Család

A kistesók viccesebbek az elsőszülötteknél

A gyerekek születési sorrendje formálja a személyiségüket, most pedig már azt is megtudhattuk, hogy a fiatalabb testvérek mindig viccesebbek.

Ha nem csak két testvér van a képletben, akkor mindig a legkisebb gyerek a legviccesebb egy brit tanulmány szerint. A kutatás során 1782 felnőtt testvért vizsgáltak, azt keresve, hogy a születési sorrend milyen személyiségjegyeket befolyásol.

Az eredményből pedig az derült ki, hogy a legfiatalabb testvérek 46 százalékban sokkal viccesebbnek gondolták magukat idősebb testvéreiknél, és csak 36 százaléknyi nagy testvér hitte azt magáról, hogy ő a tréfásabb. Ezt a kutatást inkább nem mutatom meg a nagylányomnak, mert biztos vérig sértődne rajta – jogosan, mert tényleg zseniális humora van.

testvér személyiség születési sorrend

Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Janko Ferlic

A humor természetesen szubjektív dolog, de a kutatók szerint sok családban a kistestvér valóban arra használja a viccelődést, hogy önbizalmat építsen, és felhívja magára a figyelmet.

Az is kiderült a kutatásból, hogy a személyiségjegyek terén a legnagyobb különbség a felelősségérzetben volt a testvérek között. Az elsőszülöttek 54 százaléka mondta azt, hogy sokkal felelősségteljesebben él, mint fiatalabb testvérei.

Ezenkívül azt is megtudhattuk, hogy az idősebb testvérek fegyelmezettebbek, míg a fiatalabbak megengedőbbek magukkal szemben. Valószínűleg ezért is van az, hogy a másodszülötteket nehezebben kezelhetőnek tartják általában a szülők, kevésbé lehet őket korlátok közé szorítani. De legalább jól elszórakoztatják közben a szüleiket a humorukkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top