Kifejezetten csábító, kedvező kamatokkal juthatunk manapság kölcsönökhöz a bankoktól, de bármilyen vonzók is ezek a lehetőségek, csak kellő megfontolás után tanácsos velük élni. Olyan közepes összegű, néhány százezer forintnál nem nagyobb személyes kiadásokat, amik akár befektetésnek is tekinthetők – például egy nyelvtanfolyamot vagy egy OKJ-s képzés díját – gondolkodás nélkül finanszírozhatsz ilyen forrásból, hiszen később az erre felvett pénz valamilyen formában nyereséget hoz – mondjuk úgy, hogy a nyelvismeret birtokában jobban fizető állásra tehetsz szert.
Megtérül majd ez nekem?
Persze egy látszólag soha meg nem térülő kiadásnak is lehet „jövedelme”: például egy kényeztető wellness vakáció alatt olyan hatékonyan feltöltődhetsz szellemi és lelki energiákkal, hogy a munkakedved visszatér, és sokkal sikeresebben tudod majd ellátni a munkádat. Ilyen esetben nem kérdés, hogy a luxuskiadásnak tűnő nyaralás egyúttal megtérülő befektetés is. Ehhez hasonlóan egy családi üdülésnek vagy egy új kanapé vásárlásának is lehet olyan pozitív hozadéka, amiért megéri kamatra pénzt szerezni. Kölcsön felvétele előtt tehát érdemes feltenni a következő kérdéseket azzal a dologgal kapcsolatban, amire a hitelt költeni szeretnéd: megtérül valamilyen formában ez a kiadás? Valóban olyan nagy szükségem van erre a dologra? Ki tudom majd fizetni a törlesztését? Ha a válasz mindhárom esetben igen, és a vásárlás nem halasztható, akkor keresd meg a neked legmegfelelőbb kölcsönt!
A pénzintézeti szakemberek ezt mondják a kölcsönökről: ha be szeretnéd biztosítani magad olyan ritka helyzetekre, amikor a számládról lefogy a pénzt, akkor a folyószámlahitel való neked. Ha sokat vásárolsz, de a pénzügyeidben egyébként rendet tartasz, akkor a hitelkártya az ideális megoldás. Ha hirtelen nagyobb összegre van szükséged, és a rendszeres jövedelmed elég egy több hónapos vagy éves törlesztés fizetésére, akkor a személyi kölcsön lehet számodra a legjobb verzió. Nézzük meg alaposabban is ezt a három lehetőséget!
Hitelkártya – vásárláshoz, váratlan költségekhez
A hitelkártya igen praktikus eszköz lehet a kezedben akkor, ha gyakran vásárolsz, de ezzel együtt fegyelmezett vagy a pénzügyeidben. Ha ugyanis a kártya segítségével felhasznált hitelt minden hónapban határidőre visszafizeted, akkor még kamatot sem kell fizetned, ráadásul a vásárlások során különféle kedvezményeket is kapsz – például a bankod visszatérítést ad a vásárlások után, így még keresel is egy kis pénzt, nem pedig te fizetsz a hitel után. Ha maximálisan kihasználod a kártyádban rejlő lehetőségeket, évente 30-50 ezer forintot is szerezhetsz így. Nagyon fontos azonban, hogy fegyelmezetten használd ezt a kártyát, és mindig csak annyit költs vele, amennyit a következő határidőig biztosan vissza tudsz fizetni. Készpénzfelvételre a nagy költségek miatt nem célszerű ezeket a kártyákat használni, viszont közüzemi számlák rendezésére, kártyás vásárlásokra remek eszköz, mint ahogy olyan helyzetekben is kiment a bajból, amikor váratlanul – például nyaralás közben elfogy a pénzed. Ha pont a hónap végén megy tönkre a hűtőszekrényed, amikor már fizetésed végén jársz, vagy egy új kanapéra van azonnal szükséged, akkor ez a hitel tökéletes megoldás lesz neked.
