nlc.hu
Család
Halállal büntetné az abortuszt egy texasi politikus

Halállal büntetné az abortuszt egy texasi politikus

Szerinte a törvényjavaslat hatására felelősségteljesebben szexelnének a nők.

Tony Tinderholt republikánus politikus megint benyújtotta azt a javaslatát a texasi képviselőháznak, amely szerint bűncselekménynek kellene nyilvánítani kivétel nélkül minden abortuszt. A nőket gyilkosság miatt ítélhetik el, ami Texasban akár halálbüntetéssel is járhat.

A politikus korábban azzal indokolta a törvényjavaslatot, hogy a változtatás „felelősségteljesebb szexre kényszerítené a nőket”.

A törvényjavaslatról nyilvános meghallgatást is tartottak, amelyen több száz embert vett részt. Tinderholt azt mondta, a tervezet garantálná, hogy „egyforma védelmet élvezzen az élet a méhen belül és kívül egyaránt”.

A Washington Post szerint az elképzelés teljesen szembemegy egy 1973-as legfelsőbb bírósági döntéssel, amely az egész Egyesült Államokban legálissá tette az abortuszt.

A politikus 2017-ben már próbálkozott a javaslatával, akkor védelem alá kellett helyezni, mert halálos fenyegetéseket kapott.

(The Hill)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top