De valóban ez a legfontosabb tennivaló, hogy jobb helyezést érjünk el egy rangsorban? Releváns egyáltalán ennek a felmérésnek az eredménye? Mit mér maga a PISA-felmérés, és milyen tünetekre mutat rá?
Az oktatás helyzete folyamatos fejtörést ad a pedagógusoknak – ugyanúgy, ahogy a szülőknek és a diákoknak is. Miért éppen ezeket az anyagrészeket tanulják, miért éppen így, ilyen módszerekkel, ilyen tankönyvekből…? Évtizedek óta visszatérő kérdések ezek, amelyekre könnyűnek tűnhet a válasz, és egyértelműnek: azért, mert ez a megadott tananyag. Szakemberek állították össze a tanmenetet, a hozzá kapcsolódó tankönyveket, és ami jól bevált 50 vagy lassan 100 éve, azon minek változtatnánk? Azonban az OECD-országokban egységesen elvégzett PISA-felmérés objektív eredményei arra engednek következtetni, hogy talán mégis ideje fontolóra venni, hogy változtassunk…
PISA-felmérés – mi ez, és mit mér?
„A PISA (Programme for International Student Assessment) vizsgálat célja annak felmérése, hogy a közoktatás kereteit hamarosan elhagyó 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek. A vizsgálat során elsősorban nem az iskolai tananyag számonkérése a cél, hanem annak felmérése, hogy a tanulók megállják-e helyüket a mindennapi életben, képesek-e tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni. Ennek érdekében a PISA igyekezett olyan mérőeszközöket kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók teljesítményei nemzetközileg összehasonlíthatók legyenek. A háromévente megrendezésre kerülő PISA-vizsgálat három tudásterületen (szövegértés, matematika és természettudomány) méri a tanulók képességeit” – áll a pontos definíció az Oktatási Hivatal honlapján.
Fontos változás az elmúlt évekhez képest, hogy a legutóbbi mérés alkalmával már nem csupán a fenti három tudományterületet, de a diákok problémamegoldó képességét és együttműködésre, közös munkára való képességeit is mérték.
MTI Fotó: Vajda János
A magyar diákok minden területen messze az elvártak, a régió és az gazdaságilag meghatározott pozíció alatt teljesítettek.
A megkérdezett tanárok egybehangzóan két lehetséges okot említenek: túl sok lexikális adatot kell a diákoknak szinte feleslegesen megtanulniuk, és az egyes témaköröket egy olyan tanterv alapján dolgozzák fel, amely igen kevés mozgásteret biztosít a pedagógusok számára, akik az adminisztrációs teendők és az elvárt túlóra mellett igen kevés energiát tudnak szánni arra, hogy a tanórákat élményszerűbbé tegyék.
„A kötelező olvasmányok listáján mindenképpen változtatnék, kivéve ötödikben és hatodikban. Felsőbb évfolyamokon megadnám a diákjaimnak a szabad választás jogát az általam összeállított ajánlott irodalomból.
Egy kamasz gyerek minden olyan dolog ellen lázad, ami kötelező. Miért tenne másképp az irodalomórán? Ha nem tennénk kötelezővé A kőszívű ember fiainak olvasását, (ami szerintem nem egy hetedik osztályos tanuló szintje), akkor talán nem utáltatnánk meg a gyerekekkel egy életre az olvasást.
Az olvasmányokat aztán egy projekthét keretein belül a gyerekek megismertethetnék társaikkal, megoszthatnák olvasmányélményeiket, amivel esetleg elindulna egy láncreakció a többi gyerek körében, és még többen, még többet olvasnának” – véli Réka, egy elkötelezett, ám egyre csüggedtebbé váló magyartanár, aki még mindig a tanítás szeretetéért maradt a pályán.
„A gyerekeknek nem lexikális tudásra lenne szükségük – persze bizonyos mértékig arra is –, de a kreativitás, olvasás, szövegértés és szövegalkotás képességeinek fejlesztésére sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni” – teszi hozzá a tanárnő.
A minimum sem sikerül
Valóban elgondolkodtató, hogy ha nem tanulnak meg a gyerekek hatékonyan, értelmezve olvasni, akkor hogyan várjuk el, hogy boldoguljanak a matematika, a természettudományok vagy akár a nyelvtanulás terén? Ha az olvasott tankönyvi szövegeket és feladatokat sem képesek értelmezni, akkor egyáltalán nem számít, hogy hány darab évszámot ismernek, hiszen nem lesznek képesek ezeket az adatokat rendszerbe foglalva, összefüggésekként átlátni.
A sok név, helyszín és évszám csupán bemagolt, a dolgozatok után elfelejtésre váró adathalmaz lesz, zavaró szavak egymás hegyén-hátán, értelem nélkül. Maga a PISA-felmérés is ezt támasztja alá: a 2016-os mérés alapján
a 15 éves diákok negyedéről kijelenthető, hogy funkcionális analfabéták, tehát még a minimumot sem tudták teljesíteni a mérés során.
Azt látjuk, hogy a tanárok keze meg van kötve: feszes tanmenet, végtelen adminisztráció, furcsa tankönyvek és minimális kreatív mozgástér… Ám a tanulás elsősorban nem a pedagógusokról szól, hanem arról, hogy a gyerekeket az életre kell nevelni, fel kell készíteni őket a rájuk váró mindennapok kihívásaira.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Mit lehet tenni, hogy megszeresse a gyerek az olvasást?
– Már az iskola megkezdése előtt is legyen fontos az olvasás a családi tevékenységek között, és kapjanak rendszeresen szerepet a könyvek az otthoni mindennapi feladatokban. Számos kutatás bizonyítja, hogy jóval nagyobb arányban lesz elkötelezett olvasó az a gyermek, aki a szüleitől is azt látja, hogy ők is forgatják a könyveket, és szívesen töltik szabadidejüket olvasással.
