Minden évben megjelenik a magyarországi általános és középiskolák országos ranglistája. Ennek alapján általánosan kialakult az a nézet, hogy vannak jobb és kevésbé jó iskolák. Dobos Orsolya, az AME (Alapítványi és Magániskolák Egyesülete) alternatív tagozatának vezetője szerint azonban a kompetenciamérés eredményei, illetve a felsőoktatásban rögtön érettségi után továbbtanulók aránya alapján iskolát választani nem feltétlenül a legjobb döntés, még akkor sem, ha ez tűnik a legbiztonságosabbnak.
Az érettségi mindenhol ugyanaz
„Az érettségi követelmények egységesek, központilag meghatározottak – mutat rá Dobos Orsolya. – Bármilyen középiskolába jár valaki, ugyanazt az érettségi vizsgát fogja tenni.
Az elért eredmények épp ugyanannyit érnek, teljesen mindegy, mennyire elit iskolában szerezte az ember! A felsőoktatási felvételi rendszer csak a pontszámokat nézi, azt nem, hogy milyen iskola pecsétje van az érettségi bizonyítványon.
Nem is lehet részrehajló, hiszen a felvételi jelentkezés online történik, a pontszámokat egy program számolja ki. Egy elit gimnáziumban szerzett kettes ugyanolyan, mint egy átlagos szakgimnáziumban szerzett. Emiatt igazán nem érdemes a jobban csengő nevű iskolát választani!”
A szülők sokszor azzal is érvelnek, hogy az elitebbnek számító iskolákban a gyerek megalapozottabb tudást kap az egyetemhez, így ha rögtön nem is tudja kamatoztatni a megszerzett, másokhoz képest többlettudást, később könnyebben boldogulhat majd. A valóság azonban kicsit más.
„A mostani érettségi sokkal inkább kompetenciaalapú, mint az a rendszer, amiben annak idején a mai szülők korosztálya vizsgázott. Ma már a sikeres felvételi feltétele nem a magolás, hanem az, hogy a gyerek bátran és alkotó módon tudjon hozzányúlni egy-egy kérdéshez, mondjuk egy szövegértési feladat esetében – mondja Dobos Orsolya.
Az, hogy sikeres lesz-e valaki, attól függ, milyen kompetenciái vannak tanulási és szociális téren, és ezeket mennyire tudatosan képes alkalmazni.
Érettségi a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban (Képünk illusztráció – MTI Fotó: Balázs Attila)
A szakértő saját példát is említ arra, mennyire nem az iskolán, hanem magán a gyereken múlik, hogyan alakul az élete.
„Az egyik általános iskolás osztályomba járt két gyerek, egy fiú és egy lány, mind a ketten nagyon jó képességűek és jó tanulók voltak – meséli. – Ugyanazokba az iskolákba jelentkeztek a felvételi során, fel is vették őket. A lány egy jó nevű középiskolát választott végül, mert arra számított, hogy ugyan a társaság kevésbé lesz szórakoztató, de több segítséget kaphat a tanulmányaihoz.
Épp az ellenkezője történt annak, amit tervezett: az iskola jól csengő neve mögött nem volt meg az a tartalom, amit elvárt volna, de nagyon pezsgő, aktív diákélet folyt, aminek lelkes résztvevője is lett.
A másik gyerek, a fiú, aki általános iskolában kitűnő tanuló volt, egy másik, elitnek számító középiskolába ment, de ő nagyot csalódott mindenféle szempontból.
Annyira nem érezte jól magát, hogy inkább váltott év közben egy teljesen átlagosnak számító sulira, még úgy is, hogy ott nem fogadták el, amit addig teljesített, és egy teljes évfolyamot meg kellett ismételnie.
Mégis megérte neki: most már huszonéves, és ösztöndíjjal tanul Németországban. Nyilvánvaló, hogy amit elért, nem annak köszönheti, hogy milyen jól csengő nevű középiskolába járt, hanem a saját céltudatosságának.”
Ez a példa is azt mutatja, hogy nem az a lényeg egy iskolánál, milyen hangzatos eredményeket tud felmutatni, hanem hogy a gyerek személyiségéhez mennyire illik, és mennyire engedi kiteljesedni. Ha egy gyerek jól van, akkor megtalálja magának azt, amiben igazán jó. Egy olyan túlfeszített élettempó, amit sok élvonalbeli iskola diktál, gyakran inkább akadályozza, mint segíti a személyiségfejlődést, mert nem enged időt és teret másra a kitűzött célok elérésén kívül.
