Zsuzsa néni, alsós tanító
„Az első osztályom szüleinek tartottam ismerkedős szülői értekezletet, ahol arra kértem előbb az anyukákat, majd az apukákat is, hogy pár szóban mutassák be a gyereküket nekem is és a többi szülőnek is. Az egyik apuka felpattant, és arra kért, hogyha a gyereke hülye lenne az órán, vagy szemétkedne velem, akkor zárjam be tíz percre a szekrénybe, majd ott lesz ideje gondolkodni, és megjön az esze.
Majd összekacsintott a többi szülővel, hogy tudja ám ő, hogy manapság már tilos egy tockost leverni a srácoknak, de valamit csak kénytelen leszek velük csinálni, ha majd elmegy az eszük.
A kisfiúval egyébként soha nem volt probléma négy év alatt.
Pár évvel később egy anyuka azzal a kéréssel keresett fel, hogy a kislánya a nyári szünetben lakhasson nálunk két hétig, amikor a gyerekeim is otthon vannak. Természetesen nem gondolta ingyen, ezt külön hangsúlyozta. Azért szerette volna nálunk elszállásolni a lányát, mert a gyerekeim mindketten játszanak hangszeren, amihez a kislánynak nem volt kedve, és abban bízott, hogy az én gyerekeim majd jobb belátásra bírják.
Végül sikerült meggyőznöm, hogy a zenetanulás nem működik parancsra, és egyáltalán nem kötelező mindenkinek hangszeren játszania, ha nem akar.”
Nem csak a tanároknak vannak furcsa kérései, a szülőknek is
Zoli bá’, gimnáziumi tanár
„Egyik kilencedikes osztályban az évkezdő, ismerkedő osztálykirándulásra mindenképp el akart jönni az egyik apuka. Eleinte csak a segítségét ajánlotta fel, hogy majd ő viszi kocsival a gyerekek csomagjait, friss péksüteményt vásárol a városban reggelire, de amikor megköszöntük a kolléga párommal, és visszautasítottuk a lehetőséget, akkor taktikát váltott.
Azt mondta, hogy ő nagyon jól tudja, hogy mi mozgatja a kis tizenöt éves rohadékokat, és nem engedi egyedül tesztoszterontól meghibbant fiúkkal aludni a lányát.
Hiába mondtuk, hogy a fiúk egyáltalán nem kis rohadékok, és majd mi őrködünk a szobák felett, nem volt elégedett a válaszunkkal. Végül nem engedte kirándulni a kislányát.
Egy másik apuka komolyan kampányolt a szülők és a gyerekek között azért, hogy »ellen-történelemórát« tarthasson a Habsburgokból, a tananyagban elhangzó – szerinte hamis – állításokkal szemben. Amikor nem voltam hajlandó teret biztosítani neki, akkor jelentést írt rólam az igazgatónak és az önkormányzatnak, sőt egyszer, amikor észrevett egy üzletben, akkor hangosan rám is kiabált, hogy ott a hamis történelmet tanító tanár.”
Niki néni, középiskolai tanár:
„A középiskolás osztálykirándulások előtt fel kell hívnunk a figyelmét a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy a kiránduláson szigorúan tilos alkoholt fogyasztani és drogozni. Aki vét a szabályok ellen, azt azonnal hazaküldjük, súlyosabb esetben fegyelmi után akár az iskolából is kirúghatjuk. Ezek után az egyik apukának mégis az a csodálatos ötlete támadt, hogy az utolsó nap titokban hagyjuk majd a gyerekeknek, hogy alkoholt vásároljanak, majd üssünk rajtuk, és mindenkit ijesszünk meg, hogy kirúgják az iskolából, és akkor ebből majd tanulnak, és többet eszükbe se jut inni. Szerencsére a többi szülő sem támogatta az ötletet.
Egy végzős osztályban az egyik anyukának pedig az jutott eszébe, hogy mi, tanárok találjunk ki egy mesét arról, hogy titkos információ jutott a birtokunkba az érettségiről, ami háromszor nehezebb lesz, mint az eddigiek. Az anyuka ettől remélte, hogy a lánya komolyabban veszi a felkészülést, mert ő már nem tudott rá hatni. A kislány egyébként jól érettségizett, mindenféle mese nélkül is, fel is vették.”
Mária néni, alsós tanító
„Közel negyven éve vagyok a pályán, elég sok furcsa szülővel találkoztam. Amikor tanítani kezdtem, volt egy nagyon problémás kisfiú az osztályomban. Akkoriban még nem az első dolog volt a szülőket behívni, ahhoz jó pár fekete pontot és intőt össze kellett szedni, de végül eljött a pillanat, amikor le kellett ülni a szülőkkel. Azonnal tudtam, hogy az édesapa az igazi probléma, aki terrorizálja a családot. Nem jutottunk dűlőre, szerinte, ami az iskolában történt, az csak az én felelősségem volt, és elő kellett volna vennem a nem létező pálcát.
Pár éve egy kislány nagyon sokat hiányzott, már majdnem annyit, hogy évet kelljen ismételnie. Amikor sokadszorra felhívtam én is erre a szülők figyelmét, akkor minden reggel süteményeket és tortákat kezdtek el hozni az iskolába nekem, illetve az osztálytársaknak is. Kértem, hogy ezt hagyják abba, csak járjon a gyerek iskolába, másra nincs szükség, és megkértem a portást, hogy ne engedje be őket tortadobozokkal.
Naponta négy-öt tortát is kaptunk.
Erre lefizették a takarítónőt, aki hajnalban telepakolta a termet tortával, majd letagadta, hogy neki ehhez bármi köze lenne. A gyerekek persze boldogok voltak, de tanítani ennyi torta között nem lehetett.”
Éva néni, alsós tanító:
„Egyik anyuka hetente több, kézzel írt levelet küldött nekem a fiával, lezárt borítékban. Általában valamelyik osztálytársra panaszkodott bennük, aki valamit ártott a fiának: összefirkálta a füzetét, ellopta a filctollát, csúnyát mondott, direkt szellentett. Eleinte megpróbáltam utánajárni a dolognak, de mindig kiderült, hogy a firka egy félcentis pálcikaember, a filctoll csak a földön kallódik, a csúnya beszédre pedig már senki nem emlékszik, de a gyerekek elkezdték tényleg szekálni a kisfiút, amiért mindig körülötte volt »árulkodásszag«.
Végül be kellett hívnom az anyukát, és elmagyaráznom neki, hogy ezekkel a levelekkel fel kell hagynia, mert ha én mindegyiket kivizsgálom, azzal nagyon sokat ártok a fiának, mert egy idő után átlátnak a dolgon a gyerekek.
Nehezen fogadta el, de végül hagyta élni a gyerekét a többi között.
A másik vicces szülőtörténetem, amikor megtetszettem az egyik elvált apukának, aki kérdezett pár dolgot rólam a gyerektől, amiket ő másnap szóról szóra kikérdezett tőlem: járok-e valakivel, a szüleimmel lakom-e, mit szólnék az édesapjához, szeretnék-e férjhez menni mostanában, zavarna-e, ha az apukája udvarolni kezdene nekem, és végül, tudok-e főzni. Sajnos vissza kellett utasítanom az ajánlatot. Utána már csak az anyuka jött szülőire.”