– Bátran lehet ismerkedni a betűkkel óvodáskorban, ha a gyerek kíváncsi rájuk, és szívesen kérdez.
– Ne erőltessük azonban az olvasástanulást, ha nem kérdezi magától a csemete, mert azzal esetleg épp az ellenkezőjét érhetjük el. Várjuk meg türelemmel, hogy megérjen az iskolára és az olvasásra is.
– A szövegértés fejlesztéseként először beszélgessünk vele együtt olvasott vagy együtt megnézett mesékről: mi a mese cselekménye, mi volt a fő konfliktus, melyik szereplő miért döntött így vagy úgy? Ezt követően lehet első osztályban rövid meséket közösen felolvasni és az órai szövegértést segítő feladatokat megoldani együtt, majd ezek analógiájára az esti mesékhez is hasonló kérdéseket társítani.
– Remek feladatok azok is, amelyek a más megközelítésre viszik rá a gyerekek figyelmét az olvasmányok kapcsán: hogyan lehetett volna másképp megoldani a helyzetet? Milyen egyéb ötleted lett volna?
– Fontos, hogy vezessük rá a gyerekeket, hogy ők is kérdezzenek a szülőktől az egyes mesékről – ne csak őket faggassuk, hanem párbeszéd legyen feleltetés helyett.
Gyakorlati tudnivalók az élethez
– „A varázsszavak: köszönöm, kérem, elnézést, sajnálom. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a mindennapi példaadást. Ez nem elméleti tárgy, a gyakorlatban lehet csak megtanítani” – hangsúlyozza Krisztina, aki alsós napközis tanárként nemcsak a házi feladat megírására igyekszik odafigyelni, hanem arra is, hogy a pedagógusok nevelők is, ahogyan egykor nevezték is őket.
– Legyenek rendszeres otthoni feladatok, amelyekben számítunk a gyermekre, és amelyeket senki más nem végez el helyette. Alsóban például terítés, szemétkivitel, kutya-macska etetése; felsőben teregetés, mosogatás, saját ruhák hajtogatása, saját szoba takarítása, kisebb vásárlások és mellette a pénzkezelés felelősségteljes elsajátítása.
– Alakíts ki határidős feladatokat, hogy csemetéd meg tudja tanulni, hogyan tudja beosztani az idejét.
– Legyen közös problémamegoldás és együtt gondolkodás – kérd ki a véleményét bizonyos dolgokban, találjatok haza egy-egy helyről, ahová közösen mentek, ötleteljetek együtt akár recepteken, akár filmek végén. A gyerekek szeretnek beszélgetni, és szeretik megmozgatni az agyukat, csak rá kell szoktatni őket!
– „Fontos, hogy megtanuljanak csapatban dolgozni már kisgyermekként. Páros feladatokban vagy csoportmunkában klasszul rá lehet vezetni őket az együttműködés alapjaira. Hiszen az egyetemen is lesznek közös tanulócsoportok, felnőttként is a legtöbb munkahelyen több kollégával együtt dolgoznak majd – miért ne tanulhatnának kisebb korukban is együtt?” – véli Andrea, egy ikerpár anyukája, akinek a kezdetektől a csapatmunkára kellett rászoktatnia két kislányát.
– „Jó lenne, ha tanulnának a tananyaggal együtt tanulásmódszertant is, hogy képesek legyenek önállóan is feldolgozni, kijegyzetelni egy-egy anyagrészt. Drámapedagógiával legyenek élményekben gazdagabbak a napjaik. Ahol lehetőség van rá, akár fakultatívan, tanuljanak filmes és fotós alapokat vagy a programozás alapjait. Mindegyik gazdagítja a napjaikat, kreatív és alkotó tevékenységek. Én igyekszem ezek mentén nevelni a fiaimat” – mondja Nóri, aki két fiú anyukája.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Középiskolában az alapok nélkül nem megy
A fenti pontok elsősorban az általános iskolásokra és az alapok letételére vonatkozik – középiskolában már nő a tét, már csak azért is, mert ha azok a bizonyos alapok nem megfelelőek, akkor nagy buktatók várnak a gyerekekre. Az iskolában és az életben egyaránt.
„A középiskola már a nagybetűs élet előszobája – innen akár egyetemre, akár dolgozni mennek a gyerekek, mindenképp önállóan kell boldogulniuk.
Nem engedem el egyiküket sem anélkül, hogy meg ne írnánk egy önéletrajzot, fel ne készülnénk a pályaválasztásra tudatosan, vagy ne beszélgetnénk a személyes kompetenciáikról. Ezeket ismerniük kell ahhoz, hogy tudatos döntéseket tudjanak hozni az életben.
Persze, amennyire aktuálissá vált, lassan a hitelügyintézés csapdáira is fel kellene készíteni őket… Ez csak irónia, de nyilván lehetne még sok hasznos ismeretanyag: vállalkozási és pénzügyi alapok, felkészülés egy állásinterjúra vagy a mindenki által utált háztartási alapismeretek – természetesen mindkét nem számára!” – véli Kati néni, aki lassan 30 éve tanít, és osztályfőnökként sok gimnazistát engedett már útjára.
Akár a felmérések adatait, akár a pedagógusok és a szülők tapasztalatait vesszük alapul, elmondható, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlati ismeretekre és a társas kompetenciákra. A kreativitás, a hatékony problémamegoldó képesség, a csapatmunkára való készség, a helyes kérdezéstechnika, a tanulásmódszertani fortélyok és a kommunikációs formulák elsajátítása mind-mind elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a gyerekek boldogulni tudjanak a mindennapok során.
