi mind levesszük a miénket. Megengedtük neki. Végül pedig zuhanyozni sem akart, de először ezt is megindokoltuk: biztosan attól tart, hogy meglátjuk, vagy ilyesmi. Gondoltuk, majd másnap.

Reggel vettük észre, hogy magas szárú tornacipőben és farmerben aludt, és esze ágában se volt fürdeni. Végül egy hétig nem vette le a cipőjét, és nem is fürdött, legalábbis nálunk biztosan nem.

Büdös nem volt, úgyhogy nem tudtam hova tenni a dolgot, de azért mindennap kapott egy új ágyneműt. Megkérdeztük a tanárnőjét, hova tegyük ezt a viselkedést, de csak annyit mondott, hogy ő egy nagyon különleges kislány.”