Folyószámlahitel – kisegít az átmeneti pénzzavarban
A folyószámlahitel elsősorban a kisebb pénzügyi nehézségek áthidalására alkalmas. Ha a hónap vége felé járva elfogy a számládról a pénz, de kapsz egy gyorshajtásos büntetést, vagy a vártnál korábban kell befizetned a gyereked nyári táborozására a pénzt, estleg hirtelen megugrott a fűtés számlád, akkor ezt a kölcsönt kérheted a bankodtól. Már néhány tízezer forintos összeg is igényelhető, és emellett az is nagyon jó benne, hogy hamar a számládra érkezik a pénz, és szabadon felhasználható bármire. Ám legyél megfontolt a felvétele előtt, mert szemben a hitelkártyával, a folyószámlahitel után a felvétel napjától kamatot kell fizetned. Minél hamarabb tudsz hát törleszteni, annál kevesebbe kerül ez a kölcsön, ezért tényleg csak rövid ideig tartó, átmeneti pénzzavarok kezeléséhez ajánlott.
Személyi kölcsön – nagyobb kiadásokra
A személyi kölcsön is szabadon felhasználható – ha akarsz, autót veszel belőle vagy lakásfelújításra fordíthatod, de költheted nyaralásra, a hobbidra, karácsonyi ajándék vásárlására is, vagy egy üzlet elindítására is. Akár 10 millió forintot is felvehetsz több éves törlesztési időre – persze csak akkor, ha a jövedelmed elegendő ehhez. Azért kedvelt ez a termék, mert ingatlanfedezet nélkül is megkapható, itt ugyanis a felvett hitelre a biztosítékot a jövedelmed jelenti. Éppen ezért minél nagyobb a fizetésed, annál jobb feltételekkel juthatsz hozzá. Ha nem milliókat akarsz felvenni, hanem csak egy szolidabb összeget, akkor érdemes az online igényelhető konstrukciók közül választani, mert ezek akár egy nap alatt is megkaphatók, ráadásul a lakásodból sem kell kilépned miattuk.
Fontos, hogy hideg fejjel számolj a hitelfelvétel előtt, mert az ilyen kölcsönöket sokáig, akár 7-8 éven át törlesztened kell, vagyis hosszú ideig kell majd kevesebb pénzből kijönnöd. Ha elmulasztod a részletfizetést, a bank a havi béredből vonja majd le az aktuális összeget, ha pedig tartósan nem törlesztesz, végrehajtást is indíthat ellened. Egyszóval egy személy kölcsön igénylése előtt a megfontoltság elengedhetetlen!
Minél nagyobb összeget és minél hosszabb futamidőre igényelsz, annál fontosabb, hogy lehetőleg értelmes, megtérülő célokra fordítsd ezt a pénzt. Ha eleve nem állsz túl jól anyagilag, de közben mégis olyan, a mindennapi életben gond nélkül mellőzhető luxusra vágysz, mint egy óriási házimozi-rendszer vagy egy Karib-tengeri hajóút, akkor jobb, ha nem gondolsz a személyi kölcsönre. Ilyen élethelyzetben a fenti célokért felvett a személyi kölcsön csak még komolyabb anyagi gondokat, és súlyos eladósodást jelent majd neked. Igyekezz értékteremtő beruházásra fordítani a személyi kölcsönt: a lakásod korszerűsítésére, ami által növeled az ingatlan értékét, egy modernebb autó vásárlására, amelynek költségei alacsonyabbak a mostani kocsidnál, vagy tanfolyamra, ami naprakész ismeretekkel vértez fel és versenyképesebbé tesz a munkaerőpiacon, de a gyermeked taníttatására is fordíthatod, hogy felnőve minél jobb pozíciót tudjon majd kiharcolni magának az életben.
A cikk megjelenését az UniCredit Bank támogatta.