Sok híres tudós járt ide, nekünk is jó lesz
Ha a szülő tanácstalan, milyen irányban lenne jó támogatni a gyerek fejlődését, és maga a gyerek sem tudja még, mit szeretne pontosan, de kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt nagyjából mindenből, a családok sokszor választják a legbiztonságosabbnak tűnő megoldást. Egy olyan iskolával, amelyik jó eredményeket mutat fel hosszú ideje, nem nyúlhatnak mellé, gondolják.
A nagy hagyományú, bevált módszereket alkalmazó iskolák biztonságosan jónak tűnnek, de van egy nehézkedési erejük is: lassan és nehezen reagálnak arra, ha valaki nagyon máshogy működik. Ez ugyanúgy igaz azokra az elitnek számító alternatív iskolákra is, amelyek egy-egy aprólékosan kidolgozott, levédett módszer szerint működnek. Ha aztán közben a gyerek személyiségfejlődése meglódul – és ez bizony előfordulhat kamaszkorban –, akkor egy módszerközpontú intézménynek sok esetben nincs válasza a változásokra.
Korábban az, hogy egy iskolából mennyi diák indult tanulmányi versenyen, szintén a sikeresség egy fokmérője volt, hiszen csak a legjobbakat nevezte minden intézmény. Ma már megeshet az, hogy azok a gyerekek neveznek egy-egy versenyre, akik szeretnének, még akkor is, ha nem sok esélyük van nyerni. És ez rendben is van így, csak ebben az egyébként pozitív szemléletváltásban azok, akik a számok és jól hangzó statisztikák alapján választanának iskolát, csalódhatnak.
A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy az iskolaválasztásnál nem szabad kihagyni azt, aki a leginkább érintett a kérdésben.
„A legjobb, ha a gyerek választhat, merre tanul tovább, a saját maga által fontosnak gondolt szempontok alapján – mondja Dobos Orsolya. – Persze egy általános iskolásnál nem várható el, hogy mindent átlásson, ott a döntés a szülőé.
De olyankor is meg lehet beszélni a gyerekkel, megvitatni vele a lehetőségeket, megosztani vele a dilemmákat, és bevonni őt a döntésbe. Hiszen az ő életéről van szó!
Így talán kevésbé fordulhat elő az, hogy a gyerek ugyan csodálatosan tanul, de egyébként nem nagyon mozdul ki a szobájából, mert semmi máshoz nincs se kedve, se energiája, annyira leszívja az iskola.”
Érettségizők várakoznak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium folyosóján (Képünk illusztráció – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
Nem értünk egyet a rendszerrel, mégis mi tartjuk életben
A gyereknek tehát tulajdonképpen mindegy, hogy milyen iskolába megy, a legfontosabb az, hogy elfogadó közegben lehessen, ahol nem bántják azért, amilyen, és ahol van elég ideje arra, hogy fejlődjön és tanuljon. Egy hajtósabb, minden percet beosztó iskolába járó gyereknek sokszor nincs ideje mással foglalkozni, mint a tanulással, reggeltől estig megvan, mit kell csinálnia, és ezt nem mindenki viseli jól.
De ha elfogadjuk, hogy az iskolák rangsorolása egy letűnt rendszer és elavult világlátás maradványa, akkor jogosan merül fel a kérdés: miért maradt fenn mégis ez a fajta gondolkodásmód? Dobos Orsolya szerint itt az ideje, hogy ne külső okot keresgéljünk végre, hanem a saját kezünkbe vegyük a dolgokat.
„A szülők sokszor még mindig az iskolarendszertől várják a csodát, és közben nem feltétlenül veszik észre, hogy ők a megrendelők, akik az igényeikkel alakíthatják a rendszert – mutat rá. – Nem ritka, hogy a gyerek úgy érkezik meg elsőbe, hogy a szülő már kitalálta, melyik hatosztályos gimnáziumba megy tovább, miközben még fogalma sincs, hogy a gyerek szeret-e iskolába járni, hogyan tud a leghatékonyabban tanulni, hiszen még épp csak ismerkedik ezzel az újfajta közeggel.
Ideje tudatosítani, hogy az iskola nem törvényszerűen a hatalom eszköze, hanem szolgáltatás, és a szülőnek mint ügyfélnek nem behódolnia kell, hanem alakítani azt megrendelésekkel, ötletekkel, világosan kifejezett igényekkel.
A megoldás csak belülről jöhet, hiszen senki más nem tudhatja jobban, mire van szükség, mint maguk a gyerekek és a szüleik.”
A kérdés tehát az, mi a fontosabb: hogy a gyerek klasszikusan mérhető módon jól teljesítsen, vagy hogy jól érezze magát, és ezért legyen kedve fejlődni? Ha pedig eldöntöttük, mit szeretnénk, akár alakíthatjuk is a rendszert tudatos megrendelőként, a saját, valós igényeink szerint, mindenféle rangsortól és listától függetlenül.
